Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Dr. Erdélyi Mihály: Észak-Bácska vízföldtana

lévő szerkezeti vonalat jelző mélyedések ÉK-re forduló csapásirányának folytatása a Kígyós völgye. Ettől D-re, éppen a hegységek csapásában derítette fel a szénhidrogén kutatás (1) a Bácska másik kiemelt rögsorozatát Katymár és Tompa között (2. ábra). A két bácskai rögsorozat között mélyebb terület van. Ebben az alaphegységet fúrással még nem érték el. Az alaphegység felszínének igen erős függőleges tagoltságát a szelvényeken és fúrási adatokon kívül (2. ábra) még jelzi az is, hogy Mohácson 600 m-es, Kölkeden 500 m-es fúrás nem érte el a pannóniai emelet feküjét, Baján pedig a —1223 m-ig (tszf) haladt a pannóniai rétegösszletben (2. ábra, A szelvény). Az alaphegységre mindenütt neogén üledéksor települ (2. ábra). Feltételezhető, hogy a legmagasabb rögök jó része csak a felső-pannóniai emeletben fedődött be, erre néhány fúrásszelvényből következtethetünk (2. ábra). A Bácskában a kis területre eső szénhidrogén kutató fúrásokon kívül, melyek mind a két rögsorozaton vannak, egyetlen fúrás sem érte el a pannóniai emelet feküjét. A szorosan vett Bácska magyarországi részén (Baja belterületén kívül) 180 olyan vízfúrás van, mely a pleisztocént harántolta, s legalább egy vízföldtanilag használható adata van. Ezek közül csak néhány, azok is főleg Baján, tárják fel a felső-pannóniai emelet rétegvizét. A negyedkori üledéksort harántoló és használható adattal rendelkező 180 fúrás közül 103 mélyült községi belterületen. A fúrások minősége is igen változó. A régebbi fúrások közül a „száraz" eljárással készültek anyaga megbízható. Sajnos, hogy többségük fúrásmintáit nem dolgozták fel szakszerűen. Az újabb másfél évtized forgatva működő eljárással mélyült fúrásainak furadékmintái majdnem használhatatlanok, örvendetes azonban, hogy egyre több fúrásnak (1966. közepéig 14-nek) van karottázs szelvénye, így a felszínalatti képződmények térbeli helyzetéről egyre jobban tájékozódunk, a fúradékminták bizonytalanságából eredő hibás adatok pedig korrigáihatók és a fúrások jobban szűrőzhetők. Ez utóbbi a lyukszelvényezésnek legnagyobb gyakorlati haszna, melyet legjobban a fajlagos vízhozamadatok mutatnak. A fúrások igen egyenetlen területi eloszlása és változó értékű adatai miatt a bácskai pleisztocén vízföldtani viszonyairól nehéz egységes és pontos képet nyerni. A pleisztocén legalján mindenütt DK felé finomodó szemcsézettségű, a terület túlnyomó részén darakavicsos homokösszlet van (12. ábra). Itt is tehát, mint az országban mindenütt, a pleisztocén alján durva törmelékes — változatos feküfelszínű — folyóvízi üledéksor foglal helyet (5. ábra). Ez a legjobb, a terület nagyobb részén az egyetlen jó vízadó képződmény, ami természetes, hiszen ennél egységesebb és durvábbszemű homok a fedőben sehol sincs. Az alsópleisztoeén kavicsos homok még a megbízhatatlan fúrási szelvényekben is jól elkülöníthető. Ennek oka az, hogy feküje majdnem mindig felső-pannóniai agyag, márga vagy homok, mely utóbbi azonban jóval finomabb szemű és vékony rétegekben települt, tehát főleg a karottázs szelvényben igen jól elkülönül. De az is könnyebbség, hogy a terület nagy részén ez az egyedüli jó vízadó, tehát a fúrásszelvényben a szűrő helye is ennek a képződménynek a települési mélységét jelzi. Pleisztocén korát azok a puhatestű faunák bizonyítják, melyek a kavicsos homok finomabb szemű agyagos vékony közbetelepüléseiből vagy közvetlen fedőjéből kerültek ki a régi „száraz" fúrások mintáiból. A legfontosabbak a következők: Bácsalmás—36. 