Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Dr. Bendefy László: Vay Miklós

veket hozott be Angliából. 1792-ben pedig eladta a fonógép modelljét Batthyány Károlynak, és vele együtt megalapította az egykori monarchia első fonógyárát. A megyei bandériumok szervezése körüli érdemeiért időközben generálissá nevezték ki. Ebben a tisztségben érte meg az 1807. évi pozsonyi diétát, amikor is a császári udvar olyan előterjesztéssel élt, hogy a jövőben a magasabb udvari, országos és megyei tisztségeket pénzért fogja adományozni. Vay Miklós e terv ellen jól felépített, igen kemény beszédben tiltakozott. A császár azonnal megfosztotta generálisi méltóságától. A magyar követek erre elhatározták, hogy mindaddig nem jelennek meg az országgyűlésen, amíg Vay Miklós tábornoki rangját vissza nem kapja. Fél évbe tellett, de Ferenc császár végül is engedett. Ennek ellenére a császár szerette, és igen nagyra becsülte Vay Miklóst. Nem a katonát, hanem a tudóst és az alkotó gazdát és közgazdát látta a báróban. Számított segítségére és császár-hűségére, hiszen a család bárói rangját a császári háztól nyerte. így érlelődött meg Ferenc császárban az a gondolat, hogy Vay Miklóst teszi meg a tiszántúli vadvizes vidék szabályozását irányító királyi biztosává. Ebben a választásban egyformán része volt Vay hatalmas tudásának, tapasztalatának, de kinevezésének egyik fő indító oka szilárd becsületességének híre volt. Ebben senki sem csalódott, mert Vay, mint commissarius, a vizek regulációját illető rendelkezéseit a megyei tanácsokkal és a nagy uradalmak birtokosaival még akkor is végrehajttatta, ha azok a nevezettek saját érdekeit is veszélyeztették. Különb személyt erre a feladatra a császár Vay Miklósnál nem is találhatott volna! Nagy híre volt már ekkor a generális golopi ménesének, amely versenylovakban vetekedett Wesselényi híres erdélyi ménesével. Könyvtára a maga korában talán az országban a legkorszerűbb matematikai, fizikai, csillagászati, geodéziai, vízgazdálkodási és általában: természettudományos külföldi szakkönyveket tartalmazta. Golopi kastélyában külön kis kamarát tartott a mérnöki műszerek őrizetére, ö maga ismerte legjobban azokat, és ő oktatta ki a vízügyi feladatokkal bajlódó magyar kamarai mérnököket használatukra. Kölcsön is adta nekik terepi használatra, de mindig csak bosszúsága volt, amikor visszakapta, mert legtöbbször máris küldhette őket Voigtländerhez, a híres bécsi mechanikushoz, javítás végett. Mind vízügyi-, mind műszertörténeti szempontból érdekes és értékes Vay Miklósnak az a levele, amelyet királyi biztos (commissarius)-ként ifj. Tessedik Sámuel geometrához, a nagy Tessedik Sámuel fiához intézett. Tessedik ez időben Vay Miklós megbízásából a Körösökvidéki Sárrétről készített térképet. Ez volt az első komoly felvétel erről a mocsárvidékről. Később Vay ezt a térképet (10) Karacs Ferenccel rézbe metszette (11). Ez a térképezés — Vay kezdeményezésére — 1803ban már javában folyt. Akkoriban Juritskay Lajos geometra volt a térképező munka vezetője, de részt vett még benne Paulovits András és Stedney Péter geometra is. Munkájukat több ízben ellenőrizte Vertics József, sőt Vedres István is. Vedres írja Vay Miklósnak 1806. július 26-án Békés községből, hogy a fent említett három geometra „... a Libellatiot a Nagyságod által ki adott Utasítás szerént próbálgatták, és az Instrumentumjaikat rectificálták ..." (12) Ehhez a rektifikációhoz (műszerigazításhoz) adta kölcsön Vay Miklós a Körös-vidék libellációját végző geometráknak azt a Ramsden-féle szintező műszert, amelyet feltehetően még angliai útjáról hozott magával. Ez a műszer Juritskay-nak 1808-ban bekövetkezett halála után az ifjabb Tessedikhez került. Maga Vay rendelkezett így 1808. július 28-án kelt, és „Geometra Stedney Úrhoz" intézett levelében (13). Tessedik használta is a műszert éveken át. Végre, amikor a térképező és tervező munka lényegében elkészült, Vay Miklós visszakérte a műszert azzal, hogy csakis kézből kézbe adva kerülhet vissza hozzá. Ez meg is történt 1812. augusztusa végén Szeghalmon, ahol a lecsapoló csatorna tervének és kiásásának ügyében volt valami