Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)
2022 / 3. szám
12 Hidrológiai Közlöny 2022. 102. évf. 3. szám 6. ábra. A vízzel borított területek és az erdőterületek arányának csökkenése (Orlóci 1991, in: Nováky és Szesztay 2002) Figure 6. Decrease in the proportion of areas covered with water and forest (Orlóci 1991, in: Nováky és Szesztay 2002) A fő mondanivaló itt is a természeti tőke hasznosításának produktivitására (értsd: társadalmi szervezettség) és a külső erőforrások szükségessége közötti kapcsolatra vonatkozik. Amire Nováky és Szesztay (2002) is felhívja a figyelmet, hogy a jelenkori területhasználat (1925, 1980) fenntartása folyamatos, társadalmi erőforrásokra támaszkodó beavatkozásokat igényel (pl. ár és belvíz védekezést, vízpótlást szolgáló infrastruktúrák működtetése formájában) a természetes adottságok hasznosításában rejlő lehetőségektől való elzárkózás esetén. A 6. ábra jelenlegi területhasználat-pontjai és a hipotetikus XIX-XX. századi görbe közötti különbséget a már hivatkozott Orlóci (1991) ábrája alapján az éghajlati vízhiány kialakuló nagyságának különbségében lehet tetten érni. A területhasználat jelenlegi arányainak fenntartásával természeti tőkéből nyerhető ökológiai szolgáltatásokat váltunk ki a társadalom pénzügyi erőforrásainak felhasználásával. A közpolitika alkotás kérdésfeltevése az, hogy e két természeti tőke állapotból milyen, társadalmi szempontból is értelmezhető különbségek adódnak, melyik esetében nagyobb a társadalmi összhasznosság (beleértve az egyéni és közösségi hasznokat is) hosszú távon fenntartható nagysága? A számításba természetesen beleértendőek mindazon költségek, amelyek egy táj adott tájhasználati rendszerben tartásához szükségesek és mindazon költségek, amelyek katasztrófák, vagy extrém vízháztartási helyzetek miatt előállnak. Az árvizek fenyegetése kapcsán az EU Árvízi Kockázatkezelés Irányelv (2007/60/EK) kapcsán megvalósult nagyléptékű árvízkockázat térképezési munka eredményeképp feltárttá vált e fenyegetés társadalmi költségének valós pénzbeni és területi léptéke. Az éghajlati vízhiány növekedésének a szárazodással is összekapcsolódó, hasonlóan nagy térléptékű hatásai azonban egyelőre javarészt feltáratlanok. Jellemzően az aszály elleni védekezés direkt vízgazdálkodási költségei és az agrárkárok pénzügyi vonatkozásai állnak rendelkezésre. Többek között ebből fakad az a leszűkítő értelmezés is, ami az aszály miatt szükségessé váló vízpótlás fő fókuszát az agrárterületek öntözésében, a direkt termelési célú öntözési tevékenység kiterjesztésében látja. Mindamellett, hogy ezek szükséges irányok, a nagyságrendek okán látni kell, hogy ugyanezen időjárási és vízháztartási helyzetek közvetett költségei az egészségügy, rekreáció vagy más, az agrár tevékenységekhez hasonlóan szintén szabadtéren végzett gazdasági tevékenységeken keresztül jelentkező költségek nagyobbak, mint az agrár költségek (García-León és társai 2021). A szélsőségesen vízhiányos vízháztartási helyzetek csillapításához szükséges, jellemzően korlátozottan rendelkezésre álló vízkészletek felhasználását e szélesebb társadalmi hatásrendszerben lenne célszerű optimalizálni. Az alkalmazkodás tervezését vízkészlet oldalról nem segíti, hogy egy elemzés alapján (Szalmáné és Buzási 2020) a vizsgált megyei jogú városok 75%-a esetében a klímaváltozási stratégiák a növekvő hőmérséklet és a megváltozó csapadékmintázatok hatásával szemben egyelőre nem tartalmaznak cselekvési programokat. Miközben ma nagyon sok figyelem és pénzügyi erőforrás irányul a termési célú öntözés lehetőségének fejlesztésére a magyar költségvetésben nincs saját jogon elkülönített sora - tehát nem minősül az államháztartási törvény szerint közfeladatnak - az ökológiai és jóléti célú vízpótlás megvalósításának költsége. Ez a kiadási tétel az, ami az ökoszisztéma tőke két kritikus eleme közül a vízkészlet területileg szétszórt rendelkezésre állásának fedezetét kellene, hogy biztosítsa a jelenleg a lehetőségei alatt hasznosított nagytérségi vízátvezetési és szétosztási rendszerek működtetésén keresztül. A másik kritikus elem a hidrológiai ciklus igényeivel kompatibilis területhasználatok megfelelő aránya az országban. Ez is a jelenleg alkalmazott szabályrendszerek kérdése. A 6. ábra rámutat, hogy egyelőre nem a természeti korlátozó tényezők, hanem a jelenlegi szabályrendszereink és azok végrehajtása akadályoz meg bennünket abban, hogy megnöveljük a rendelkezésünkre álló ökoszisztéma tőke nagyságát és ezen keresztül az ökoszisztéma szolgáltatásokból fakadó hasznok körét és nagyságát. Többen ezt a folyamatot értik a táji léptékű vízpótlás fogalma alatt, ami nem egy-egy gazdasági szektor igényeire koncentrál, hanem a természeti folyamatok feltételeinek javításán keresztül biztosít minden (társadalmi és ökológiai) szereplő számára kedvezőbb vízháztartási feltételeket. Részösszegzés A területhasználatra gyakorolt hatások (vízkárelhárítási és vízgazdálkodási tevékenységek) esetében az ökoszisztéma szolgáltatások szempontrendszerével vizsgálható az egyéni és közhasznok, valamint költségek viszonya. Az egyedi hidrológiai jellemzőkre pl. a talajvízszintre, lefolyásra, tározódásra, párolgásra/párologtatásra vonatkozó indikátorok leírják az éppen aktuális állapotokat, amelyek információt szolgáltatnak egy-egy ökoszisztéma szolgáltatás realizálásának lehetőségéről, a tágabb kontextust azonban az éghajlati vízhiány (mint egy terület vízháztartási folyamatainak aggregált indikátorának) változására gyakorolt hatásban lehet megragadni, ami az ökoszisztéma tőke nagyságának esetleges változását tükrözi. Megfelelően nagy mennyiségű vizsgálati eredmény birtokában lesz majd összekapcsolható az egyes, ma leírható környezeti állapot esetében azonosított társadalmi érték és a makrokörnyezet, azaz az éghajlati vízhiány változása, mint visszacsatolás mentén az ökoszisztéma tőkében történt elmozdulás származtatott, pénzben is kifejezhető értéke. Az ökoszisztéma szolgáltatások fent bemutatott víz
