Hidrológiai tájékoztató, 1962
3. szám, december - Dr. Bányai János: Az ásványvizek összetételének változékonysága és a változó mérési eredmények
Áz ásványvizek összetételének változékonysága, és a változó elemzési eredmények DE. BANYAI JÁNOS Ha ugyanazon ásványvíz többízbeni elemzési adatait, vagy annak több vegyész által nyert vizsgálati eredményeit összehasonlítjuk, igen érdekes következtetésekre juthatunk. Az elemzési eredmények soha sem azonosak, bár ha az elemzési táblázatok ionjainak százalékos összetétele alapján megszerkesztjük a víz öszszetételének valamelyik szemléletes ábráját (grafikon, diagram), akkor azt találjuk, hogy a többféle egymástól eltérő adat ellenére is az ábra, egy kis rajzi eltéréssel, ugyanazt a típust kihangsúlyozó alakot mutatja. Nézzük most már, miben rejlik a vegyelemzésekkel kimutatott különbség? I. A víz vegyi összetételének változása. A mélyfúr rások által feltárt vizeket nem számítva, a többi forrás mind a felszínhez aránylag közel álló rétegekből gyűjti össze a vizét, amelyeknek legnagyobb mélysége, kb. a hőmérsékleti neutrális zóna vonalán lehet. Ha ennél állandó jelleggel nagyobb hőmérsékletű, már mélyebb szintekből felkerülő eredetre mutat. Viszont a felszínhez minél közelebb van a víz vándorlási útja, annál jobban ki van téve a felszínnel érintkező levegő hőmérsékletváltozásainak. E felszínhez közeli (freatikus) zóna vizeihez tartoznak a konyhasós, szulfátos. kénesforrások legnagyobb része, valamint a változó hőmérsékletet mutató szénsavak is (borvizek). Mivel sok tekintetben a sós vizek koncentrációjának nagysága más elbírálás alá esik, azért a továbbiakban inkább a szénsavas vizek viselkedését vesszük figyelembe. Amint láttuk már, a hőmérséklet változásaiból is tudunk következtem a vizek földalatti útjára, s ezért könnyen elgondolhatjuk, hogy az állandó hőmérsékletű vizek a hosszasabban tartó útjukban nagyobb, és állandóbb ásványi tartalomra tehetnek szert. E mélyebb zóna (30—50 m mély!) vizei nincsenek kitéve a beszivárgó csapadék gyors változásainak, mint a felszínhez közel eső források vizei, amelyek a hamar leszivárgó csapadék hatására felhígulnak. Legnagyobb felhígulás a tavaszi hóolvadás idején van. Ezzel szemben legnagyobb ásványi tartalomra a nyári nagyobb szárazság után, és az állandóan fagyott talaj (dec., jan.) esetében lehet számítani. A már kitermelés alatt álló forrásoknál az ásványi koncentráció csökkenésének hatását palackozás segítségével lehet kiküszöbölni. Az időjárás egyik tényezőjének, a csapadék-változások hatását már láttuk. Éppígy figyelembe kell venni a légnyomás változásait is. A légnyomás csökkenéssel a forrás-gázoknak (széndioxid, kénhidrogén stb.) gyorsabb és feltűnően erős feltörése áll be. Közismert, megfigyelt jelenség, hogy ilyenkor mennyire magasra dobja fel az erősen feltörő gáz a víz felszínét (a fővő nyugtalan víz felszínéhez hasonlítva nevezi a lakosság az ilyet „lobogónak"!). Mivel a szénsavas vizek ásványi tartalmukat a vízben felodódó szénsavnak köszönhetik. nyilvánvaló, hogy annak csökkenése hatással van a feloldott anyag mennyiségére is. Mivel az ilyen vizekben a fémek hidrogénkarbonátok alakjában vannak lekötve, a széndioxid gáz hamar kiválik a levegő nyomásának csökkenésével, s szaporítja a szabad széndioxid feltörő mennyiségét. E bomlási folyamatnak feltűnő színváltozás a következménye, ugyanis a felszínre kerülő vízből hamar kiválik a vas, ferrihidroxid alakjában (a víz sárga színe!), a kalcium pedig a kalciumkarbonát alakjában a kolloidális szemcséivel tejszerű zavarodást idéz elő. Hogy