Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Vendel Miklós: Sopron vízföldtana

A Fertőtó földtani kialakulása DR. KOVÁCS LAJOS Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc A Fertő tó földtani kialakulasának s az ide kapcsolódó kérdéseknek eddigi ismereteinkre támaszkodó vázolása a földtörténeti közelmúltba vezet vissza bennünket. Ezt megelőzően néhány szóval rá kell mutatnunk a Fertő tó földrajzi helyzetére s tágabb környékének felszínalakulására, azonban csak olyan mértékben, amilyen mértékben ezt a Fertő tóval kapcsolatos földtani viszonyok tárgyalása indokolja és megkívánja. A Fertő tó a Kis Alföld D-i részének Ny-i peremén fekszik É—D-i tengellyel, a Kis Alföld deflációs síkságának süllyedőkében, amelyhez még a tómedencéhez K felé csatlakozó Hanság-mocsárvidék is tartozik. A Fertő tó gyakori ingadozásoknak kitett vízmennyisége, így vízállása, kiterjedése is, a csapadékviszonyok függvénye; területe legnagyobb vízállások idején 337 km

2, így a Balaton és a Bodeni tó után Közép-Európa tavai között a harmadik helyen áll. Átlagos mélysége ekkor is csak 1 m körül van, tehát egészen sekély tó. A

z É—D irányú kiterjedésében 35 km hosszú tónak csupán a D-i vége esik hazánk területére, Sopron K-i szomszédságában, 87 km

