Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - Dr. Papp Ferenc: A budapesti langyos- és melegforrások földtani múltja

ben. Figyelembe kell vennünk, hogy a jelenlegi forrásfeltörési helyeken, így elsősorban a Gellért-fürdő forrásmedencéjében, továbbá a Rudasfürdő melletti Árpád I—II., Mátyás-, Török- és Rákóczi-források hasadékaiban, valamint az Imre-fürdő Nagyforrása hasadékában jelentékeny mennyiségű porlólisztes dolomit található. A jelenből lehet visszakövetkeztetni arra, hogy ahol lisztes-porló dolomit található, ott langyos, illetve melegforrások fakadtak feltehetően már a triászban is. A triász végén lerakódott dachsteini mészkőben is észlelni a forrás-tevékenység nyomait. Itt elsősorban a porló-lisztes szerkezet maradt vissza, mint hévforrásnyom. Vannak helyek, ahol kalcit telérek, illetve üregeket kibélelő kalcitok langyos, illetve hideg karsztvíz előtörésekről tanúskodnak. Porló-lisztes felsőtriász mészkövek találhatók a Ságvári liget közelében a Budakeszire vezető műút D-i oldalán a T 4582/1929 és T 4581/1932 jelzésű oszlopok melletti kis kőfejtőben, továbbá a Fazekashegy

Ti kőfejtőben. A vasoxid, mangánoxid sárga-rózsaszín-vörös színeződése ugyancsak hévforrás-víz hatását jelzi. Langyos, illetve hideg karsztvizekből kivált kalcit kristálvok találhatók a Törökugrató Ny-i oldalában levő kőfejtőben, a Fazekashesv kőfejtőjében. Mindezek alapján feltételezhető, hogv törések mentén már a triászban kovasavas összetételű hévforrások törtek fel kevés vas-, mangánoxiddal, kénhidrogénnel. A kovásodás, a szarukő telérek, illetve gumók méreteiből (dm-esek) arra lehet következtetni, hogy ez a forrástevékenység — még ha fievelembe vesszük is a következő időszakokban lejátszódott nagvméretű letarolást — akkor is szerényebb méretű volt. A Budai hegvek jura és kréta szárazulati időszakában a triász hévforrás tevékenységet elismerve kétségtelen annak tovább kellett folytatódni. Az eocén transzgresszió törmelék anvagát: breccsa, kavics és konglomerátum kőzetei között a szarukő darabkák, az opálok, illetve kvarcitok tekintendők e hosszú időszak hévforrás-tevékenysége maradékainak. Egybefüggő forrás üledékeket a pusztuló táj helvzetének megfelelően nem találni meg, ezeket folyamatosan eltávolította az erózió. Az eocén forrás-tevékenység nvomában: pirit, barit maradt vissza, egves helyeken (Alsóhegy utca. Csillaghegy és Üröm között a márga bányában) kovásodás is észlelhető továbbá az eocén mészkő és márea agvagosodása. illetve sárga-vörösre színeződése (Imre-fürdő, Mátvás forrás hasadéka. Lukács-fürdő Molnár János barlangja) A Szemlőhegyi barlang. Ferenchegyi barlang gipsz kiválásai is hévforrás eredetűek. Mindezeket figyelembe véve állítható, hogy az eocén hévforrások kénben gazdagok voltak, de akadt közöttük olvan is, amelyik még kovasavban volt gazdag. A pirit jelenléte, továbbá az élénk sárga-rózsaszín-vörös színeződés számottevő vas jelenlétére vall. Ez az eocénkori hévforrástevékenység közelítőleg a triászéhoz volt hasonló. Abból ugyanis, hogy kevesebb helyen találni eocén képződményeket hévforrások okozta elváltozásokkal, nem lehet következtetni arra, hogy az eocén forrástevékenység kisebb arányú volt, mint a triász. Kevesebb helyen maradtak ugyanis meg az eocén képződmények, mint a triász üledékei és viszonylag kevesebb helyen is tárták fel a eocén rétegeket, így nem lehet jól megítélni az eocén hévforrás-tevékenység arányait. Az oligocén kép ződményak közül a homokkő és márga őrizte meg az egykori forrástevékenység nyomait. Elsősorban barit, ritkábban pirit, illetve annak oxidációjából származó limonit jelzi azt. hogy az oligocénban is lehetett forrástevékenvség. Baritok maradtak vissza budai márga rétegek között a Gellérthegyen. Orbánhegyen, Martinovicshegyen, Mátyáshegyen Baritokat találni a Hárshegyi homokkövön, a Hárshegyen, a Vadaskert egves homokkő padjain, Nagvkevélyen. A középső és felsőoligocén agyagos üledékekben elmosódtak az egykori