Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Vendl Aladár: Régi elgondolások a felszíni és felszín alatti vízről

ott lecsapódnak, összefolynak s szolgáltatják a források vizét. A 17. és 18. században sokan elfogadták Descartes felfogását a források keletkezéséről; mások ellene voltak. A gdanski Kühn professzor kimondotta, a borde'áuxi akadémia egyik díját elnyert munkájában, hogy a talajvíz nem származhatik a felszíni vízből. Elmélete szerint a tenger vizét nagy üregek elnyelik, a szárazföldben az elnyelt víz szétterjed sok ágban és járatokban a hegyekig, ahol sok barlang, hasadék és csőszerű járat van. Ezekben a föld alatti tengervíz a belső melegtől lassan párolog, s a vízgőz a haladékokon és repedéseken keresztül a magasabban levő üregekbe jut s ezek oldalfalaira rakódik le. Azután a kavicsban a víz nem nagy mélységben összegyűlik és a hegyek lábánál a forrásokban a felszínre kerül. A kavicsban levő, a forrásokban meg nem jelent felesleges víz mélyebb szintbe szivárog le; ez az ún. mélyebb talajvíz. Közben a párolgás folytán a víz sok sót tartalmaz oldottan, fajsúlya is nagyobb lesz, mint a tengervízé. Ez a sós oldat más föld alatti járatokban visszafolyik a tengerbe. A források, patakok, folyók vizének tengeri eredete felszín alatti csatornákon, járatokon keresztül meglehetősen elterjedt felfogás volt ebben az időszakban. így pl. Davity nézete szerint az óceán nem képes annyi vizet magában tartani, mint amennyi belefolyik. Ha a tenger vize nem tudna behatolni a felszín alatti üregekbe, a tenger áradással kiöntene. A napsütés és a levegő áramlásai nem képesek olyan sok vizet elpárologtatni, amennyi szükséges volna a kiöntés meggátlására. Az üregekbe behatolt víz nagy súlyánál fogva félpréselődik a legmagasabb hegycsúcsokig is. Lehetséges az is, hogy az üregekben levő gőzök sűrűsödnek és vizzé változnak át. Ez a víz egyesül a behatoló tengervízzel és hozzájárul a források vízmennyiségének növeléséhez. Bernhard Palissy (1510—1590) keramikus indította meg új ösvényeken a haladást az 1560-ban Párizsban megjelent „Discours admirable de la nature des eaux et fontaines tant naturelles qu'artificielles" című munkájában. Kimondotta: a források vize a csapadékok vizéből származik. A csapadékvíz addig szivárog a felszín alatt lefelé, amíg vizet át nem eresztő kőzetig jut el. Ez a kőzet a víz további lefelé haladását meggátolja és kényszeríti, hogy valami kivezető utat találjon s a forrásokban a felszínre kerüljön. A 17. század egyik éleseszű természetkutatója Athanasius Kircher (1601—1680) „Mundus subterraneus" círriű (1644-ben megjelent) munkájában nemcsak szóval, hanem képekben is közölte elgondolásait a föld belsejéről és a felszíni, valamint a felszín alatti vízről. Descartes elképzeléseit nem utánozta, hanem főleg Aristoteles nyomán foglalta össze felfogását. Nagy vulkáni kitörések és földrengések szemtanúja volt és észlelései alapján állította össze felfogását. Szerinte a gömb alakú föld belseje szilárd test, amelyet .sok üre| és csatorna jár át. Legbelső része izzó tömeg, amelyet szilárd kéreg zár körül, ebben is vannak izzón folyó tömegek, a pyrophylaciák. Ezekből a felszínig húzódó csatornákon át mennek végbe a vulkáni kitörések. Stübel jóval később kifejtett elmélete a tűzhányókról lényegében a Kircher elgondolásainak módosított megújítása. Stübel „periferikus" vulkánjai megfelelnek a pyrophylaciáknak (3. ábra). A szilárd kéregben a pyrophylaciák között vízzel telt üregek és járatok vannak: a hydrophylaciák, (2. ábra) amelyek vizüket a tengerből kapják nagy nyílásokon keresztül. Ilyen nagy víznyelő nyílások a Scylla és Charibdis s a norvég Maalström. Némelyik üreg levegőt tartalmaz. Sok repedés és járat köti össze egymással az üregeket s a tágasabb járatokat, valamint a felszínt és a tengert. A víz a felszínen a forrásokban jelenik meg. A járatokban állandóan végbemenő vízáramlások szelet idéznek elő. Kircher a forrásokról nagyjából Aristoteles felfogását fogadta el, de azt kissé módosította: a csapadékok vize csak kis vízhozamú és időszakosan működő forrásokat hozhat létre. A források vize azonban előállhat föld alatti víz desztilációja és későbbi kondenzációja folytán is. 2. ábra. A központi izzó tömeg, amelyet földalatti tavak és folyók vesznek körül, Athanasius Kircher szerint 2* 19