Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Dr. Vitális György: 100 éves a margitszigeti artézi kút

100 éves a margitszigeti artézi kút A 118,53 m mély kút rétegsora felülről lefelé a következő: 0,00—4,74 m iszap és homok (holocén) 4,74—8,53 m kavics (eleinte homokos, s kisebb darabokból, később mindinkább nagyobb darabokból, végül tojás- és ökölnagyságú hömpölyökből álló) (holocén) 8,53—113,79 m szilárd („kiscelli") agyag (tályag), nagyobbrészt sötétszürke színű, helyenként sárgás, ebben 3—16 cm vastag márgarétegek (k. oligocén) 113,79—118,53 m igen kemény mészmárga („budai márga") kalcittal és pirittel (a korábbi besorolás szerint a. oligocén, most f. eocén) A két felső réteget az agyagba 3,79 m mélyre szorított (276 mm külső és 198 mm belső átmérőjű) vörösfenyő csővel zárták ki, a fúráshoz 115,68 m-ig 184 mm, innen a fúrás talpáig 180 mm átmérőjű vésőt használtak. A fúrás során négy víztartó réteget harántoltak, melyek a mélység felé egyre nagyobb hőmérsékletű és egyre nagyobb hozamú vizet szolgáltattak. Ezeket az adatokat összefoglalóan az alábbi összeállítás szemlélteti: Víztartó megütött vízhőmérséklet vízhozam mélysége (m) (C°) (hl/nap) 45,31 17,5 nincs adat 56,89 20,0 170,5 78,68 33,7 1140 110,00 43,8 4000 A legalsó víztartó rétegből, a fúrás talpán elért fő víztartó megcsapolásával, +632 mm'nyugalmi vízszint mellett 56 800 hl/nap vízmennyiség jelentkezett. A fúrás során kikerült iszap hőmérsékletét az azonos mélységből származó víz hőmérsékletével összehasonlítva (1. ábra), megállapítást nyert, hogy „a kifolyó víz hőfoka mindig alantabb állott a fúrvégről kiszállított iszapénál." A fúrási munkák befejezése után 158 mm belső átmérőjű vörösréz csöveket szorítottak le a meszes márgáig. Vascsöveket azért nem használtak, mert már a fúrás során azt tapasztalták, hogy a kifolyó hévíz néhány hét alatt minden vaslemezt szűrőmódra átlyukaszt. Három év után azonban a rézcsöveket is ki kellett cserélni. A víz vegyi hatása következtében a csövekre kalkopirit kristályok rakódtak le. Ez vegyi szempontból a cső védelmét jelentette volna, azonban a felszálló víz mechanikai hatása a képződő kalkopirit kérget ismételten lemosta, mely végül a csövek pusztulásához vezetett. Ezért a rézcsöveket (171 mm külső és 105 mm belső átmérőjű) vörösfenyőből készült — ugyancsak a meszes márgáig leszorított — facsövekre cserélték ki. A kezdeti sikertelen kútkiképzés következtében a kút körül felszálló források mutatkoztak. A helyes kútkiképzés érdekében mind a belső, mind a kavicsot elzáró külső csövezetet kiszedték. A 184 mm átmérőjű kutat (furatot) 250 mm átmérőjűre bővítették, és 1 mrel tovább mélyítették. 26,55 m-ig pedig (342 mm külső és 263 mm belső átmérőjű) új vörösfenyő csővel látták el. A hévforrást sikerült egy csőbe összefoglalni, s a 43,8 C° hőmérsékletű víz hozamát pontosan megállapítani. A kútból kifolyó vízmennyiség 1,26 m-rel a sziget szintje alatt, 24 óránként 157 890 hl-t tett ki. A kifolyó víz minden tárgyat, amellyel érintkezésbe került, kéreggel vont be. A lerakódás kémiai összetétele és kőzetszerkezete megegyezik a budai és Buda környéki egykori hévforrások édesvízi mészkő-mésztufa képződményeivel. A margitszigeti I. sz. artézi kút Századunk második felében egymást követik a centenáriumok. Ezek közül most — az irodalmi adatok felelevenítésével — a margitszigeti I. sz. artézi kút fúrásának 100. évfordulójáról emlékezünk. A múlt század 60-as éveiben — a Margitszigettől ÉEK-re levő — a Rákos patak torkolata előtti ún. Fürdő szigeten — Szabó József leírása szerint — 50 db 35—40 C° hőmérsékletű forrás tört fel. A Duna szabályozásakor a Fürdő szigetet megszüntették, a források azonban szökevényforrásként a Duna medrében jelentkeznek. A Margitsziget északi részének nyugati oldalán — Zsigmondy Vilmos leírása szerint — ugyancsak a fentebb említett időszakban — a Duna-parton sekély vízálláskor, mindig egy s ugyanazon ponton egy alig 0,6 m átmérőjű pocsolya állott elő, melynek hőmérséklete 30—32,5 C° között változott, s melyből csekély mérvben gázok is fejlődtek. A pocsolyában összegyűlő víznek nem volt lefolyása, mivel a többlet víz a környező laza homokban és kavicsban elszivárgóit. Kézenfekvő volt tehát az a gondolat, amely a kavicsréteg alatt elhelyezkedő hatalmas felszálló hévforrást feltételezett. A budai melegforrások, a fürdőszigeti források, valamint a margitszigeti melegvízszivárgások — ez utóbbi helyen — mélyfúrásra adtak ösztönzést. Ezt a nézetet Zsigmondy Vilmos képviselte, az általa készített tervet elfogadták és a fúrás kivitelezéséhez hozzájárultak. A fúrási munkák előkészítése, illetve a fúróberendezés felszerelése 1866. december 10—december 20-ig tartott. A fúrást 1866. december 21-én kezdték meg, s 1867. május 13-án fejezték be. A kút egy évvel későbbi környezetét és állapotát az 1. képen bemutatott korabeli rajz szemlélteti. 1. kép. A margitszigeti I. sz. artézi kút 1868. május 13-án (Az „Über Land und Meer" c. folyóirat 1868. évi 41. számából) 2 Hidrológia 17