Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / Különszám
Láng István: Konfliktusok a vízkárelhárításban 49 Figure 2. The quantity of PET bottles arriving on the Tisza (Source: FETIVIZIG) A határokon sokszor problémát okoz az is, hogy a felvízi tagállam vízminőségben a határértékig terhelve adja át a vízhozamot, ami azt jelenti, hogy a határ közelében bármilyen kisebb terhelés történik, az rögtön határérték túllépést, vagyis káreseményt jelent a hazai szakaszon. Erre a problémára a 2007. évi Rába-habzás világított rá. A HATÁRT KÉPZŐ FOLYÓK KÉRDÉSEI, AZ ELTÉRŐ BIZTONSÁG KEZELÉSE A határt képző vízfolyások esetén már eleve problémát jelent, hogy a folyó általában is máshol van, mint a határ. Ez eredhet abból, hogy az új határok megállapításánál rossz térképeket használtak, és egy korábbi állapot alapján határozták meg az országhatárt (pl. Dráva). De eredhet a folyó intenzív vándorlásából is (Ipoly). Ez az árvizek megfelelő levezetéséhez szükséges fenntartási problémákat vethet fel. Lényegesen költségesebb átmenni és dolgozni a másik oldalon maradt zárványterületeken. Az odajutás általában csak kerülővel és határátlépéssel lehetséges. Általánosságban elmondható, hogy azok a törekvések, miszerint ezt a problémát területcserével oldja meg a két ország, kudarcba fulladtak. (Ipoly, Tisza). Többnyire csak abban tudtak megállapodni a felek, hogy a korábban megállapított, geodéziailag rögzített határvonal az érvényes. így a fenntartási munkák folyamatos egyeztetést és többletköltséget okoznak. A másik kérdés az egyenlő biztonság elvének fenntartása, mely elsősorban a védvonalak kiépítésénél jelentkezik. Ez akkor okoz problémát, amikor a határképző folyók mentén az országok szembesülnek azzal, hogy a védvonalaik gyengék, alacsonyak, és új szabályozás szükséges. A 2013. évi dunai árvíz kikényszerítette a mértékadó árvízszintek emelését, aminek következtében jogilag a kiépített védvonalak biztonsága közel 50 %-kal csökkent. Sajnos ez az állapot nem csak a jogi helyzetet tükrözi, hanem a valóságot is. Az új jogszabály az építésnél már magasabb árvízvédelmi töltés kiépítését követeli meg. Az azonban már csak az eltérő finanszírozási lehetőségek miatt is nehezen elképzelhető, hogy a fejlesztések a két országban párhuzamosan történjenek, tehát akarva-akaratlan az egyenlő biztonság elve sérül. Ez az érintettektől rendkívül intenzív diplomáciai egyeztetéseket kíván meg. A megfelelő diplomácia hiányában összetettebb problémák is kialakulnak. Jó példa erre Románia balparti töltésfejlesztése a Tisza balpartján, ahol a folyó ukrán-román határt képez. Tekintve, hogy nincs olyan diplomáciai platform, ami ezt a kérdést kezeli, Románia gyakorlatilag egyoldalúan végzi a töltés fejlesztését, jelentős hullámtéri területek mentesítésével, ami hatással van a vízjárásra is (növeli az alvízi árvízszinteket). Itt nem csak ukrán-román relációban csökken az egyenlő biztonság elve, hanem a folyó magyarországi vízjárását is befolyásolja a beavatkozás. Ugyanakkor az építés helyszíne kívül van a Magyar-Román Határvízi Bizottság területi hatályán, tehát a megfelelő egyeztetés lehetőségei nem adottak a magyar fél számára sem. KONFLIKTUS MEGOLDÁSI ESZKÖZEINK Az ország kitettségét felismerve Magyarország kezdeményezte a határvízi bizottságok megalakítását, melyek keretében a vitás vízgazdálkodási kérdések rendezhetőek. A bizottságok követték a politikai eseményeket is, így Jugoszlávia és Szovjetunió után, ma már van Magyar-Ukrán, Magyar-Horvát, és Magyar-Szlovén Határvízi Bizottság is. Egyedül a Magyar-Csehszlovák Határvízi Bizottság van még érvényben a korábbi világrendből, de folyamatban van már a jogutód Magyar-Szlovák Határvízi Bizottság egyezményének elfogadása. A határvízi bizottságok jegyzőkönyveiből jól nyomon követhetőek azok a konfliktuspontok, amelyek az árvizek kezelése során kialakultak. Összességében megállapítható, hogy ma is vannak jelentős konfliktuspontok Magyarország és a szomszédos tagállamok között, ahogy vélhetően az Európai Unió idősebb és fiatalabb tagállamai között is. A vízkárelhárítás mellett a klímaváltozás következtében számolni kell azzal is, hogy a vízkészletek kezelése is növelni fogja a konfliktus lehetőségek számát. Jó példa erre a Maros, ahol a megépült tározók jelentősen csökkentették az árvízveszélyt, és megnövelték a hasznosítható vízkészletet. A megnövekedett romániai vízhasználatok következtében a Magyarországra érkező, hasznosítható vízkészlet csökkent. Bár az Európai Unió törekvése szerint a vízgyűjtő egységes kezelése lenne a cél, és ezt is ösztönzi, a tagállami konfliktuso
