Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / 3. szám
26 Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. 3. szám felmérése, kitűzése és fenntartása. Hazánkban a nagyhajózásra alkalmas víziutak hossza összesen 1638 km, azonban a fenntartható fejlődés szempontjából csak a Duna bír stratégiaijelentőséggel (OVF 2017). A Duna, mint legnemzetközibb folyó, a transzeurópai közlekedési hálózat (TENT) belvízi hajózóút hálózatának gerincét képezi. A hajózóút megfelelősége és fejlesztési kérdései több évtizede szakmai viták tárgyát képezik. 2021 februárjában megjelent a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából a „magyarországi TEN-T belvízi út fejlesztés előkészítésének kiterjesztése" c. projekt Stratégiai Környezeti Vizsgálati dokumentációja. A Dunára vonatkozó víziútminőségi követelmények egyik legfontosabb eleme a 25 dm merülési mélységű, 1300-1600 t hordképességű hajók és kötelékeik számára az akadálymentes közlekedés biztosítása legalább az év 343 napján (NIF 2021). A 94%-os tartósságot (343 napot) a 17/2002. (III.7.) KöViM rendelet „a hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek víziúttá nyilvánításáról” is előírja, továbbá a folyamatos, kétirányú víziút biztosítását is, melyre nincs nemzetközi kötelezettség. Ungvári és társai (2010) rámutatnak, hogy a dunai hajóútfejlesztések során a hazai viszonyok között prioritásként kell kezelni a parti szűrésű ivóvízbázisok védelmét, az ökológiai szolgáltatásokat biztosító hidromorfológiai jellemzők megőrzését és javítását, majd ezek tükrében vizsgálni a víziútban rejlő szállítási lehetőségeket. A tanulmány számos észrevételt és javaslatot tesz a hajózóút fejlesztési alternatívák, az előrejelzés és forgalomszervezés, logisztika és hajótechnikai fejlesztések témakörében. Az egyik megállapítás, hogy a gazdaságos áruszállítás fenntartható lenne kisebb merülési mélységhez igazított, annak megfelelően megválasztott hajóhossz és -szélesség arányok mellett (Ungvári és társai 2010). Ez kisebb beavatkozási igényt támasztana a folyó hidromorfológiai viszonyaiba. Ez azért fontos, mert a hajózás - tekintve gazdasági előnyét a többi szállítási formával szemben - a körkörös gazdasági szemléletbe illeszthető. Ez elsősorban gazdasági megközelítés lehet, nem a közvetlen vízkörforgáshoz kapcsolódik. Mégpedig az energia megtakarításával az „el nem használás” érvényesül. Mindazonáltal érdemes lehet rendszerszemlélteben is vizsgálni a hajózóút fejlesztését a közlekedési rendszerek oldaláról is. A hajók ki- és berakodása erre alkalmas kikötőkben történik meg, az áruk szétosztásához pedig szükséges egy rugalmas szárazföldi, esetleg légi kiszolgáló rendszer. Ha a gazdaságos áruszállítás miatt növekedni fog a forgalom, az növeli a kapcsolódó közlekedési infrastruktúra forgalmát is. Az ökológiai és ökonómiai hatásokat így, ebben a tágabban értelmezett rendszerben volna célszerű mérlegelni, törekedve a körkörös gazdaságba illeszkedő legjobb lehetséges megoldás feltárására. Nozharov és Koralova-Nozharova (2020) a dunai hajózóút körforgásos gazdálkodásba illesztési lehetőségeiről a következő megállapításokat teszik. A dunai belvízi szállítás teljeskörű integrációja a körforgásos gazdálkodásba úgy valósítható meg, ha először is a különböző szállítási ágazatok közötti infokommunikációs technológiákat összehangolják. Majd a belvízi kikötők működését kell vizsgálni, hogy ott hogyan valósítható meg a körforgásos gazdaság koncepciója. Mivel a vízi járművek is elavulnak, a teljes körforgás tekintetében vizsgálni kell a hajótestek, berendezések újrahasznosíthatóságát is. Törekedni kell a járművek életciklusának meghosszabbítására. Végezetül a Dunán működő hajózási társaságoknak fel kell vázolniuk a társadalmi felelősségvállalás kialakításának perspektíváit (Nozharov és Koralova - Nozharova 2020). Tehát a hajózásban rejlő lehetőségek kiaknázásához szakmák közötti - interdiszciplináris - egyeztetésre és a lehetséges fejlesztési irányok közös kijelölésére van szükség, melyben a vízmémöki feladat csak egy szegmenst tesz ki, azonban ez is nagy felelősséget és kihívást jelent a mérnök társadalom számára, hiszen a társadalmi igények kielégítésének a jó ökológiai állapot fenntartása mellett kell megvalósulnia. Víz- és megújuló energia A potenciális készlet a vízenergia hasznosítására jelentős részben a Dunában található. A teljes hazai potenciális vízenergia mennyisége kb. 4000 GWh/év (OVF 2017). A tiszta, megfizethető és biztonságos energiaellátás célként szerepel az Európai Zöld Megállapodás fenntartható jövőért szükséges szakpolitikai reformjai között. Az éghajlatvédelmi célkitűzések teljesítéshez, a klímasemlegességhez és a körforgásos gazdaság kialakításához az ipar teljeskörű mozgósítására van szükség. Mindez a fogyasztók érdekében és velük együttműködve megvalósítandó. Ehhez a tengeri szélenergia-termelés növelése és a tagállamok közötti hatékony elosztóhálózat kiépítése elengedhetetlen (The European Green Deal 2019). A folyami vízerőművek és a szivattyús energiatározók biztosíthatnák a dekarbonizációt követően az egyéb megújuló energiaforrások mellett az energetikai rendszer rugalmasságát, ezzel hozzájárulva a körkörös, fenntartható gazdasági modell kialakításához az energiaszektorban. A HYDROPOWER-EUROPE projekt igyekszik a kutatás és fejlesztés teendőit, valamint a vízenergia-ágazat technológiai ütemtervét összehangolni az érintett szereplők bevonásával, technikai fórumok és nyilvános viták lefolytatásával. A projekt megállapításai szerint a technológiai fejlesztések mozgatórugói a következők: • új nagy vízerőművek Európai Unión kívül történő létesítése; • az európai vízerőművek rehabilitációja és felújítása az üzemeltetési és fenntartási költségek csökkentéséhez; • az energiatárolás igénye, ami lehetővé teszi a villamosenergia hálózat számára, hogy további megújuló energiaforrások is bevonásra kerüljenek; • a környezeti hatások csökkentésének szükségessége; • az eredetileg más célokra létesített duzzasztómüvek eddig kihasználatlan vízerejének hasznosítása; • új és innovatív vízerőművek fejlesztése, melyek az integrált vízgazdálkodásba illeszkednek (Fry és társai 2019). Ugyanakkor mérlegelni kell a vízerőt hasznosító létesítmények esetében a környezetre gyakorolt hatásukat is. Európai természetvédelmi szervezetek közös kiadványt jelentettek meg, melyben felhívták a figyelmet arra, hogy az európai felszíni víztestek 40%-a van csak jó ökológiai állapotban, a vándorló édesvízi halfajok populációja pedig 93%-kal csökkent az 1970-es bázisévhez képest. Mivel a
