Hidrológiai tájékoztató, 1965 június

Dr. Schmidt Eligius Róbert: A magyarországi hévízkutatás rövid története

évre visszatekintő kútfúró ipar fejlődése mellett a vízföldtani irányítás hosszú időn keresztül elmaradt és csak az utóbbi néhány évtizedben volt lehetősé­günk arra, hogy a vízkutatást szakemberek végezzék. A legutóbbi tíz évben pedig elértük azt is, hogy a víz­kutatást geológusok irányítják, közreműködnek a fel­tárás folyamatában és ezen túlmenően gondoskodnak az adatok rögzítéséről, irattárakban való elhelyezé­séről, ami a további eredményes kutatás elengedhe­tetlen feltétele. A magyarországi hévízkutatás rövid története DR. SCHMIDT ELIGIUS RÓBERT Magyar Állami Földtani Intézet Magyarországon a hévízfeltárások történetében há­rom — egymást részben átfedő — szakaszt lehet meg­különböztetni. A negyedik, most, a hatvanas évek de­rekán kezd kialakulni. Az első időszak 1866—1867-tel, a harkányi és a margitszigeti I. sz. fúrással kezdődik és Zsigmondy V. nevéhez fűződik. Zsigmondy a zseni ösztönösségével és éleslátásával nemcsak meglátta, hanem szívós kitartás­sal, nagy felkészültséggel és nem kis anyagi kockázattal be is bizonyította, hogy a 'budai Gellérthegy karsztos jelegű triász képződményei a pesti síkság alatt is meg­vannak, és hogy belőlük hévíz tárható fel. Állításának igazolásaképp 1868 és 1878 között lefúrta a 917 m mély városligeti I. sz. kutat, amellyel 460 l/p 73 C°-ú hévizet tárt fel. Ez a kút ma is zavartalanul szolgáltatja a vizet. Zsigmondyriák. ezen eredményeire támaszkodva létesí­tették később a többi budapesti hévízifúrást (a két mar­gitszigetit 1935—1936-ban, illetve 1942-ben, a városligeti H'. számút 1938-ban, a Tétényi útit 1943-ban, a dagály­fürdőit 1944-ben, az Elektromos sportpálya kútját 1949­ben stb.). A második időszak a két világháború közé esik és főleg a kincstári szénhidrogénkutatásokkal, valamint Pávai—Vajna F. nevével függ össze. Az akkor készült kutakat (a hajdúszoboszlóiak, a debreceniek, a karca­giak, a tiszaőrsi, a cserkeszőlői stb.) vélt tektonikai kis­szerkezetekre, ún. barchia ntik 1 i nátisokra, vagy boltoza­tdkra telepítették. Ugyanígy a városligeti II. sz. kutat is, amely azonban mégis mélyebben (1246,8 m alatt) érte csak el a dachsteini mészkövet. Az említett, de szénhidrogénkutatás szempontjából nem kielégítő fúrások hévíz kutakként való hasznosí­tása Böhm F. mellett Pávai—Vajna F. érdeme,' aki az adott időszakban előadásokban, szakcikkekben és a napi sajtóban erősen propagálta a hazai hévizek hő­energiájának hasznosítását. A kincstári, főleg a hajdúszoboszlói fúrási eredmé­nyeken felbuzdulva két város: Szeged (1926—27-ben) és Szolnok (1926—28-ban) is fúratott hévízre. Az előb­binél Buocz K., Kocsárdi B. és Schmidt E. R., az utób­binál Horusitzky H. működött közre. A két világháború közötti időszakban nagyon meg­szaporodtak azok az artézi fúrások, amelyek az Alföld egyes helyein már a századforduló idején és a század elején elérték a 400—500 m mélységet. Különösen Bé­kés megyében (Csanádapáca, Füzesgyarmat, Kondoros, Orosháza, Szeghalom stb.), ahol mélységük nem egy esetben megközelítette a 800 m-t (Békés, Mezőberény). Ezeket a fúrásokat pozitív artézi víz feltárása érdeké­ben mélyítették, elsősorban olyan városok, községek, kúttársaságok és uradalmak, ahol nagyobb mennyiségű és gravitációs úton vagy természetes nyomás alatt el­vezethető túlfolyó vízre lett volna szükség ún. körzeti vízvezetékek létesítése céljából. A folyó vízzel ezen­kívül a kútcsöben stagnáló víz nagyobb vastartalmát és rossz ízét is ki kívánták küszöbölni. A kúttechnika fej­letlensége és esetenként a földtani viszonyok kedvezőt­len volta