hévforrások nyomai. Meg kell vallani, hogy még a járatok nyomát sem lehetett eddig kimutatni, ez bizonyos mértékig zavarólag hat. Tekintettel azonban arra, hogy az oligocént megelőző korokban ugyanúgy megtalálni a szerkezeti mozgások nyomát, mint az oligocénban, elfogadható e mozgásoknak triásztól kezdve hévforrások előtörését eredményező működése. Figyelembe véve a középső és felsőoligocén agyagos üledékek vizet át nem eresztő tulajdonságait, továbbá jelentékeny vastagságukat, lehet, hogy ezek visszaduzzasztották, nem engedték át magukon a fekvő triász és eocén rétegekben levő hévizet. A miocén: kavicsos homok, agyag, durva mészkövek (lajta és szarmata mészkő) ugyancsak szegények hévforrás nyomokban. A szarmata mészkövekben megfigyelhetők tömött kalciumkarbonát csíkok (ezek a mésztufára emlékeztetnek), ezek lehetséges, hogy forrásjáratok helyét jelzik. Az eddig vázolt hévforrás-tevékenység létezése vitatható. Azonban a felsőpliocén levantei és pleisztocén forrástevékenység nyomai teljes bizonyossággal jelzik a hévforrás-tevékenység igen nagy bőségét és a jelenleginél sokkal szélesebb elterjedését A hévforrások helyén visszamaradt forrásvízi mészkő (édesvízi mészkő), mésztufa, illetve travertino néven is szerepel. A Budai hegyek legkülönbözőbb helyein maradt vissza. Az, hogy igen eltérő magasságban, pl. a levantei mészkő a Gellérthegyen 220—230 m magasságban, ugyanez a mészkő a Szabadsághegyen 450—480 m magasságban van, csak azt tanúsítja, hogy a pliocént követően a Budai hegységben igen erőteljes hegységszerkezeti mozgások voltak. Néhány közismertebb levantei felsőpliocén forrásvízi mészkő előfordulás: Gellérthegy. Szabadsághegy, Rózsadomb, Hűvösvölgy villamosvégállomás környéke. Pleisztocén forrásvízi mészkő néhány pontosabb előfordulása: Budai Várhegy, Józsefhegy, Kiscelli fennsík, Aranyi hegy, Ürömi hegy. A Rudas-fürdő Mátyás forrásának dolomit hasadékában, továbbá a Lukács-fürdő melletti Malomtó „Molnár János barlang"-jának márgarétegein jól lehetett látni a jelenlegi víztükör felett több vízállást jelentő mésztufa csíkot. Mindezekből tárgyilagosan a következők állapíthatók meg: 1. A budai hegyek területén a triásztól, illetve a felsőpliocéntől (levantei emelet) élénk melegforrás-tevékenység nyomai ismerhetők fel, ezek a régi hévforrás-nyomok a jelenlegieknél sokkal több helyen figyelhetők meg, kétségtelenül így: a Gellérthegy minden oldalán, a Sashegy körül, ördögorom, Rozalinka, Frankhegy, Kakukhegy, Budaörs minden dolomit, illetve mészkő és márgarétegekből álló dombján, Szabadsághegy, Széchenyihegy területén, Orbánhegy, Martinovicshegy, Hunyadi orom. Ferenchalom, Kis és Nagvhárshegy, Fazekashegy, Vadaskert, Rózsadomb, Rókushegy, Mátyáshegy, Hármashatárhegy, Viharhegy, Kiscelli fennsík, Aranyi hegy, Ürömi hegy. Ez másszóval azt jelenti, hogy a Budai hegység egész területén megtalálhatók a hévforrás-nyomok. A jelenlegi hévforr-Ssfeltörési helyeket egybevetve a földtörténeti múltbeliekkel, kétségtelenül megállapítható, hogy a pliocénban és a pleisztocénban tetőzött ez a hévforrás-tevékenység és azóta az irányzat kétségtelenül csökkenő. E helyen külön ki kell emelni a Rudas-fürdő Mátyás-for rásának és a Malomtó Molnár János forrásbarlansvának hasadékában észlelhető, történelmi idők óta vízszíncsökkenést jelentő régi színlők helyzetét. 2. 1936 óta az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Ásvány—Földtani Tanszéke munkatársai a források vízhozamának csökkenését, több helyen a víz hőmérsékletének ugyancsak csökkenését állapították meg. Meg kell jegvezmi. hogy a budapesti langyos és. meleg forrásokat 1936 előtt rendszeresen, folyamatosan, addig egy fürdőben sem figyelték. A Műegyetem Ásvány—Földtani Tanszéke kezdte meg a heti méréseket és eleinte egy személy, utóbb 2—5 műegyetemi hallgató végezte ezeket az észleléseket. A hallgatók megfigyeléséi tárgyilagosak és alkalmasak voltak arra, hogy a forrásokat egyedileg is vizsgáló különleges képzettségű 19