Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)

2021 / 4. szám

Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. 4. szám

A szerves mikroszennyezők hatása az egészségre

A biológiailag aktív (nem inert) szennyezőanyagok a szervezetbe kerülve ártalmasak lehetnek, ha az élő szervezetek nem rendelkeznek megfelelő védekező mechanizmussal. Az elmúlt évtizedekben kifejlesztett, és a környezetbe került szerves anyagok jelentős részéhez az élő szervezeteknek nem volt lehetőségük alkalmazkodni, metabolikus utak nem alakultak ki lebontásukra, így ezek a vegyületek komoly egészségügyi károsodásokat okozhatnak. Az immunrendszer a legérzékenyebb a xenobiotikumokra (immunotoxikus hatás), csökken a szervezet védekezőképessége a fertőzésekkel szemben, hosszú távon tumoros elváltozásokat okozhatnak (Clements 2009). A szervezetbe jutott idegen anyagokat a szervezet igyekszik hatástalanítani, raktározza (pl. zsírszövetben, csontban stb.), vagy könnyen kiválasztható metabolittá alakítja, és a vizelettel, széklettel üríti (Adány 2011). Az idegen anyagok káros hatásainak csökkentése, kiválasztható formává alakítása (detoxifikációs mechanizmusok) a májban történik, emiatt a máj különösen kitett a xenobiotikumok hatásának (hepatotoxikus hatás). Az immunrendszer és a máj mellett az idegrendszer is fokozottan érzékeny a szervezet számára idegen anyagokra, számos xenobiotikumról tudjuk, hogy neurotoxikus hatásuk van, pl. PCB-k, organofoszfát peszticidek, növényi, gomba és baktérium toxinok stb. (Dinka 2018).

A környezeti szennyezőanyagok közül két csoportot tekintünk különösen aggodalomra okot adónak, ezek a környezetben nem lebomló, perzisztens szerves szennyezők, amelyek közül számos vegyület felhalmozódhat a szervezetben (pl. a DTT rovarirtó), valamint az ún. EDC- k, mely az angol endocrine disrupting compounds, azaz hormonrendszert zavaró vegyületek kifejezés rövidítése. A hormonrendszert zavaró anyag olyan exogén vegyület vagy keverék, amely megváltoztatja a hormonrendszer működését, és ennek következtében káros egészségügyi hatásokat okoz az élőlényben vagy annak utódaiban (Scholz 2016). Számos hormonálisán aktív vegyületet lehet kimutatni emberekben, vadon élő állatokban, illetve környezeti mintákban, melyek közül egyesek tartósan megmaradnak a környezetben, mások idővel lebomlanak. Néhány közülük raktározódik a szövetekben, mások csak rövid ideig vannak jelen az emberi szervezetben, de kritikus fejlődési időszakban. Az EDC-k magukban foglalják a természetes hormonokat, pl. ösztrogének, androgének, vagy a növényi eredetű fitoösztrogének, illetve a szintetikus hormonokat, továbbá minden olyan, akár ipari vegyületet vagy mellékterméket is, amelyek megzavarhatják a hormonháztartást, pl. policiklusos aromás szénhidrogének (PAEI), poliklórozott bifenilek, dioxinok, furánok, alkilfenolok, egyes gyógyszermaradványok, kozmetikai készítmények, peszticidek (Wee és Aris 2017). Közel 800 olyan vegyületet ismerünk, amely feltételezetten zavarja a hormon receptorokat, a hormonszintet vagy a hormonképződést (Clements 2009). Hosszú évek, évtizedek epidemiológiai vizsgálatai szükségesek ahhoz, hogy igazolható legyen ezen vegyületek káros hatása emberre. Laboratóriumi vizsgálatok során igazolható akut hatás, de a krónikus hatások vizsgálata egy adott ökoszisztémára már sokkal nehezebben valósítható meg, így csak néhány vegyületről volt egyértelműen kimutatható, hogy élő szervezetekben is

kifejti zavaró hatását (UNEP 2013). Az élőlények és az ember egészségét az EDC-k számos területen károsan befolyásolhatják, néhány a teljesség igénye nélkül: reproduktív rendszer, pajzsmirigy működése, idegrendszeri fejlődés, metabolikus betegségek, immunrendszer működése, vadon élő fajok és populációk számának csökkenése.

