Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Mika Ferenc: Sopron város vizeinek halfaunája és a fertői halászat gazdasági jelentősége

32 Lucioperca sandra L. — Fogas süllő A Fertővel foglalkozó irodalomban nem találunk egyetlen adatot sem arra vonatkozóan, hogy a fogas süllő valaha is honos lett volna a tóban. Bár a fogas süllő nem is számítható a tó törzstagjai közé, de kétségtelen, hogy koronként felbukkanó betévedő vendége. Így 1922 és 1928 között több ízben is feltűnt, de még csak gyér számban és kizárólag csak a tó keleti, alámerült növényzetben szegény részén. Az 1929 és 1935 közötti időt illetően nincsen adat előfordulásáról. Ezzel szemben 1935 és 1939 között évente újból fogtak egy pár 40—50 dg súlyú fogas süllőt, de ismét csak a tó keleti részén. Ivadékát ellenben sohasem észleltem. Érdekes jelenség, hogy a kifogott példányok egy része sötétebb színű (zöld-szürke hát, az oldalukon sötétebb harántsávot képező foltokkal), mások pedig világos szürkék voltak, intenzív ezüstös csillogással. Nyilvánvaló hogy a sötétebb színűek a Dunából—Rábából betévedt és a Fertőben még csak rövidebb idő óta tartózkodó egyedek voltak, míg a világos szürkék huzamosabb idő óta lakták a vizet és színezetükkel hozzáidomultak a tó hullámok által felkavart zavaros vizéhez, A világos színű példányok pontosan olyan „igen világos" színezetűek voltak, mint a Balatonban élő fajtestvéreik. Ezzel megdőlt egyes szerzők azon nézete, hogy a Balatonban élő fogas süllő különleges helyi változat lenne. Az említett szerzők ti. a balatoni fo„ gas süllő „local variatio" voltát, a törzsfajtól eltérő voltát „egészen világos" színezetére alapították. Azonban a halak színezete tudvalevőleg nem szilárd faji bélyeg. Az azonos fajhoz tartozó, de más környezeti viszonyok között élő egyedeken mutatkozó színbeli eltérés nem differenciálódás, hanem csak a halalkat anynyira jellemző alkalmazkodó képesség megnyilvánulása. Már több ízben elhangzott a kívánság, hogy érdemes lenne az ízletes húsa miatt igen keresett fogas süllőt a Fertőben is meghonosítani. Véleményem szerint még a tó vízállásának emelése és állandósítása esetében sincs biztosítva a betelepítés eredményes volta. A Fertő az Egyes csatornán át már több évtized óta öszszeköttetésben áll a Dunával. Rábával. De a csatorna létesítése előtt sem volt zárt víz. A fogas süllő aktív elterjedése sohasem ütközött tartós időn át topográfiai akadályokba. Több ízben is behatolt a tóba, de még a múlt századbeli hosszú időn át tartó nagy vízállás mellett sem tudott meghonosodni. Nyilvánvaló, hogy a tó, valamely eddig nem ismert tényező folytán, alkalmatlan élettér a fogas süllő számára. Ezért a meghonosítás! kísérlet sem biztat sikerrel. A kősüllő (Lusioperca volgensis Pali.) feltűnéséről edig nincs adat. Nagyon valószínű, hogy a Dunában és Rábában már meghonosodott pontusi bevándorló több ízben be is hatolt a Fertőbe, csak elkerülte a szakemberek figyelmét. Bár igénytelenebb a fogas süllőnél, a kősüllő sem tudott beilleszkedni és meghonosodni a Fertőben. 33 Gobius marmoratus Pali. — Tarka géb A tarka géb pontusi bevándorló. Fő elterjedési köre a Duna rendszeréhez tartozó vizekre esik. Előfordulási köre ezekben valószínűleg sokkal tágabb, mint azt ismeretünk számon tartja. Előfordulása a Fertőben 1928-ban vált elsőízben ismertté. A Rákos patak torkolatával szemben fekvő területen 171. Heckel és Kner nem írták le a Fertőből; azért valószínű, hogv az Egves csatorna létesítése óta vándorolt be. A Rákos patakban is képviselve volt, de csak a Fertőrákos szélén levő alsó malomig. Az Egyes csatornában is előfordul, valószínűen a Vulka patakban is. Sauerkopf és Hofbauer megemlékeznek róla a Fertő osztrák területén. Befejezésül talán nem lesz egészen érdektelen megemlíteni, hogy eddig mind a naphal (EupomoVs aureus Walb), mind a törpeharcsa (Amiurus nebulosus Raf.) ismeretlen a Fertőből. Hiányuk szerencsés körülménynek tekinthető. Meghonosodás iákkal csak növelnék az ún. szeméthalak számát és a természetes táplálékban amúgy is szegény tó csak újabb fogyasztókat nyerne velük. 