Hidrológiai tájékoztató, 1962

2. szám, augusztus - Dunaújvárosi ankét - Dr. Boros Ferenc: Hozzászólás Pap Sándor előadásához

Hozzászólás Pap Sándor előadásához DR. BOROS FERENC Országos Tervhivatal Az ankéton elhangzott előadások — a szocialista városok vízgazdálkodásának nagyfontosságú kérdései kapcsán — érintőlegesen felvetették az egész magyar vízgazdálkodás időszerű kérdéseit is. Az előadásokból és a hozzászólásokból egyértelműen kirajzolódott a szocialista városépítés és településtervezés, valamint a vízgazdálkodás sokoldalú kölcsönhatása, de ezzel egyidejűleg az a tudományosan is indokolható szükségszerűség, hogy a víz (ipari, ivó) — egyéb potenciális adottságokkal együtt — a társadalom fejlődésének fontos és nélkülözhetetlen feltétele. A rendelkezésre álló vízkészletekkel való okszerű gazdálkodás, a készletek menynyiségi és minőségi számbavétele, a szükségletekhez alkalmazkodó igénybevétele, ésszerű felhasználása, elosztása, és a társadalom szempontjából legcélszerűbb hasznosítása, az indokolt mértékű víztakarékosság nemcsak fontos, de nélkülözhetetlen feltétele országunk gazdasága tervszerű fejlődésének. A vízgazdálkodással összefüggő kérdések fontossága és időszerűsége különösen előtérbe került társadalmi, gazdasági, életünk fejlődésének adott szakaszában, amikor az ország tervszerű fejlesztése révén sikerrel járt a legkirívóbb gazdasági-társadalmi aránytalanság felszámolása, s ezek bázisán lehetővé, de egyben szükségessé vált az ország gazdaságát tervszerű arányos fejlesztését hosszútávlatban meghatározó 20 éves tervezésre való áttérés. Az ország gazdaságának távlati fejlesztése nemcsak az egyes népgazdasági ágak közötti arányos fejlesztés szükségességét jelenti, hanem a területi arányok tervszerűségét is, vagyis azt, hogy egységes terv alapján szerveződjön az ország egyes területei közötti munkamegosztás, maximálisan hasznosítva e területek társadalmi, gazdasági, műszaki, földrajzi adottságait. Ez az újszerűen jelentkező sokoldalú népgazdasági tervezési feladat egyrészről megkönnyíti a szakágazatok (víz gazdálkodás stb.) távlati feladatát, másrészt a területi arányosság kialakításának célkitűzései — amelyek az egves országrészeknek az adottságaikhoz már arányos fejlesztését körvonalazzák — egyben különleges követelményeket támasztanak a vízgazdálkodással foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberekkel, illetőleg a vízgazdálkodás területi koncepciójával szemben. A kettős feladat — a népgazdasági területfejlesztés, valamint a vízgazdálkodás területi koncepcióiát kialakító távlati feladat — rendkívül szoros kölcsönhatásban áll egymással. E kölcsönhatás abban jut kifejezésre, hogy a területfejlesztési tervkoncepció az ország egészét átfogó egyes országrészek eltérő ütemű és irányú fejlesztése révén szétkülönüUen jelentkező vízgazdálkodási kérdések megoldását veti fel, ugyanakkor a vízgazdálkodási tervkoncepció a lehetőségek és adottságok oldaláról hat vissza a területfejlesztés elgondolásaira. Nem tekinthető tehát véletlennek, hogy a hosszútávlatú népgazdasági tervezés aránylag kezdeti szakaszán — amikor még az ágazati elgondolások sem körvonalazódtak részleteiben — már is kialakult a legszorosabb egvüttműködés a vízgazdálkodás kitűnő szakembere', valamint, az Orszásos Tervhivatal között a Vízgazdálkodási Keretterv előmunkálatai során. Bár a 20 éves néoaazdasági terv részletei — egves esetekben főbb elgondolásai sem tekinthetők lezártnak — ennek ellenére nem látszik érdektelennek a területi terv néhány főbb elgondolását a vízgazdálkodás említett kérdéseinek szempontjából megvilágítani. A társadalmi élő- é<5 holt munkával való maximális takarékosság, valamint a területi arányosság követelménye felveti, hogy a termelési teleohelvek a társadalom egésze szempontjából mért leggazdaságosabb földrajzi pontokra koncentrálódjanak. A koncentráció nemcsak a termelőeszközöknek az eddiginél nagyobb arányú területi összevonását jelenti, hanem a népességnek a nagyobb termelőközpontokba történő áramlását is. A területfejlesztési koncepció azzal számol, hogy a távlati tervidőszakban elsősorban a meglevő városok fejlődnek, ezenbelül mindenekelőtt a Budapest ellenpólusaiként kifejlesztendő öt nagy vidéki város — Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy az ipari termelés nagyobb hányadának a városi központokba való megtelepítésével a várója—falusi népesség jelenlegi 40:60 százalékos aránya a tervidőszakban jelentősen megnő, s eléri, illetőleg megközelíti az 56:44 szárálékos arányt. Ez a jelentős népesség átáramlás arra alapoz, hogy a távlati tervidőszakban az ipari dolgozó létszám — az iparfejlesztés következtében — közel megkétszereződik. Az újonnan jelentkező új munkaerőnek csak kisebb hányada szerveződik a természetes népszaporulatból származó munkaképeskorú népességből, nagyobbik hányada a női munkaerő fokozottabb munkába való bevonásával. továbbá a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerőnek az iparba történő tervszerű átáramlásából adódik. A területi koncentráció tervezett mértéke számos következménnyel jár amelyekkel, mint adottságokkal a vízgazdálkodás távlati feladatainál számolni kell. Egvfe'ől a városi lakosság gyarapodásának folyamata jelentősen meggyorsul a távlati tervidőszak folyamán. A számítások azt mutatják, hogy mintegy 2 millió új városi lakossal kell számolni. Ezen belül a fejlődés meglehetősen szétkülönülten jelentkezik. Elsősorban a Budapest ellenpólusaiként kifejlesztendő nagyvárosok lélekszáma nő az átlagosnál nagyobb mértékben. Az eddigi számítások azt mutatják, hogy az ország északkeleti részén Miskolc hozzávetőlegesen 220—230 — Debrecen 180—190 — Szeged 180—190 — Pécs 180—190 — Győr pedig mintegy 150 ezres nagyságrendű településsé fog növekedni. Budapest távlati lakosságszámát 2,25— 2,30 millió főben rögzítik az előzetes adatok. A városi népesség jelentős felfutásával párhuzamosan szembetűnően csökken a falusi népesség aránya, elsősorban a termelés és ellátás szempontjából ésszerűen nem szervezhető szórványteelpülésekben (tanyák, tanyabokrok, egyéb külterületi lakott helyek), továbbá a kis létszámú (150—500). közlekedésileg kevésbé feltárt apró falvakban. A mezőgazdaságból élő és falusi keretek között lakó népesség körében is számol