miatt mind mélyebbre kényszerültek anélkül, hogy a kitűzött célt maradéktalanul elérték volna. A túlfolyó víz többnyire kevés lett és amellett meleg is volt. Ezért ezek a vizek eleinte inkább csalódást okoztak, és csak fokozatosan ismerték fel jelentőségü­ket és komplex használhatóságukat. Ugyanebben az időszakban a főváros egyes épület­komplexumainak hévízzel való fűtése is többször meg­vitatásra került. Így pl. legutóbb 1942. január 10-én, amikor Papp K. javaslata alapján egy, a városháza udvarán telepítendő (600 m-es) fúrás esélyeit tárgyal­ták. (Papp K.: A Fővárosi Tanácsház udvarán tervezett artézi kútfúrás földtani lehetőségei. Hidrológiai Tájé­koztató 1961. augusztus, pp. 25—26.) Az 1930-as és 40-es években létesültek Budapesten azok a Zsigmondy-íé\e hévízkutakat sűrítő fúrások is, amelyekről már meg­emlékeztünk és amelyek hőenergiáját jórészt már komplex módon hasznosították: fűtésre, melegvízellát­tásra, fürdési és gyógyászati célokra, sőt, szükség esetén ivóvízellátásra is. A harmadik időszak 1952-vel kezdődik, tehát már a tervgazdálkodás idejére esik. Az Országos Földtani Főigazgatóság főfelügyelete alá tartozó Országos Víz­kutató és Fúró Vállalat fokozatosan hévízfeltárásra al­kalmas nagy teljesítményű berendezéseket és vizsgálati eszközöket, valamint szervezetet kapott. Az 50-es évek derekán már a Város- és Község­gazdálkodási Minisztérium, később az Építésügyi Mi­nisztérium termálvíz osztályán keresztül (Pettyke M.) a Műszaki Fejlesztési Tanács is komoly érdeklődést mutatott az ország hévízfeltárási és hévízhasznosítási lehetőségei iránt. Megbízást is adott a Földmérő és Ta­lajvizsgáló Irodának és azon keresztül Schmidt E. R.­nek a kérdés tanulmányozására. Emellett a gyógy- és hévízzel szemben támasztott konkrét igények rohamos növekedése is szükségessé tette a hévízfeltárási lehetőségek regionális tanulmá­nyozását és a kockázat csökkentése érdekében az extra­polálható törvényszerűségek kimunkálását. Ezek során mindenekelőtt általánosítható volt Schmidt­nek az a korábbi (a fent említett kincstári mélyfúrásoknál, vala­mint a szegedi, kabai stb. fúrásoknál tapasztaltak alap­ján levont) megállapítása, hogy különösen a nagy mély­ségbe ikerült felső-pannóniai rétegsor homokos tagjai, kiváltképp pedig a felső- és alsó-pannóniai rétegsor határán levő homokos összlet az, amely hévízfeltárásra alkalmas. E rétegekből lényegileg nátriumhidrogénkar­bonátos, tehát szikes jellegű hévíz tárható fel, esetleg gyenge konyhasó, bróm és jód tartalommal. Áz aisó­pannóniai, a miocén és az oligocén rétegsor hévízfel­tárás, különösen pedig hőenergia-termelés szempontjá­ból gyakorlatilag alig — legfeljebb mint gyógyvíz — jön tekintetbe, a tárolt víz sós volta és részben a víz­tároló kőzetek korlátolt kiterjedése miatt. Kitűnő hévízszolgáltatök azonlban még a fedett mezozoikumnak különösen a felső triászba tartozó ré­tegei: a dac'hsteiini mészkő és a fődolomit. A fölöttük levő eocén összlet akkor jelentős, ha az mészköves kifejlődésű és a triász mészkőösszlettel közvetlenül érintkezik. Mindezek felismerése alapján lehetségessé s indo­kolttá, sőt szükségessé vált — a regionális lehetőségek áttekinthetőbbé tétele érdekében — egy olyan térkép szerkesztése, amely a felső- és az alsó-pannóniai réteg­összlet, valamint az alaphegység mezozóos pásztáinak elterjedését, térbeli helyzetét tünteti fel. Ez a térkép 1955—1956-ban számos átnézetes szelvénnyel együtt el is .készült. A térkép később, kiegészítve Magyarország Vízföldtani Atlaszában is helyet kapott és alapul szol­gált további variánsok elkészítéséhez (Kőrössy L., Bél­tuky L., Boldizsár T. stb.)

Next

/
Thumbnails
Contents