1. táblázat. Az előforduló halfajok és azok gyakorisága A Fertő halfaunája, mint az a fenti felsorolásból kitűnik, elég. gazdag a normális (azaz a 80 cm körüli) vízállás mellett kimutatható halfajokban, összehasonlítás kedvéért közlöm, hogy 1941-ben Unger [10] 67 halfajt sorolt fel Magyarország vizeiből, beleértve a körszájúakat (Cyclostomata) is. Az általa felsorolt fajok közül 7 faj csak elvétve hatol fel az Aldunából. 8 faj nem fordul elő az ország jelenlegi területén, a vaskoscsabak (Telestes agassizi Heck.) előfordulása pedig legalábbis igen kétes. Marad tehát 42 faj, továbbá az említett szerző által figyelembe nem vett és egyes hévizeinkben újabban meghonosodott néhány törpenövésű exotikus díszhal. A jelentékenyen nagyobb kiterjedésű, mélyebb és állandó vizű Balaton sem sokkal gazdagabb fajokban. A tó vízéből, beleértve a betévedő vendégéket, 38 faj ismeretes. A Balaton halfaunájánál azonban figyelembe kell venni, hogy vize a tihanyi szorulatban állandó áramlásban van és ezen a részen a Fertőből hiányzó, folyóvizet kedvelő halfajok, mint a német buco (Aspro streber Cuv.) és a selymes durbincs Acerina Schraetzeri L.) megfelelő környezetet találnak. A Fertő halfaunájának összetétele nem állandó, hanem a tó vízállásának ingadozásával összefüggően változó életlehetőségek visszatükrözéseképpen több vagy kevesebb fajból áll. 1927-ben, mikor a tó vízállása aránylag elég nagy volt, Breuer Györggyel [4] 28 fajt írtunk le a tóból. Ezzel szemben 1934-ben kis vízállás mellett már csak 16 faj jelenléte volt kimutatható a tó magyar részén.A múltban többször is előfordult, hogy az 1931. évinél is katasztrófálisabb viszonyok uralkodtak a tóban. Igen valószínű, hogy ilyenkor a halfajok száma az 1934. évinél is kisebbre csökkent. Sőt biztosra vehető, hogy olyan időszakok is voltak (pl. 1864-ben) mikor a tó déli részén mindössze néhány nagy tűréshatárral rendelkező faj (kárász, compó, réti csík) egyedei tengették életüket. Ha a tó vízállása emelkedni kezdett, a kipusztult halfajok aránylag rövid idő alatt újból feltűntek. (Az 1864—65. évi teljes kiszáradást követően 1872-ben, az 1892. évi nagy halpusztulást követően pedig 1900-ban már rendszeresen folyt a halászat.) Megfigyelésem szerint a Fertőben uralkodó különleges külső viszonyok az előforduló halfajok egyikénél sem vezettek a törzsfajtól eltérő differenciálódásra. Ezzel szemben elég sok faj korcsa volt kimutatható a tóból [5], Rákos patak A Fertő magyar területének egyetlen nagyobb mellékvize. A kőhidai medence É-i szárnyán több érből és forrásból ered. Felső folyásán tőzegréten halad át, majd a két Tómalom levezető vizével bővülve, szűk völgyben áttöri a balf—ruszti hegyvonulatot, áthalad Fertőrákos község szélső házai között, végül csatornának kiképezve a Fertőbe ömlik. A felső folyását környező rét flórája több alhavasi növényt (Primula farinosa, Poiquicula vulgaris. Allium suaveolens, Gentiana austriaca, Epipactis palustris stb.) is felölelt. A patak ezen részén előforduló halak között jellegzetes fajokként a kövi csík (Cobitis barbatula L.), a fejes domolykó (Squalius cephalus Heck.) és a rózsás márna (Barbus barbus L.) szerepelt. Ez utóbbi két hal azonban a patak mélyebb vizű és a Ligetmalomig terjedő középső szakaszán gyakoribb volt. 155