Hidrológiai tájékoztató, 1964 június

HIDROMECHANIZÁCIÓS ANKÉT - Hozzászólások a Hidromechanizációs ankét előadásaihoz: Koren istván, Forstner István, Sípos Béla, Bognár Győző, Zorkóczy Zoltán, Szivák Attila

A tervezett partfeltöltés szélessége S és 90 méter között, a feltöltés maximális magassága pedig 3 és 5 m között változott. A feltöltendő mennyiség kereken 1000 000 m

3 volt. Az eredeti elgondolásunk az volt, hogy az anyag felfogására két sor rőzsefonást alkalmazunk oly módon, hogy a rőzsefonások magassága a 2 m-t ne haladja meg. A fenti szempont alapján az első szakaszon a rőzsefonásokat úgy építettük meg, hogy az egyik sor a tervezett koronaéltől a víz felé 4 m-re, a másik pedig ettől a sortól 15 m-re került az 1:3 rézsű által meghatározott koronamagasságra. A feltételezésünk az volt, hogy ritka rőzsefonásokon keresztül a finom homok és iszap kifolyik és így a tervezett rézsű minden egyéb beavatkozás nélkül kialakul. A két sor rőzsefonást a part felé erősen kikötöttük és 10 m-ként keresztirányú fonásokat készítettünk az anyag lerakódásának meggyorsítása érdekében. Először 400 m hosszban készítettük el a két sor rőzsefonást és keresztfonásokat. A kivitel azonban nem igazolta elképzeléseinket. A ritka rőzsefonások ellenére ugyanis a kikotort anyag azokon át nem szivárgott, hanem szinte függőleges fallal a rőzsefonások mellett megállt. így a rézsüt a kikotort anyagból dózer segítségével kellett kialakítani olymódon, hogy a felső rőzsefonás által kialakított kazettákból az anyagot többször ki kellett tolni, majd ezt újra feltölteni, hogy a szelvény alakításához szükséges anyagmennyiséget ki tudjuk termelni. Itt kell megjegyezni, hogy ezt a munkát a keresztgátak nagy mértékben nehezítették és így mivel azok szerepe a kivitel tanúságai szerint szinte elenyésző volt, készítésüket a későbbiek folyamán teljesen elhagytuk. A fent leírt dózerrel kombinált módszer már jobbnak bizonyult és ez adta az ötletet a további munkához, azt ugyanis, hogy a második szakaszon már csak az egyik fonást építettük meg, azt is a tervezett koronaélben. E szakasz hossza is kb. 400 m volt. A szükséges rézsüt azután az előbbiek szerint dózerral alakítottuk ki. A munka második szakaszában a Dunán árhullám vonult le és így a munkaterületen is emelkedett a víz. A magas vízállás miatt a rőzsefonás további elkészítése lehetetlen volt, így úgy látszott, hogy a munkát a további rőzsefonás hiányában a vízállás megfelelő szintre való süllyedéséig szüneteltetni kell. Közben azonban a vízállás annyit emelkedett, hogy a meglévő rőzsefonások koronája is víz alá került és így a kotró támpont nélkül maradva, túlhaladta a meglévő rőzsefonás végét és tovább folytatta a munkát. Mire ezt a soronkövetkező ellenőrzésmérés kimutatta, a kotró a feltöltéssel a rőzsefonás felső végét 30—40 m-rel túlhaladta. Az ellenőrző mérések azonban azt mutatták, hogy a kikotort anyag közel a tervezett 1:5 rézsű mentén állt meg a víz alatt, azon a helyen, ahol nem volt rőzsefonás. Ez a véletlen vezetett a ma is alkalmazott végső technológiához, mely abból áll, hogy a víz alatt szükséges feltöltéseket rőzsefonás nélkül készítjük a csővég megfelelő elhelyezésével, majd ezután az így feltöltött rész felett egy kavicskúpot alakítunk ki, melynek anyagából a tervezett feltöltés magasságához tartozó nyúlgátat építünk a tervezett partélben dózer segítségével, majd az így képződött kazettát hidromechanizációs úton feltöltjük. Ez a megoldás több lépcsőben is végrehajtható. Befejezésül néhány szót szeretnék szólni a fenti munka nehézségeiről és költségalakulásáról. Az egyetlen és legtöbb nehézség forrása mindig az anyagot szállító víz volt. A legnagyobb baj az volt, hogy a zagy sűrűsége alig érte el véleményünk szerint a 10—12 %-ot, (mérést nem végeztünk). Ennek következtében mindig sok vizünk volt, ami különösen a szűk szakaszokon jelentett nagy nehézségeket. E nehézségek leküzdésére a következő megoldásokat választottuk: a) A cső végére I db felfelé álló 90°-os könyököt szereltünk. b) A vizet legalább 200, de inkább 300 m hosszon folyattuk és csak utána vezettük vissza a mederbe. Ez különösen akkor volt fontos, amikor az anyagot már nem az erős rőzsefonás, hanem a laza kavicstöltés mögé helyeztük el. c) Végül a víz megfelelő tereléséről kellett gondoskodni, hogy az anyag lerakódását elősegítsük. Költségek: A feltöltésbe beépített anyag 20 %-a iszap, 50 %-a homok és 30 %-a kavics volt. A teljes beépített mennyiség kereken 104 000 m