nagyobb öszszejövetel. Vay át is vette Tessedikt&l a műszert, de már néhány nap múlva (1812. szeptember 3.) az alábbi, felháborodott hangú levelet (14) intézte Alsózsolcáról a geometrához: „... Az én Anglus libellámat által vettem az Űrtól Szeghalmon a' nélkül, hogy ott helybe megpróbáltam volna. De megpróbáltam mindjárt akkor ... Debretzenbe lett érkezesemmel és nagyon sajnálottam, hogy el romolva találtam, mely miatt Tellyességgel hasznok vehetetlen való, nem állíthatván meg rajta a' bulla csövet, mivel meg görbítették. Kénytelen voltam így fel küldeni Bétsbe a' reparatiora. Kár volt ezt a tökéletes Instrumentumot el rontani.—A[Isó] Soltza 1812. szept. 3.—Br. Vay Miklós mp. generális, commissarius" Tessedik ki is esett a kegyéből. Stedney-vel közölte legfontosabb rendelkezéseit. Ezek közül alapvető fontosságú egy 1808. július 28-án kelt, így hangzó rendelkezése: „...Szükséges lészen minden Helységben valamely állandó helyre a' libellát (— magasságot) fel jegyezni, hogy attól a' libellatiot akár mikor akár mely felé continuálni (=megszakítás nélkül folytatni) lehessen." (13) Bizonyos, hogy Vay már korábban is megkövetelte geometráitól a magasság jegyek létesítését. 1806. június 15-én „Köte-Gyán"-ban kelt levelében Juritskay így ír a generálisnak: „..Sarkadon... a Kemény Foknál ... mind a Gyepes, mind a Kemény fok vizei színét, Víz Mértékre vévén: találtam így álló Helyből az Hátulsó Jegyet, mellyis a Gyepes színére volt le téve..." (15). Ebben az időben a térképezéssel már annyira előrehaladtak, hogy Vay Miklós megkezdhette a vidék kiszárítási tervének készítését. Bihar vármegye Rendjeinek 1806-ban elrendelte, hogy tervei szerint a gyulai vízi malmokat „hányják széjjel". A Rendek le is romboltattak 10—12 malmot. A következő év augusztusában helyszíni bejárást rendelt el a generális, hogy lássák, mi eredménye volt kemény rendelkezésének. Juritskay Lajos geometra, „a Gyulai Uraság Földmérője" velük van egész idő alatt, mert nála voltak a térképek, s ő ismerte a vidéket legjobban, mivelhogy ő készítette arról a mappákat is, és ő libellálta az egész környéket. Megjárták még a Békés megyei határt is, „... a kezükben lévő Mappa szerént meg szemlélvén a dolgokat..." (16). Végül is megállapították, hogy egyegy malom létezése miatt kb. 100—120 kat. holdat öntött el az ár és volt évszázad óta víz alatt. Nem szólván a belvizek egyéb okairól, csupán a gyulai határban, tehát a malmok miatt 1200—1500 kat. hold volt vízzel borítva. Vay Miklós könyörtelenül végezte regulációs munkáját. Ő maga tervezett, vázlatokat készített, mérésekre, műszerkezelésre oktatott, rendelkezett, ha kellett, megyei urakkal, biztosokkal, molnárokkal pörölt, veszekedett, de akaratát keresztülvitte! Hány meggazdagodott parasztmolnár volt, aki még azt sem engedte meg, hogy az építkezni akaró gazdák a hajóúton át leeregessék pallódeszkáikat. Számos szegény paraszt és jobbágy halt meg amiatt, hogy a malom-kerekek deszka-úsztatás közben elkapták őket. De végül mégis csak győzött az akarat. Győzött, mert Vay egy olyan kiváló ifjú mérnököt fedezett fel, aki jószándékban, eltökéltségben, keménységben és tudásban hozzá hasonló volt. Ez az ifjú a külföldi tanulmányútjáról nemrég hazatért Huszár Mátyás volt. Vay irányította Huszár figyelmét Szatmárnémeti (Károlyi uradalom) és Nagykároly (Kerületi Építési Igazgatóság) után a kamarai mérnöki hivatalok felé. Gaszner Lőrinc és Kosztka Jakab egyaránt idős emberek voltak. Vay friss erőt óhajtott látni a váradi kamarai hivatal élén. Terve sikerült, Huszár Mátyás 1818ban már megkapta váradi igazgató mérnökké való kinevezési okmányát (6). Vay Miklós és Huszár Mátyás együttesen rakták le a magyar vízgazdálkodási, folyószabályozási, belvízrendezési munkálatok elméleti és gyakorlati alapjait. Vay Miklós generális száznál több levelében, rendeletében tanács, rendelkezés, oktatás formájában megtaláljuk mindazokat a lényeges dolgokat, amelyekre a korabeli munkálatok felépültek. Joggal állítjuk tehát, hogy a korszerű és tervszerű magyar vízgazdálkodás Vay Miklós generális, királyi biztos személyével kezdődik, ö az alap, a fundamentum. 7