108—118 m (homokos agyag): Valva'ta eristata Müll, Bithynia leachi Sh., Radix peregra Müll., Succinea oblonga Drap., S. putris L., Planorbis planorbis L., Pl. spirorbis L., Pupilla muscorum L., Vallonia enniensis Gr. Bácsalmás—29 (Szanatórium) 89—105 m (szürke agyag): Gyraulus albus Müll., Planorbis planorbis L., Pl. spirorbis L., Succinea oblonga Drap., S. putris L., Pisidium nitidum Jen., P. obtusale Lam., Bithynia leachi Shepp., B. tentaculata L.,; 108—119 m (sötétszürke agyag): Planorbis sp., Vallonia sp., Unió sp., Lithoglyphus sp., Valvata pulchella Stud., V. eristata Müll., Gyraulus albus Müll., Radix peregra Müll., Goniochylus sp., Miromelania radmanesti Fuchs.; 119— 132 m (durva homok): Fagotia acicularis Fer., Viviparus sp., Clausilia sp. (Meghatározta Bartha F.) Bácsalmás—37 (állomás). 135—141 m: Unió cfr. segedensis Hal., Viviparus hungaricus Hazay. (Meghatározta Schréter Z.) Bácsalmás—44 (Juliska-major). 101,3—118,5 m (szürke agyag): Anisus leucostoma Müll, A. planorbis L., Vallonia eristata Müll., Trichia hispida L., Arianta arbustorum L. 152 m (agyag): Theodoxus sp. Bácsalmás—46 (Mosztonga-major). 122—131 m (szürke homok): Theodoxus danubialis Pfr., Valvata piscinalis Müll., Fagotia acicularis Fer., Succinea oblonga Drap., Trichia hispida L. Bácsbokod—9 (Tanácsháza). 121—131 m (kavicsos homok): Valvata piscinalis Müll., Fagotia acicularis Fér.; (meghatározta Bartha F.) Feküjében 131 m-től szürke agyag (f. pannóniai). Bácsbokod—15 (Vajgyár). 83,7—116,3 m (szürke homokos agyag): Trichia hispida L., Valvata eristata Müll., Planorbis sp., Sphaerium rivicola Lam., Perforatella bidens Chemn. 116,3—121,0 m durva homok, 121,0 — meszes barna agyag (f. pannóniai). Csávoly—4. 108—123,3 m: Trichia hispida L., Bithynia sp. 123,3—136,0 m: durva kvarchomok. Katymár—11. 98,90—107,5 m (durva homok): Anisus planorbis L., Bithynia tentaculata L., B. leachi Shepp. (meghatározta Bartha F.) 107,5—108,5 m durva homok, 108,5—111,7 m szürke finom homokos agyag. Tompa—3. 85,4—100,3 m: Succinea oblonga Drap., S. putris L., Valvata eristata Müll., V. piscinalis Müll., Galba truncatula Müll., Anisus spirorbis L., Gyraulus albus Müll., Segmentina sp., Bithynia tentaculata M., Vertigo pygmaea Drap., Pisidium obtusale Pfr. 103,0—109,0 m: Gyraulus albus Müll., G. crista L., Planorbis planorbis L., Bithynia tentaculata L. 122,0—123,0 (agyagos homok): Galba truncatulina Müll., Pisidium cinereum Aid. (Meghatározta Schwáb M.) Következtetések, eredmények A fúrások egyenetlen területi eloszlása és a graduálásos szerkesztés ellenére a peisztocén fekü térképe (5. ábra) és vastagsági vázlata (6. ábra) alkalmasnak látszik arra, hogy a mélyszerkezetre, a terület földtani múltjára vonatkozólag lehessen következtetni. A síkvidékeken, ahol direkt földtani módszerekkel a felszínen nem gyűjthetők olyan adatok, melyekkel a mélyszerkezet nyomozható, alkalmazni kell az indirekt módszereket (4). Lássunk ezekből itt is néhányat. 1. Már a szénhidrogén kutatás kimutatja (1, 2), hogy két rögsorozat között nagyobb mélyedés helyezkedik el. A pleisztocén fekütérképe (5. ábra) ugyanezt bizonyítja. A két, mélyfúrásokkal is kimutatott, magas helyzetű rögsorozat felett vékonyabb a pleisztocén összlet és feküfelszíne te feljebb van. Ebből arra lehet következtetni, hogy a pleisztocén feküfelszíne az alaphegység topográfiáját tükrözi, a kiemelt két rögsorozat között velük nagyjából párhuzamosan több mélyebb helyzetű sávban rögök, köztük mélyedések vannak, tehát a két magas rög közötti süllyedék nem egységes (5. ábra). Ez pedig fontos lehet a szénhidrogén kutatás számára. 2. A pleisztocén feküfelszínének térképe (5. ábra) a fentiek szerint a középhegységi csapásirányú, ún. mezozóos szerkezeti irányt szépen jelzi. Az erre merőleges harántos, ún. harmadidőszaki szerkezeti irány már sokkal bizonytalanabb. Lássuk, vajon a fekütérkép (5. ábra) és a vízrajz (3. ábra) együttes értékelése mennyiben segít a mélyszerkezet tisztázásában. A vízhálózatot (3. ábra) két irány uralja. Mint láttuk, a Bácskát ÉK-ről határoló nagy töréses sávot igen határozottan követi a terület egyik fontos folyóvize. Ezzel párhuzamosan igen sok, nagyon szabályos vonalú, 330°—150° irányú, majdnem egyenes vízfolyás van (3. ábra). Jogos azt gondolni, hogy ezek is szerkezeti 85