A szerves mikroszennyezők jogi szabályozása

A vegyipar és a technológia fejlődésének következtében egyre több vegyület került kifejlesztésre, és jut a környezetünkbe. Ez a folyamat az 50-es, 60-as években kapott nagy lendületet, de eleinte nem foglalkoztak ezen vegyületek környezetre gyakorolt hatásival. Rachel Carson Néma Tavasz című korszakalkotó könyvének 1962-es megjelenése felhívta a figyelmet arra, hogy a növényvédő szerek kontrol Iái at lan használata visszafordíthatatlan folyamatokat okoz az ökoszisztémában és beláthatatlan hatásai lehetnek az emberi szervezetre. Nevéhez köthető a modern környezetvédő mozgalom megindulása, mely több vegyület betiltásához is vezetett, pl. Magyarország tiltotta be elsőként a DDT-t kiskerti használatban 1968-ban, mely példát 1972-ben az USA is követett (Knisz és társai 2020a). A hulladékok mennyiségének növekedése, a látványos környezetpusztítás végül több nemzet vezetőjét is cselekvésre sarkallta (Erdős 2015), melynek eredményeként 1972-ben, 27 állam szakemberei, 3 éves előkészítést követően, megrendezték a Stockholmi Konferenciát, ettől számítjuk a nemzetközi környezetjog kezdetét. 2001-ben, szintén Stockholmban, 179 ország írta alá a Stockholmi Egyezményt, amely 2004-ben lépett életbe és a szennyező anyagokkal kapcsolatos legfontosabb nemzetközi szabályozás (Stockholm Convention on Persistent Organic Pollutants) (Földművelésügyi Minisztérium 2004). Az egyezmény a perzisztens szerves vegyületek (Persistent Organic Pollutants, POP) szabályozását végzi, kezdetben 12 perzisztens szerves anyag (a „piszkos tizenkettő” vagy ’dirty dozen') betiltásáról nyilatkozott, köztük a DDT korlátozásáról is (Iqbal és társai 2017). A POP vegyületek jellemzően erősen mérgezőek, nagyon lassan bomlanak le a környezetben, nagy távolságra jutnak el a légkörben, a vizekben és egyes élőlények szöveteiben, így országhatárokon átterjedő hatással is számolni kell, továbbá bioakkumulatívak, azaz felhalmozódnak az élőlények raktározó szöveteiben. Az Egyezmény a perzisztens szerves vegyületeket három fő kategóriába sorolja (A, B. C), a három kategóriába tartozó anyagokat és a „kezelés” módját külön mellékletek tartalmazzák. Az „A” melléklet a megszüntetendő anyagokat listázza. Az aláíróknak a mellékletben felsorolt anyagok gyártását és használatát (bizonyos kivételekkel) meg kell szüntetniük (pl. aldrin, dieldrin, poliklórozott bifenilek (PCB)). A „B” melléklet a korlátozott anyagokat listázza (pl. DDT). Az aláíróknak a mellékletben felsorolt anyagok gyártását és felhasználását korlátoznia kell, figyelembe véve a mellékletben felsorolt kivételeket. A „C” mellékletben felsorolt vegyületek akaratlan kibocsátását kell csökkenteni (pl. poliklórozott-dibenzopara-dioxin (PCDD), poliklórozott-dibenzo-fúrán (PCDF)). A cél a folyamatos minimalizálás, vagy ahol megvalósítható, a teljes megszüntetés (UN Environment Program 2017). Az Egyezmény mellékleteiben az anyagok listáját folyamatosan felülvizsgálják. A kezdeti (2001 - ben készült) listát kibővítették 2009-ben, 2011-ben, 2013-