Hidrológiai tájékoztató, 1964 június

HIDROMECHANIZÁCIÓS ANKÉT - Hozzászólások a Hidromechanizációs ankét előadásaihoz: Koren istván, Forstner István, Sípos Béla, Bognár Győző, Zorkóczy Zoltán, Szivák Attila

nagy, se kb. 60 km-es töltésszakaszra kereken milliárd Ft költséget jelent. A rendkívül nagy IIO Ft/m

3 előirányzatú egységárnak a feltételezetten igen nagy szállítási költségek teszik nagyobb részét, az egységár jelentős csökkentésének lehetőségét az odajuttatás előnyös megoldásával kell megteremteni. A szállítás közúti járművel való lebonyolítását a sok ágra szakadt folyam és a szigeteket borító őserdő miatt már eleve ki kell küszöbölni. Szóba jöhető megoldások: a drótkötélpálya, a szállítószalag, egyes jó megközelítő pontokra hajón szállított anyagnak partra eleválása és csillés szétszállítása s végül a hidraulikus anyagszállítás. Mindezeket a módokat megvizsgálva, a legelőnyösebbnek a hidraulikus anyagszállítás látszik. A szigetközi dunajobbparti töltéserősítési munkákon kívül hazánkban még jelentős mennyiségű vízöblítéses földmunkával végrehajtható árvízvédelmi töltésépítési munka vár elvégzésre (pl. a győri VÍZIG a szigetközi földmunkán kívül 6,4 millió, a budapesti VÍZIG 2 millió, a bajai VÍZIG 5 millió, a székesfehérvári VÍZIG 3,5 millió, összesen 16,9 millió m

3 töltésépítést igényel, továbbá az árvízvédelmi biztonságot veszélyeztető kopolyák és anyaggödrök betöltéséhez szükséges kb. 4—5 millió m

3stb). A töltéserősítésekhez az összes hazai folyókat figyelembe véve, kereken 40 millió m

3 földmozgósításra van szükség. Ezen kívül a hidraulikus úton történő anyagfejtésnek és szállításnak, a vízügyi szolgálat számos egyéb területén is meg van a széleskörű alkalmazási lehetősége. E feladatok feltárása folyamatban van. Tájékoztatásul megemlítek néhány alkalmazási területet. A hidromechanizációnak széleskörű bevezetése új szemléletet alakíthat ki a folyószabályozásban. Ez az eljárás az eddigiektől eltérő szabályozási módok, szabályozási művek kialakulását teheti lehetővé. A mai berendezésekkel és anyagi lehetőségek mellett szóba sem jöhetnek a művek mögötti feltöltések, ezért a lényegesen költségesebb főműveket kell alkalmazni, amelyek tetemes, évről évre jelentkező fenntartási költségeket is jelentenek. Jelentős alkalmazási lehetősége van továbbá a hidromechanizációnak a belvízvédelmi munkáknál is. Csak az l-ll. kategóriájú belvízcsatornákban az évi átlagos iszapleülepedés I millió m

3-re becsülhető, melynek eltávolítása évről évre jelentkező feladat, melynek elvégzésére nem rendelkezünk korszerű gépekkel. A holtmedrek tározó képességének fokozása és jobb kiürítési viszonyok biztosítása érdekében jelentős iszapmennyiség lenne kiemelendő a holtmedrekből. Ennek a munkának jelenlegi volumenje országosan I0 millió m

3-re becsülhető. A kitermelt iszap legnagyobb része hidraulikus eljárással talajjavítás, trágyázás céljára felhasználható, tehát hasznosítható lenne, amire ma még nincs lehetőség. Még számos alkalmazási lehetőséget lehetne felsorolni, de a közölt adatok is meggyőzhetnek mindenkit a hidraulikus földmunkának a vízügyi szolgálatra váró és halasztást nem tűrő feladatai végrehajtásában való nélkülözhetetlenségéről. Rövid hozzászólásom keretében nincs mód az összes felhasználási lehetőség ismertetésére, de az említett néhány példa is bizonyítja, hogy a hidromechanizációs eljárásnak a vízépítésban nagy jövője van, tehát fokozni kell erőfeszítéseinket a korszerű gépek mielőbbi beszerzése és a korszerű építési technológia kidolgozása érdekében Bognár Győző Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, Baja hozzászólása Az elhangzott előadásokat hallgatva lepereg előttünk a ii,unka, úgy, ahogy az történt. Nincs értelme annak, hogy az alvállalkozó késedelmeit, vagy azoknak magyarázatát itt elemezzem, mert ez a témával kapcsolatos műszaki fejlesztési problémák megoldását nem segíti elő. Meg kell mondanom, hogy a kidolgozott fejlesztési javaslatok alapossága is nehézzé teszi azt, hogy újat tegyek hozzá. Felszólalásomat szeretném arra használni, hogy a kísérletre került módszer értékelését a saját megfigyeléseimmel, ha szerény mértékben is, de elősegítsem. A tervező kiemeli a munkájában, hogy a kísérlet eredményei az adott kotrási anyag minőségére vonatkoznak. Ehhez hozzátenném, hogy a munkaterület talajának az anyaga is befolyásolhatja a körülményeket, tekintve, hogy annak leszedett humuszából készülnek az ülepítőgátak. Így az adott talajviszonyok mellett — aszabadrézsü esetét kivéve, — szívárgóárkokra véleményem szerint egyáltalán nincs szükség. Elh?gyása 0,8 Ft/m

