Hidrológiai tájékoztató, 1966 június

Dr. Papp Szilárd: Az Országos Közegészségügyi Intézet Vízügyi Osztályának munkássága a vízgazdálkodás egészségügyi kérdéseinek kutatásában

fürdővizek vizsgálatát és ellenőrzését (Bolberitz, 1956). Az elvégzett vizsgálatokból nagy általánosságban megállapítható volt, hogy a vidéki fürdők általában kielégítik a rendelettervezetben megszabott követelményeket, a budapesti fürdők azonban kevésbé, többnyire nem Ásvány- és gyógyvizek Az ásvány- és gyógyvizek és gyógyfürdők nagy részének háború utáni állapota sürgőssé tette a vizsgálatok megkezdését. Sokat foglalkoztunk kezdetben a budapesti keserű víztelepekkel, majd a balatonkörüli szénsavas forrásokkal. Különös tekintettel voltunk a vizek jód, bróm, fluor, kovasav, bórsav, arzén és rádiumemanáció tartalmára. Elvégzett nagy számú vizsgálataink alapján újabb szempontok szerint 10 csoportba soroltuk be ásvány- és gyógyvizeinket (Papp, Gaálné és Hódosné, 1957). Igen kiterjedt vizsgálatokat végeztünk 1950-től kezdve a vizek rádiumemanáció tartalmának meghatározására. Csehszlovákiai tanulmányutunk után továbbfejlesztettük az ásvány- és gyógyvizek rádiumemanáció tartalmának meghatározására szolgáló metodikát. A kiterjedt vizsgálataink alapján az ország radioaktív ásvány- és gyógyvizeit csoportokba sorolva megállapítottuk azt a rádiumemanáció koncentrációt, amelytől kezdve a hazai ásványés gyógyvizeink radioaktívaknak minősíthetők (Papp és Gaálné, 1956). Ekkor derült ki, hogy hazai viszonylatban erősen radioaktívak a budapesti Rudas-fürdő Dianna-forrása, a Velencei-hegység vizei, a Hévizi-tó, az egri és a miskolctapolcai hévizek, továbbá a Mecsekben Komló és Kővágóőrs vizei. A Hévízi-tó iszapjában rádiumot mutattunk ki kis mennyiségben. Az ásvány- és gyógyvízanalitika terén, az alumínium (Scher, 1955, a bórsav (Scher, 1957), a jód és a bróm (Scher, 1960) meghatározására dolgozott ki az osztály megfelelő eljárást. Felszíni vizek Az ország iparosodásának rohamos fejlődése és az ezzel kapcsolatban keletkezett, nagy mennyiségű ipari szennyvíz veszélyeztette felszíni vizeink jó részének tisztaságát. Ezért a felszíni vizek vizsgálatával 1951től kezdtünk behatóbban foglalkozni. Ezt megelőzően már rámutattunk a Dunát érő szennyeződések fokozódására, majd a Sajó folyton növekvő szennyeződésére, ami elsősorban Özd ivóvízellátását nehezítette meg (Papp, 1947). 122 felszíni vízfolyást, 269 mintavételi helyen, 10 esztendőn keresztül kéthavonként vizsgálva, megállapítottuk a szennyeződésre jellemző kémiai és bakteriológiai adatokat és ezek alapján egészségügyi vízfelhasználások szempontjából 4 csoportba soroltuk be felszíni vizeinket, megjelölve a megengedhető szennyeződések határértékeit, illetve normáit (Papp, 1961). A további munkánkban felszíni vizeink középvízhozamainak alapján felbecsültük a tiszta, kisié szennyezett, szennyezett és erősen szennyezett vízhozamok mennyiségeit, amelynek során azt találtuk, hogy ívó- és élelmiszeripari vízellátás, fürdőzés és vízisport céljaira a felszíni középvízhozamok 80%-a használható fel, míg egészségügyi célokra a vízhozamok 20%-a szennyezettsége miatt nem felel meg. A felszíni vizek száma szerint végezve a csoportosítást, kiderült, hogy ígészségügvi célokra felhasználható a folyóvizek és élővizek 68°/