2 területtel. A Kis Alföld eredeti felszínét a pliocén idősebb szakaszában, a pannóniai emeletben kialakult nagy, kiédesedő vizű tómedence lerakódásai alkották. Ezek a lerakódások azonban már nincsenek meg eredeti érintetlenségükben, mert a pannóniai tó vizének lehúzódása után, a pliocén fiatalabb szakaszában, a levantei korszakban, majd az azt követő pleisztocén korban kialakult szárazföldi viszonyok közt a szél letaroló munkáj a lépett előtérbe, amely a könnyen mozgatható lazább üledékek kifúvásával, elhordásával a Kis Alföld felszínét jelentős mértékben kimélyítette. A defláció által már többé-kevésbé kikezdett pannóniai üledékek csak ott kerülték el a további lepusztulást, ahol rajtuk szétteregetett kavicstakarók, vagy kiömlött bazaltláva tömegek védték meg ettől. Az Ösduna és Öslajta, a homokos és agyagos rétegekből álló pannóniai réteg-összlet már kikezdett felszínére tekintélyes kavicstömegeket hordott s ezek alkotják ma a Fertő tótól É-ra kiemelkedő Parndorfi kavics-fennsíkot, amely a Fertő tó és a Duna folyása közé ékelődik. A Fertő tó D-i szomszédságában és távolabbi környékén is találkozunk ilyen, a pannóniai rétegeket megvédő kavicstakarókkal Fertőboz, Nagycenk, Kapuvár határában; így pl. Fertőboznál az Ősikva szétteregetett kavicstakarója védte'meg a kb. 40 m magas falakkal leszakadó pannóniai rétegeket. A Kis Alföld D-i részén, a Rába jobb partján emelkedő, kavicstakaróval fedett alacsony, fennsíkjellegű táj, Kemenesalja is a Kis Alföld eredeti felszínét tárja elénk. Cholnoky (1929) Győrrel átellenben, a Bakony É-i peremén megmaradt három jardangra utal, amelyek közül különösen a 318 m magas Csanak világít rá a Kis Alföld eredeti felszíni viszonyaira. A Sághegy és a Somlyó esetében pedig a felszínre ömlött bazalttakaró őrzött meg kisebb részleteket az eredeti pannóniai felszínből. A Kis Alföld tehát lényegében lepusztítással, defláció útján keletkezett tökéletlen síkság, amelynek felszíne az eredetihez képest, a mai felszíni viszonyok alapján, 100— 120 m-rel alacsonyabb lett. Ennek a deflációs peneplénnek a legmélyebb részét képezi tehát a Fertő tó és a hozzá csatlakozó Hanság süllyedéke. Röviden tekintsük át azokat a képződményeket, amelyek a Fertő tó környékén a felszínen tanulmányozhatók. A Ny-i oldalon, eltekintve a partvonal jelenkori lerakódásaitól, valamint pleisztocén kori lösz és agyagos képződményeitől, legfeltűnőbb az É—D-i csapású törés mentén kiemelkedő, fiatalharmadidőszaki üledékekből álló vonulat, amelynek a magvát képező Kristályospalák (muszkovitgnájszok, biotitmuszkovitgnájszok, csillámpalák, fillitek) több ponton (így Soprontól DK-re a Kőhegyen, Köveshegyen, majd Fertőrákostól É-ra a Rétibércen, Gödölyebércen, tovább a határon túl Meggyes, Oszlop környékén) a felszínre lépnek. E kristályospalák, amelyek lényegileg hasonlók a Sopr ini hegységet s a Lajtahegység magvát felépítő kristályospalákhoz, e terület paleozóos alaphegységét képezik s ma is a felszínen látható vonulataik, részleteik az itteni fiatalharmadidőszaki tengeriből is szigetekként emelkedhettek ki. A szóbanforgó Ruszt—Fertőrákosi dombvonulat egyben a Soprontól nagyjából É-ra elterülő Kőhidai részmedence K-i peremét is megadja. E terület földtani felépítéséről«Vendel tanulmánya (1962) alapján alkothatunk magunknak pontosabb képet, másrészt Sopron környékének geológiáját tárgyaló munkájából (1930) nyerhetünk bőséges felvilágosítást. Ezért az itteni képződmények részletes ismertetésére nem kívánok kitérni, de célunkat is meghaladná, megemlítésük azonban mégis szükséges, mert részben bennük rögzítődnek azok a földtörténeti események, amelyek a Fertő tó medencéjének kialakulásához vezettek. A Ruszt—fertőrákosi dombvonulat üledékei közül igen erősen fejlett a végig követhető, a középső miocén tortonai emeletét képviselő lajtamészkő, amelynek bázisán durva kavicsanyag, az ún. ruszti kavics foglal helyet. Tauber A. F. (1951) hivatkozva Kapounek Jadataira, rámutat, hogy a Lajtahegységben és a Ruszti dombvonulatban a ruszti kavics és a Mittelriegel kavics képviselheti a tortonai emelet mélyebb részét, a Ruszti dombvonulat kristályos paláit közvetlenül befedő képződményként. Az itteni fiatalharmadidőszaki összlet legidősebb tagjának tehát a tortonai üledékképződést bevezető ruszti kavics tekinthető, amelynek foszlányai itt-ott jelentkeznek a kristályospalára települve (pl. Halászkunyhói rög). Tollmann (1955) a ruszti kavics származási helyét az uralkodó gránitgnájsz kavicsanyag alapján többek közt a Rozália hegységben, közvetlenül a Ruszt—Fertőrákosi dombvonulatot illetően pedig a Mörbisch (Fertőmeggyes) Ny-i szomszédságában levő gránitgnájsz területben látja, sőt utal arra, hogy Podersdorfnál (Pátfalu) is lehetett a tortonai emelet kezdetén a gránitos alzatnak ilyen kavicsanyagot szolgáltató kiemelkedése. Tollmann a ruszti kavicsanyag szállítását és szétteregetését az egészben vett soproni medencét s a tőle K-re levő ugyancsak száraz területet átszelő folyók tevékenységére vezeti vissza. A lajtamészkövön, többé-kevésbé lepusztulva, a felső miocént képviselő szarmata-összlet idősebb tagjaként, szarmata mészkőrétegek helyezkednek el, amelyekkel kapcsolatban konglomerátum és kavicsrétegek is föllépnek. Az összlet fiatalabb tagját konglomerátumos, kavicsos, homokköves rétegek képezik, amelyek kisebb-nagyobb íőHokban ismerhetők fel. A vonulat D-i részén, főleg a Köveshegy környékén, kiterjedten szerepelnek a pannóniai emelet fiatalabb részét képviselő agyag- és homokos agyag-, sőt homok- és kavicsrétegek is. E pannóniai rétegösszlet Balfnál húzódik át Fertőboz felé s rajta az Ikva völgyét követően felső pliocén-pleisztocén teraszkavics helyezkedik el, amely Fertőboz felé szélesedve megvédte a pannóniai rétegeket. Tehát ez utóbbi képződmények helyezkednek el a felszínen a Fertő tó D-i végénél is (1. ábra). A Fertő tó ÉNy-i oldalán s É-i végénél is (Neusiedl—Nezsider), pannóniai agyag- és homokrétegek vannak a felszínen, amelyek az idáig húzódó Lajta hegység elvégződése felé is követhetők. Az ÉNy-i oldal pannóniai rétegeinek keskeny sávja mögött szarmata rétegek húzódnak, amelyek már a Lajtahegység magvát képező csillámpaláknak támaszkodnak. A Lajtahegység K-i végén még kisebb mezozóos, felső triászkori mészkő- és dolomitrögök bukkannak felszínre a fiatalhar122