3-rel javítja az egységárat. A kísérlet során már szemmel látható volt a Mártonféle módszer fölénye a többi feltöltési rendszerrel szemben. Ezért ennek a további alkalmazását javaslom a hasonló, támasztó jellegű töltések építésénél. Az értékelésben a tervezők bőven foglalkoztak ezeknek a rendszereknek a gazdaságossági kérdéseivel és az előbbi állításomnak az alapjává váltak a megállapításaik. Mégis, hogy a javasolt módszer előnyeit bizonyítsam, teszek egy-két összehasonlítást: 1) A lépcsősen töltött medencék munkája szakaszos. Többször kell ugyanarra a területre visszajönni. Ezért a szükségesnél nagyobb mennyiségű cső- igénybevételi idő kell az egységnyi beelevált töltésanyaghoz. 2) Az egyszer elkészített magasabb ülepítőgát nagyobb fm-kénti volumene a készítését végző gép termelékenyebb munkáját teszi lehetővé. 3) Tapasztalat volt, hogy az első lépcsőben épült töltések anyagát a terhét vesztett víz nem bontotta meg, míg a leülepedett zagyból készült gátak állandó védelméről kellett gondoskodni. A javasolt módszernél ez nem okozott problémát, mert az ülepítő töltést az építési tér leszedett humuszából készítettük. 4) A lépcsősen iszapolt töltések építésekor a csővezetéket állandóan emelni kell és gyakorlatilag a csőfektetés hossza egyenlő az ülepítőmedence hosszának és a lépcsők számának a szorzatával. Az értékelés 57. oldalán a tervezők fm-kénti 18, — Ft-os csőfektetési egységárat javasolnak megállapítani. Érdemes tehát csökkenteni a csővezeték hosszát. 5) Ez a módszer nem igényli a túlfolyót. Még a kísérlet során alkalmazott egyszerűbbet sem. 6) Nem kell annyi anyag hozzá, mint a szabadrézsüs változathoz, nem kell a szétfutó víz elvezetését további árokkal, vagy árkokkal összegyűjteni. A szivárgóárkok elhagyása mellett tovább olcsóbbodik a technológia, ha elhagyjuk a túlfolyó rendszereket is. Ez a követelmény alkalmas elrendezéssel kielégíthető. Nem látom ugyanis szükségesnek, hogy a feltöltendő területet kazettázzuk. Az építendő töltés alatti terep hossz-szelvényének a törései határozhatnak meg egy-egy medence hosszat. Elvileg ennek felső határa nincs. A szükséges magasságú ülepítőtöltés által határolt terület egyik végén megkezdik a zagy bevezetését. Közben a főnyomóvezeték és az egyre növekvő, a leendő háttöltés tengelyében futó nyomóvezeték hidraulikailag biztonsággal lehetséges maximális hosszának megfelelő helyen már építik az új fővezetéket a Duna partjától a beépítés helyére. Amikor az előző fővezetékről induló nyomóvezeték idáig elérkezett, a kotró átáll az új fővezetékre. Ilymódon km-eken keresztül haladhat a munka anélkül, hogy valami indokolná, hogy az iszapoló medencét keresztben elzárjuk. A bezagyolás kezdetétől megfelelő távolságra a hossz-szelvény alkalmas mélypontján készítünk egy ideiglenes szivattyúállást, amely a tiszta vizet átemeli a töltésen. Amikor az iszapolás eléri a szivattyúállást, az egyszerű dózerrel és minimális kézi munkával készített 6 81