Hidrológiai tájékoztató, 1964 június

HIDROMECHANIZÁCIÓS ANKÉT - Hozzászólások a Hidromechanizációs ankét előadásaihoz: Koren istván, Forstner István, Sípos Béla, Bognár Győző, Zorkóczy Zoltán, Szivák Attila

lés a nálunk eddig végzett munkáknál szinte kizárólag vízalatti kotrásból, vagy mederszabályozásból származik. Vízágyús talajbontás és csöves szállítás hazai alkalmazásban szinte ismeretlen. Az anyag vízből kiemelése a Hungária kotróval az ismertetett kísérleti munkában két lépcsőben történt, vedres kotróval, majd utána zagyszivattyúval. Ez a kotró adottságai miatt volt így, de nem mondható optimálisnak, bár a kísérlet végrehajtása és ellenőrzése szempontjából előnyöket is jelentett. Célszerűnek látszik olyan berendezések alkalmazását előnyben részesíteni, amelyek révén egy lépcsőben vihető az anyag a kiemelés mozzanatától a csőbe (pl. a marófejes szívócsövek). Végül maga a csöves szállítás kérdése és gazdaságosságának legjelentősebb tényezője: a zagysűrűség fokozása és optimális értékének beállítása igényel még kísérletező munkát. Ennek jó eredménye viszont a hidromechanizációs munkák és a hidraulikus szállítás elterjedésének legfontosabb tényezője. Ez talán ma már az egyetlen terület, ahol a külföldi eredményektől távol állunk. Az a 10 %-os zagysűrűség, ami e kísérleti töltésépítés terén elérhető volt, két következtetésre enged. Az egyik: még ilyen kis zagysűrűség mellett, ilyen kedvezőtlen termékképzési körülmények közt (bár kétségtelenül hidromechanizációs szempontból kedvező anyaggal) is versenyképesnek bizonyult az eljárás a száraz módszerekkel szemben, mennyivel inkább az lehet 50% körüli zagysűrűség esetén. A zagysűrűség növelése egyébként olyan alkalmazási területek megnyitásához is elengedhetetlen, ahol nem áll korlátlan mennyiségű víz rendelkezésre. A másik következtetés: ilyen általánosítási igénnyel fellépő kísérletek végzéséhez nem a legkorszerűtlenebb, hanem a legjobb, legtermelékenyebb hidraulikus berendezést, kotrót és szivattyút, valamint csővezetéket kell beállítani, hogy a kísérleti körülmények széles skálájú változtatásával lehessen a módszer alkalmazásának alsó, felső és optimális értékeit megkeresni és meggyőző módon az ország műszaki társadalma elé tárni. Véleményem ezért az, hogy az ismertetett igen érdekes, tanulságos és értékes következtetések levonására alkalmas kísérleti munka és az abban közreműködő kartársak nemcsak a kezdeményezésért, a végrehajtásért és az értékelésért, valamint műszaki közvéleményünk elé tárásáért érdemelnek elismerést és dicséretet, hanem azért is, mert közelebb vitték a hidromechanizációt a megérdemelt szélesebb hazai alkalmaztatás felé. Ez évben végrehajtandó további kísérleti munka, a sajátos helyzet gazdaságossági kiaknázása mellett az ismertetett további szempontok kellő súlyú kezelésével és figyelembevételével alkalmas lehet olyan eredmények elérésére, amelyek lehetővé és indokolttá tehetik a hidraulikus szállítás problematikájának az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság keretében leendő szélesebbkörű tárgyalását e témának az 1964. évi munka programjába való felvétele útján. Forstner István Országos Vízügyi Főigazgatóság hozzászólása Az OVF Vízépítőipari Főosztálya, célul tűzte ki a földmunkák gépesítési fokának állandó emelését és a fajlagos költségek folyamatos csökkentését. Megvizsgáltuk azokat a munkaterületeket, ahol még speciális munkagép hiányában, jelenleg is nehéz fizikai munkát igénylő módszereket alkalmaznak és javaslatot tettünk — a tervezők, kivitelezők közreműködésével — a gépesítési fok emelése céljából ezeknek a munkafolyamatoknak a gépesítésére. Az önköltség csökkentése érdekében felülvizsgáltuk azokat a munkaterületeket is, hol a gépi módszerek már kialakultak, de ezen — ma már klasszikusnak mondható — módszerek helyett kisebb költségű, modernebb eljárásokat alkalmazhatunk. Ilyen elgondolások alapján jutottunk el az árvédelmi töltéseknek hidromechanizációs úton történő — első — kísérleti megépítéséhez. Hazánkban, különösen a folyamszabályozási munkáknál már a múlt század végétől alkalmazzák a hidromechanizációs földkitermelést, vagyis azt a módszert, hogy vágófejjel vagy vedersorral ellátott úszókotró a kiemelt földanyagot 10-15 %-os felhígítás után „zagy" formájában anyagszivattyú segítségével nyomócsövön át 300—800 m távolságra ürítette és szabálytalan módon — lehetőleg minél kevesebb nyomócső áthelyezéssel — terítette el. Az ilyen munkák elsődleges célja, egy-egy folyamszakasz hajózási mélységének biztosítása, vagy a gázló rendezése, esetleg új folyami átmetszések készítése, vagyis a kotrási munka volt. A felszabadulás után ilyen munkamódszert alkalmaztak 1949—1950-ben a Duna-Tisza csatorna első 20 km szakaszának az építésénél, majd ilyen módon termelték ki a tiszalöki mederátmetszés 3 km-es szakaszának mintegy 3,5 millió m