3 volt. A teljes építési költség a mellékmunkákkal együtt kereken 3 230 000,— Ft volt, I m

3 feltöltés költsége így kereken 31,— Ft. A fenti költségek magukba foglalják a rendezési, humuszolási, gyeptéglázási, valamint füvesítési munkákat is azon a szakaszon, ahol az 1:3 rézsű ilyen módon való védelme szükséges volt. Ez a költségalakulás igen kedvező, ha figyelembe veszszük azt, hogy a szűk hely miatt sok nehézség volt és a beépült anyag 60%-át dózerrel meg kellett mozgatni, hogy a terv szerinti szelvényt kialakíthassuk. Véleményünk szerint ez a megoldás töltések erősítésénél is alkalmazható oly módon, hogy az erősítendő töltésszakaszról dózerral letolt humuszból a szükséges kubaturának megfelelő méretű medence alakítandó ki a töltés előterében. A zagygát esetleg rőzsefonással kombinálható és ilymódon a hasznos magasság emelhető. Majd pedig a kirakott anyagot 1:4, 1:5 hajlású rézsűben dózerral a helyére lehet szállítani. Természetesen ebben az esetben a szállító víz megfelelő elvezetéséről, illetve elszívásáról gondoskodni kell. Igazgatóságunk területén az ilymódon végrehajtandó töltéserősítési munkákra nagy lehetőség nyílik. Ilyen értelmű kísérleteket már tervbe is vettünk. Szivák Attila É.M. Mélyépítési Tervező Vállalat hozzászólása Az előadásokból megállapítható, hogy a hazai viszonylatban új és nagyszabású kísérlet nem volt hiábavaló, igen értékes eredményeket szolgáltatott. Értékesnek tartom minden részletét és most csak a kísérlet szállítási vonatkozásait szeretném méltatni, és néhány szemponttal kiegészíteni. Talán már fölösleges is külön kiemelnem, hogy a hidraulikus szállítás két legfontosabb jellemzője a szállítási sebesség és a súrlódási veszteség szoros összefüggésben van: a szilárd anyag szemcsenagyságával, a szemcsék eloszlásával, a zagy töménységével, a csővezeték adottságaival stb. Ezeknek a tényezőknek a hatása ma még nem ismert, pedig ezeknek az ismerete alapja a hidraulikus szállítás elméleti összefüggéseinek a meghatározásához. Ma már a gyakorlati szakembereknek sem kell különösen hangsúlyozni, hogy minden létesítménynél milyen fontos szerepe van az elméleti vonatkozású kérdések tisztázásának, hiszen elmélet nélkül gyors fejlődés sehol sem képzelhető el, és a mai műszaki feljesztési követelmények nem nélkülözhetik az elmélet fejlesztését célzó kutatásokat. Ezért kell különös jelentőséget tulajdonítanunk annak, hogy a kísérleti program az elméleti összefüggések kialakítására is alkalmas munkálatokat is előirányzott, és a kísérlet értékes eredményeket is szolgáltatott. A csővezetékben mozgó zagyra vonatkozó vizsgálatok célja az volt, hogy adatot gyűjtsön a további vizsgálatok, 6* 83