0-a, míg egészségügyi célokra használhatatannak, azaz szennyezettnek bizonyul a felszíni vizek 52%-a (Papp, 1963). A felszíni vizek öntisztulására voíatkozó vizsgálatok azt mutatták, hogy szennvvizekcel erősen terhelt vízfolyásokban az öntisztulás legöbbször már 20 km-en belül bekövetkezik, míg a kerésbe terhelt vizek már 10 km távolságon belül többíyire megtisztultnak tekinthetők (Papp, 1965). Az osztálynak 1956-ban radiológiai laboratóriumnal való bővülése és ezáltal a vízegészségügyi mun:ának még komplexebbé válása lehetővé tette, hogy elmérjük a felszíni vizek radioaktív szennyeződéseit s, melynek során azt találtuk, hogy az szoros összeüggésbe hozható a radioaktív csapadékvizek hullásával (Papp, Gaálné, 1961). A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy közvetlenül az atomrobbantások után hullott csapadékvizek csak rövidebb ideig szennyezik a folyó- és állóvizeket, míg az atomrobbantások után hosszabb idő múlva a földre hulló csapadékvizek hoszszabb felezési idejű radioaktív izotópjaikkal a folyó-, de különösen az állóvizek tartósabb mértékű szennyezettségét idézik elő (Papp 1963). Felmértük ezenkívül felszíni vizeink urántartalmát is (Csanády, Schiefner, 1962) és megjelöltük az ebben dúsabbakat. Felszíni vizeink jód- és fluórtartalma is vizsgálat tárgyát képezte (Csanády, Schiefner, 1963) és feldolgozott adataink vannak ezek előfordulásainak mértékéről. A mesterséges mosószerek széleskörű elterjedése szükségessé tette, hogy ezeknek a felszíni vizekre gyakorolt hatásával szintén foglalkozzunk (Bolberitz, 1964). A felszíni vizekből származó ivóvizek nehezen megoldható íz- és szaganyagainak egészségügyi kérdéseket felvető kutatásával is kezdett foglalkozni az osztály (Bolberitz, 1965). Szennyvizek A csatornázás és szennyvíztisztítás fejlődése a háború befejezése után az egyéb közművesítések mögött meglehetősen elnjaradott volt hazánkban. A második világháború utau azonban megváltozott a helyzet. A 3 és 5 éves terv alapján végzett nagymértékű iparosítás és a kórházi ágyak számának a növelése a szennyvizek mennyiségét jelentékeny mértékben megemelte. A szaporodó panaszok szükségessé tették megfelelő jogszabályok megalkotását annak biztosítására, hogy kiküszöböljék a meglévő hibákat és helyes irányba tereljék a jövő fejlődését. Ennek érdekében a vízügyi kérdéseket rendező 2/1952. M.T. rendelet az Egészségügyi Minisztériumon keresztül az Országos Közegészségügyi Intézet ügykörébe utalta a szennyvíztisztító berendezések létesítésével, üzemeltetésével, valamint szennyvizek eltávolításával, elhelyezésével és felhasználásával kapcsolatos helyszíni és laboratóriumi munkák végzését. A városi szennyvíztisztító telepek vizsgálata azt a szomorú eredményt mutatta, hogy ezek berendezései nem adják a szükséges tisztítási effektust, de még azt sem, amit a meglévő berendezésekkel el lehetne érni (Tóth, Hódosné és Török, 1953). A kórházi szennyvizek nagyobb hatásfokú tisztítása érdekében a helyes é" szakszerű üzemeltetés céljából vizsgálataink és tapasztalataink alapján rendelte el az Egészségügyi Minisztérium a kórházi szennyvízkezelők kötelező vizsgáztatását. Ennek megkönnyítésére tananyagot állítottunk össze (Bolberitz és Hódosné, 1957). Mivel a szennyvíztisztítás technológiája az egész világon forrongóban van, ezért vizsgálat tárgyává tettük az újabb eljárásokkal dolgozó tisztító berendezések működését és hatásfokát. így a nagyterhelésű biológiai csepegtetőtestes eljárást is, mely vizsgálataink szerint nem mindenütt hozta meg a várt eredményt (Tóth és Hódosné, 1957. Csanády, 1964). Kedvezőbb eredményeket mutatott a toronyalakú csepegtetőtestek alkalmazása. Az ipari szennyvizek közül behatóan foglalkoztunk a söripar szennyvizeivel (Bolberitz 1956) és sertésvágóhídi szennyvizekkel (Bolberitz, Hódosné. 1957). A felmerülő sok panasz miatt behatóan kellett foglalkozni a fenoltartalmú ipari szennyvizekkel is, melyek több esetben veszélyeztették a vízművek kútjait. Az ipari szennyvizek kérdéseinek a vizsgálata azt mutatta, hogy ezek szorosan összefüggnek az ipartelepek vízgazdálkodásával. Ezért behatóbban kellett foglalkoznunk az ipartelepek vízháztartásával is (Bolberitz, 1962 és 1964). A szennyvízzel való öntözésnek egyre kiterjedtebb alkalmazása során a szennyvízöntözés higiénés kérdéseinek a vizsgálata is értékes megállapításokat eredményezett (Berky, 1962, 1963. és Berky, Lengyel, Gregács és Tóth, 1964). A halastavak útján történő szennyvíztisztítás közegészségügyi kérdéseinek a kutatása több elvi szempont tisztázására vezetett (Csanády, 1964). 12