a meteorológiai viszonyok mennyire hatással vannak a szénsavas vizek ásványi összetételére, erre vonatkozóan dr. Soós Pál végzett értékes megfigyeléseket, ő ugyanis az egyik legismertebb borvizünknek, a borszéki Főkútnak a vizét hat hónap alatt több ízben megV elemezte, s dacára annak, hogy ugyanazon módszerrel a legnagyobb gondossággal járt el, mégis mindig más eredményt kapott, s a végén a végleges elemzési táblázatot kapott számadatok középarányosának kiszámításával volt kénytelen elkészíteni. Az eredményt lásd a 4. diagramon!). II. Különböző vizsgálati módszerek. A különböző természeti viszonyoknak alávetett források ásványi öszszetétele eltérő vizsgálati eredményeket ad. Mindezekhez hozzá kell még számítanunk a több-kevesebb pontosságra törekvő elemzési módszerek alkalmazását is. Mintegy 150 éve annak, hogy az ásványvizek elemzésének eredményeit a ma is néha használt jó táblázatok alakjában kezdték kifejezni. A régi elemzőknek nagy fáradságot okozott a kapott elemeknek a közismert sók alakjában való kifejezése. Ezt azzal a gondolattal tették, hogy ilyen módon könnyebben megismertessék a víz összetételét, s annak gyógyászati jelentőségét. Az ún. sótáblázat összeállításánál a kombinálási eshetőségek miatt többféle eredmény is születhet. Than Károly közel 100 éve, a magyar orvosok és természetvizsgálók Marosvásárhelyen tartott vándorgyűlésén tett javaslata, az ásványvízelemzések közlése érdekében, az elmúlt hosszú idők után általános alkalmazást kapott. Ma már az iontáblázat adatainak megértése a vegytani ismeretek általános elterjedésével nem okoz nagyobb nehézséget. (Alkalmazhatósága főképpen a százalékos arányokat feltüntető grafikus ábrázó'ás útján tűnik fel.) A vegyelemzésekben rejlő különbségek egyik okát abban is láthatjuk, hogy a régiek elemzése csak néhány nagyobb mennyiségben előforduló oldott anyag kimutatására szorítkozott. Épp ezért különösnek találjuk az egyik hivatalos kiadványban szereplő ama megjegyzést, hogy „Ebben a munkában közzétett elemzésekben a következő elemek vannak meghatározva: Cl, Br, J, NO* N0 2, S0 4, PO/„ H, C0 3, H, Na, K, Li, NH/„ Ca, Mg, Mn... tehát azok az elemek amelyek nem szerepelnek az elemzésekben, azok hiányoznak". Ez a különös és érthetetlen megjegyzés 1953-ban megjelent munkában látott napvilágot, amikor már nemcsak e munkában kimutatott 16 elem, hanem több mint kétszerese ismert volt a spektrográfiai elemzések alapján!) Ezek az általában 1 g/l mennyiség körül előforduló elemek, mint makróelem^k, a víz főtípusának jellemzésére elegendők voltak (Na, Ca, Mg Fe, valamint a Cl. HCO;i, SO/„ Si0 2 stb.). Így rejtve maradtak legtöbb esetben azok a mikró- és ultramikró ionok, amelyek a biokémiai kutatások szerint igen fontos gyógyászati jelentőségűek. Már a régi elemzők is igyekeztek nagyobb pontosságra törekedni, s így a rng-ban kifejezhető mikroelemek is néha szerepeltek az elemzési táblázatokban (K, Li, Ba, Sr, Mn, J, Br, F, B, P stb.) de igen sok gyógyhatású ion volt még mindig elrejtve a régi, klaszszikus vízelemzések gyakorlása mellett, amelyek igenigen kicsi súlyegységgel, csak a mg ezredrészével szerepelhetnek, mint ultramikroelemek (Zn, Pb, Ag, Au, As, Hg, Co, Ni stb.). A kis mennyiségben előforduló, de nagy gyógyértékű ionok kimutatása képezi az elemzések tökéletesebb fokát. Következtetések. Az elmondottakból igen sok gyakorlati vonatkozású következtetést vonhatunk le. A meteorológiai változások hatásából következik, hogy a vizek elemzési idejének megválasztására legjobb a nyári szárazságok utáni napokat, vagy a téli ál55
