Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Dr. Vitális Sándor: A bányavíz elleni védekezés fejlődése és a bányavízhasznosítás

víz veszély ellen. 1915-ben már felvetett gondolatát a karsztjáratok beiszapolását az elfúlt Tömedék aknánál fúrólyukon át 1926-ban elkez'di, s 1927— nyaráig 26 000 m

3 homokot iszapol be, de rájön arra, hogy a homok nem zár jól, a homok vízzel együtt ismét befolyik a bányaüregekbe, s rájön arra a gondolatra, hogy a homokhoz kötőanyagot, cementet kell adagolni. A cementálás első kísérletére hamarosan sor kerül mert 1927 szeptember 20-án Auguszta akna 43 m

3/p hatalmas vízbetöréssel elfúlt. Még ugyanaznap a vízbetörés helyére elkezd egy fúrást mélyíteni, s már október 12-én a fúrás eléri a fekvő mészkövet, illetve annak üregét. Azonnal elkezdik a cementálást a fúrólyukon keresztül, s beadnak 6454 m

3 homokot és 7238 q cementet. Biztonság okából az 1909 évi és 1921. évi vízbetörési helyekre is lefúr, 1—1 fúrólyukat, s azokat is elcementálja (4347 m

3 homok és 4674 q cement beadagolásával). 1928 március hó 6-án elkezdi az akna víztelenítését, június hó 10-én eredményesen befejezi, s az aknát vízmentesíti. Ezután természetes, hogy Schmidt Sándor szinte esküszik a cementálás egyedül járható voltára és ezentúl minden kőszénkutató fúrásban belefúrat 30 m-t a fekvő triász mészkőbe, s ha üreget (víznyelőképességet) falainak azt elcementálják. (Az első kísérlet a passzió védekezésről áttérni a preventív védekezésre! Schmidt Sándor elévülhetetlen igen nagy érdeme, hogy a cementálási eljárás bevezetésével lehetségessé tette az elfúlt bányák víztelenítését és az esztergomi barnakőszén medencében hatalmas barnakőszénvagyon kitermelését. (Dorogon mindmáig főleg cementálási eljárással védekeznek a vízbetörések ellen.) Ügy érzem, mai ankétunkon kötelességet teljesítek amikor visszapillantást vetve a múltba kiemeltem s bányavíz elleni védekezés területén Schmidt Sándor elévülhetetlen érdemeit. De lássuk tovább a bányavíz elleni védekezés fejlődését, amit talán legjobban a tatabányai bányászat karsztvíz elleni védekezésének kialakításával jellemezhetünk. Tatabánya barnakőszénbányászata közel 100 évvel később indul meg, mint az esztergomidorogi barnakőszénbányászat. Így érthető, hogy Tatabánya okulva a "dorogi tapasztalatokból — ámbár sokkal kedvezőbb földtani és bányászati viszonyok mellett indul — mégis már kezdetben áz első kisebb 1—2 m

3/p vízbetörések után felkészül a nagyobb vízbetörési lehetőségekre, s az aknáit 20—40 m

8/p teljesítményű szivattyúkkal szereli fel, s így évtizedekig meg tudja óvni bányáit az elfulástól. Tatabánya is kísérletezik a cementálási eljárással, de a medencében ez nem tud gyökeret verni, maradnak a passzív .védekezés klasszikus formájánál, s az aknákat már eleve megfelelő szivattyú kapacitással látják el. A felszabadulás után a tatabányai széntermelés nagymérvű fokozásával, az újabb aknák mind mélyebb és mélyebb szintre mélyítésével Tatabányán is egyre fokozódik a nagyobbmérvű vízbetörések száma, s a tatabányai bányászat ma elérkezett oda, hogy több vizet emel (kereken kb 100 m

3/p) mint Dorog (kb. 96 m

3/,p) s így kénytelen foglalkozni az aktív vízvédelem bevezetésével. A magunk részéről már 1951ben javasoltuk, a ma már mélyítés alatt álló XIV,a akna környékén egy bányászattól független víztermelő akna lemélyítését elsősorban az akkor szinte kataszrófális ivó- és ipari-vízigény kielégítésére, de egyben rámutattunk arra, hogy a víztermelő aknában kellő depresszióval leszállítva a karsztvíztükröt az akna környékén a kialakuló depressziós tölcsér hatására a bányászat a kőszenet vízveszélymentes&i kitermelheti. Ma örömmel állapíthatjuk meg, hogy a több mint 10 évvel ezelőtt felvetett gondolat, mely elsősorban a vízellátást volt hivatva szolgálni, a tatabányai kitűnő műszaki gárda, tervezése és elgondolása alapján már valóság lett, mert a XlV/a vízakna már 200 m mély, s amint a későbbi előadásokból hallani fogjuk, leküzdve minden műszaki nehézséget már a közéi jövőben az aktív vízvédelem szolgálatába áll — ami a bányászat számára döntő jelentőségű — de egyben az ivó- és ipari vízellátás kérdését s Tatabányán egyből megoldja — ami viszont nekünk hidrológusoknak, és az országos vízgazdálkodás szempontjából is — döntően fontos jelentőségű. Ma már az aktív bányavíz elleni védekezésnek nálunk is pár éves múltja van. Iszkaszentgyörgyön az Iszka II. bánya feltárásánál 1957-ben kezdték el a karsztvíz elleni aktív védekezést a fekvő triász dolomitban a +115, +76 és +53 mA. f. szintben — a +138 m-es nyugalmi karsztvíz szint alatt — kihajtott zsomp vágatokkal. Az eredmény: 26 m