1 ni lehet a koncentráció jelenléginél nagyobb mértékével. elsősorban azáltal, hogy a nagyobb falvak — egv bizonyos idő múlva, ha ott a városihoz hasonló életfeltételeket megteremtjük — természetes szívóhatást gyakorolnak a környező falvak népességére. Az itt vázlatosan érintett fejlesztési elgondolás számos következménnyel jár a vízgazdálkodás területi arányainak kialakítására. Egyfelől a koncentrált termelőközpontok megerősödése, a vízigény koncentrált jelentkezését vonja maga után, másrészt a minőségileg különböző szükségletek rendszerint együttesen jelentkeznek. A városiasodás tervezett mértéke egyben azt is jelenti hogy a távlati időszakban építendő lakások nagyobb hányadát a városokban kell előirányozni, amely maga után vonia: a korszerű és a társadalom növekvő igényeinek kielégítését biztosító vízellátás helyi gócainak tervszerű kialakítását. Ez annál is inkább indokolt, mert a közműves jellegű ivóvíz ellátásban részesülő városi lakosságnak jelenlegi 66,4 százalékos arányát a tervidőszak végére — '980-ra. mintegy 93 százalékra kívánja növelni a távlnti fejlesztési elgondolás, A csatornázott területen élő lakosság (városi) jelenlegi 51.6 százalékos arányát mintegy 70 százalékra célszerű javítani. / A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy világméretekben rendkívül gyorsan emelkedik a vízfogyasztás. A hazai adatok is azt jelzik. Ennek elsősorban az 75