Hidrológiai tájékoztató, 1965 június

Benedek Pál: Beszámoló a Tokióban rendezett II. Nemzetközi Szennyvíztisztítási konferenciáról

rukciójú, az 1. ábrán látható ún. doboz levegőztető egységeket tervezett és ezeket 5,4 m

3-es (2X2,25X1,2 m) félüzemi medencében kipróbálta. A különböző típusok lásd 1. ábra táblázatát) oxigénbeviteli gazdaságossági mérőszámait a 2. ábra mutatja. Szerző azt a következtetést vonta le, hogy alacsony légbeviteli értékeknél és dugulást könnyen okozó szennyvizeknél ez a berendezés jobb megoldású, mint a csövekből összeállított ún. levegőztető csőrácsok. A hozzászólók közül különösen Fischerströmnek, az INKA levegőztető rendszer feltalálójának hozzászólása volt a legérdekesebb, aki hangsúlyozta, hogy a Ganczarczyk által alkalmazott méretű medence, különösen kis hosszmérete miatt (1,2 m) téves eredményekre vezethet a gazdaságosság eldöntésénél. Fischerström vitába száll a dugulási veszéllyel is, mondván, hogy az új rendszerű csőrácsok, amely 4—6 mm lyukasztással vannak ellátva, amellett, hogy hatásfokuk n«m rosszabb, mint a 2,5 mm-es lyukasztásúaké, a dugulási veszélyt is kiküszöbölik. Ismertetése szerint Svédországban a Ganczarczykéhoz hasonló dobozokat csak kifejezetten szálas anyagokat tartalmazó szennyvíznél alkalmazzák. A vita során a dobozos levegőztetők által teremtett hidraulikai viszonyokat is vita tárgyává tették. Mielőtt saját előadási anyagom rövid ismertetésébe kezdenék, szeretnék megemlékezni néhány igen jelentős nagyértékű előadási anyagról, így pl. a Il-es szekcióban. G. M. Fair és Társai (USA) a biológiai flokkuláció energia disszipációjáról nyújtottak be tanulmányt. Fair és Társai megállapítása szerint, az eleveniszapos rendszerben felhasznált energia a következő célokra nasznosul: a) ellátja oxigénnel a biológiai pelyheket; b) szuszpenzióban tartja az iszapot; c) megakadályozza, hogy a pehelyméret túlnövekedjék és ezáltal romoljon a pehelyfolyadék határterület; d) hatékonyan hozzájuttatja a biomasszát a tápanyaghoz és e) kimossa az anyagcsere termékeket az iszapból. Szerzők a c), d) és e) jelenségeket összefogják amikor az energiadisszipáció hidraulikus környezetben történő lezajlását vizsgálják. A hidraulikus munka, illetve az energia disszipációja a turbulencia hatására, adott idő mellett, a következőképpen formulázható meg: P/V = G

2 ahol P a V volumenű folyadékban felemésztett energia, mely r = n (dv/dy) nyírási intenzitást hozza létre, ahol a folyadék abszolút viszkozitása és dv/dy = G a folyadékon belüli sebességi gradiens. Kísérleteikert különböző laboratóriumi méretű mechanikus keverővel ellátott levegőztető edényekben végezték el. A 3. ábrán mutatjuk be azt az öszszefüggést, melyet a levegőztetési idő, valamint G különböző értékei és a szubsztrátum lebontása között találtak. Utóbbival kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy ezt a következő viszonyszámmal fejezték ki: C/M : Co/Mo ahol, C a szubsztrátum koncentrációja, M a mikrobiális pehely koncentrációja. A zérus indexű értékek a kiindulási időpillanatban értendők. Ilyformán mind a szubsztrátum koncentrációban bekövetkezett csökkenés, mind az ezt követő pehelykoncentráció növekedés dimenzió nélküli formában jelentkezik. Az előadási anyag tehát lényegében keresi azt az optimális turbulencia fokot, amelyet az eleveniszapos levegőztetésnél létre kell hozni. Az energia disszipáció választott mérőszáma a G érték, mely a flokkulációs, illetve levegőztető tartály tervezéséhez felhasználható. A felkért hozzászóló Takeshi Goda szerint különböző o So 120 reo 200 rio t, 'dó-perc 3. ábra. Az idő és a reakciósebesség összeefüggése különböző sebességi fokozatoknál levegőztetési módszereket és mindezeknél a méretarány hatást is meg kell vizsgálni, majd végül az iszap biokémiai aktivitásához kell viszonyítani a kapott eredményeket. Inkább gyakorlati érdekessége miatt említem meg ugyanebben a szekcióban a svájci R. Braunnak a szennyvíziszap elhelyezésének kérdéséről szóló előadását, melyből kitűnt, hogy a jövő útja valószínűleg a nyers iszap víztelenítés és elégetés révén történő ártalmatlanná tétele, illetve megsemmisítése lesz. Az I. szekcióban a japánok közül Hanya és Hiroyama tartottak előadást a friss víz és a levegő ki zötti gázcsere befolyásoló tényezőiről. Külön ki kell itt emelni a témában nagynevű hozzászóló Dobbins és Downing vitanyagát. A III. szekcióban — bár Magyarország közvetlenül nem érdekelt benne —, a folyók öntisztulásénak metodikája szempontjából érdeklődésre tarthat számot Gomeson és Társainak (Anglia) anyaga „A szennyezett folyótorkolatok állapotának előrejelzése" címen. Ugyancsak általános jelentőségű T. R. Rice és Társainak (USA) előadása „A hasadási termékek akkumulációja.' a tengeri organizmusokban" címmel. Itt is ki kell emelni egy japán tudós előadását, nevezetesen M. Fujiya-ét, aki a szennyező anyagoknak a vízi organizmusokra gyakorolt fiziológiai hatásairól számolt be. Saját előadásomat röviden úgy jellemezhetem, hogy az a hazai eleveniszapos kutatási eredményeket az általános európai tendencia tükrében igyekezett bemutatni. A két új fejlődési irányzat, mely az utóbbi 10 évben fejlődött ki úgy vázolható, hogy egyrészt nagy telepeknél igyekszünk a költségek leszorítása érdekében minél rövidebb átfolyási idővel dolgozni, míg kis telepeknél néhány száz, néhány ezer lakó-egyenérték esetén épp fordítva, a levegőztetési idő huzamossá tétele révén igyekszünk elérni a technológiai egyszerűséget és az üzembiztonságot. Az első irányzat főleg az ÉM. MÉLYÉPTERV 1960—61. évi pécsi kísérleteivel kapcsolatban nyert elméleti alátámasztást. Innen származott az a kísérleti adathalmaz, melynek statisztikus kiértékelése támpontot nyújtott a következtetésekhez. A rövid átfolyási idő biztosítását részben a fokozott oxigén ellátottság, részben a megfelelő magasan tartott iszap-koncentráció teszi lehetővé. Az első jelentőségére Pasveer mutatott rá, kb. 10 évvel ezelőtt, míg mindkettőre többek között Okun, Wuhrmann és Eckenfelder. Európában előbb említett kutatók nyomán főként von der Emde és mi egyekeztünk a gyakorlatban megvalósítani a rövid-átfolyási rendszert. A gyakorlat szempontjából fontos kérdés, hogy 123