3 (p állandó vízemeléssel a víztükör ezideig már 33 m-el sülylyedt, s a bauxit termelése vízmentesen, zavartalanul folyik. Természetesen a bánya állandó vízemelése következtében a környező összes karsztforrás teljesen elapadt, sőt a bányától nagyobb távolságban az inotai, csóri karsztforrások vízhozama is lényegesen lecsökkent, ami érzékenyen érintette Székesfehérvár ivóvízellátását. A város vízellátásának pótlására ma kereken 17 m

3/p ivóvizet ad Iszka II. bánya, tervszerűen kiépített aktív bányavíz elleni védekezése folytán Székesfehérvárnak. (Az első komoly lépés a bányavíz hasznosítására!) Rövid visszapillantást vetettem a bányavíz elleni védekezés múltjára, fejlődésére és jelenlegi helyzetére. Amint- látjuk, bányász szakembereink minden lehetőt elkövetnek, hogy a bányászatot mentesítsék a vízbetörésektől, s ez ellen mindinkább aktíve védekezzenek. Nekünk, hidrológusoknak azonban más a feladatunk és pedig elsősorban az, hogy az ország területén bárhonnan, bármilyen célból kiemelt vizet, az ivó-ipari-mezőgazdasági-vízellátás, röviden az országos vízgazdálkodás számára hasznosítsuk. A Magyar Hidrológiai Társaság már 1956-ban felfigyelt a bányászat által emelt és folytonosan növekvő vízmennyiségekre, annak káros kihatására a vízháztartási egyensúly megbontásában és a kiemelt bányavizek hasznosításának fontosságára, illetve lehetőségére. A bányavíz elleni védekezés és bányavíz hasznosítás kérdésének megoldása érdekében épp ezért 1956. október hó 19—20-án az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülettel közös rendezésben Budapesten ,,Bányavidékek vízgazdálkodása" címen 2 napos ankétot rendezett, melyen bányamérnökeink, hidrológusaink a legkülönbözőbb szempontokból vitatták meg a kérdést, igen fontos határozati javaslatokat hoztak, de sajnos a nemsokára bekövetkezett ellenforradalom az ankét eredményének közlését, a határozati javaslatok végrehajtását lehetetlenné tette. Az élet azonban nem állt meg, a bányászat egyre fokozottabban emelte' a vizet, a bányavidékek vízellátása egyre fokozódó nehézségekkel küzdött, sőt kihatásai a nagyfokú vízemelésnek főleg akarsztforrások vízhozamcsökkenésében, vagy teljes elapadásában jelentkeztek. Ez indította a Magyar Hidrológiai Társaságot arra, hogy az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és az Építőipari Tudományos Egyesület Tatabányai Csoportjával közösen mai ankétunkat megrendezze. Lássuk, hogy mi a mai helyzet a bányavíz elleni védekezés (vízemelés) terén, mik a jövendő (távlati) kilátások, milyen érezhető kihatásai vannak ma és lesznek távlatban a bányavíz elleni védekezésnek (vízemelésnek) a vízháztartási egyensúly megbontásában és mik a legfontosabb teendőink a bányavíz hasznosítása terén. » Mindnyájunk előtt közismert, hogy összes jobb minőségű barnakőszénbányászatunk, bauxit- és mangán-bányászatunk a Dunántúli Középhegység karsztvízve'szélyes területén folyik. A bányászat által kiemelt víz mennyisége ma ezen a területen kereken 270 m

3/p, míg a természetes vízutánpótlódás a csapadékból Kessler H. adatai, számítása szerint az egész Dunántúli Középhegység területén 310 m

3/p vagyis láthatjuk, hogy a bányavíz emelés a természetes vízháztartást egyes területeken máris megbontotta, mert a karsztba tárolt (sztatikus) vízkészletet fogyasztja, aminek következménye a bányavízemelés távoli körzetében is a természetes karsztforrások vízhozamának erős csökkenése, vagy teljes megszűnése. Legjobb 88