3-t kitevő talajvízszín alatti részét. Ilyen munkamódszerrel dolgozik a FOKA jelenleg is a balatoni iszapkotrási és strandhomokolási munkáknál. Itt a kitermelt anyagot ugyanis — nem előre meghatározott profil szerint — kell elhelyezni, hanem közel vízszintes rétegekben egyszerűen csak ki kell eleválni. Meg kell jegyezni, hogy a tiszalöki mederátmetszés munkáinál, a duzzasztómű feletti részen, a kikotort anyag legnagyobb részét, a régi meder és az új meder között létesített mintegy 120—200 m átlagos szélességű gáttestbe ürítették úgy, hogy előzőleg a talajvíz feletti szkréperekkel kitermelt töltésanyagból az eleválás helyén a vízfolyás és a töltésvonalazással párhuzamosan dózerekkel eleváló töltéseket építettek, melyek közé történt a zagy bevezetése. Ez a munkamódszer már sok hasonlatosságot mutat az előadásokban ismertetett módszerrel. A lényeges különbség azonban a két munka között az, hogy a tiszalöki munka esetében nagy keresztszelvényméretekről — és nem töltésekről — hanem szabályos formában megépített depóniáról volt szó, ahol lényegtelen volt a szivárgás kérdése és a folyóméterenként elhelyezett föld m

3 mennyisége. Soronkövetkező munkáink, — mindannak ellenére, hogy a kivitelt ugyanazon gépekkel végzik, — lényegükben változnak meg, mert itt az elsőrendű cél már nem a kotrási munka, hanem földművek, gátak, töltések építése és a kotrás nem folyamszabályozási, illetve folyami építési célból, hanem csupán az anyagnyerés érdekében szükséges. Különbözik a bajai hidromechanizációs munka az eddig végzett munkáktól abban is — és ilyen vonatkozásban teljesen újszerű a törekvés — hogy a fm-ként elhelyezett, illetve beépített föld m

3 viszonylagosan nagyon kevés — 25—100 m

3 között változik, — ami a munka helyes és gazdaságos megszervezését lényegesen megnehezítette. Alapvető különbségként kell megemlíteni azt is, hogy az eddigi hidromechanizációs munkákat csak "átöröklött" empirikus módszerekkel végezték, míg a bajai munkarész minden fázisát előre megtervezték, a jellemző paramétereket újszerű mérési eljárásokkal meghatározták és rögzítették. A paraméterek közötti törvényszerűségeket és összefüggéseket tudományos módon kidolgozták, mely adatok a későbbi hidromechanizációs munkákhoz felhasználhatók lesznek. A hidromechanizációs földmű építési munkáinknál lényeges kérdés a "zagy" koncentráció. Kotróink általában 8—15%-os zaggyal dolgoztak. Mennél nagyobb a zagy-koncentráció, annál könnyebben lehet a megfelelő földmű szelvény-profilt kialakítani, mert a töményebb 79