Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)

2021 / 3. szám

20

Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. 3. szám

• Elsősorban a víz felfogására, összegyűjtésére majd beszivárogtatására irányuló módszerek: o Medermorfológia módosítás:

■ meder horizontális kiterjesztése;

■ utánpótlódást segítő gát;

■ homok kitöltésű tározótér + gát;

■ felszín alatti gát.

o Esővíz és felszíni lefolyás összegyűjtése és felhasználása:

■ gátak és töltések;

■ esővíz összegyűjtése háztetőkről és felszín alá juttatása;

■ árkok a felszíni lefolyás összegyűjtésére {Szabó és társai 2020).

A MAR rendszerek tervezése esetén fontos szempont a vízpótlás céljának és az elérni kívánt hatásának egyértelmű meghatározása a kitermelni kívánt víz minősége és mennyisége szempontjából. A víz forrása lehet folyóvíz, tóvíz, felszín alatti víz, tisztított szennyvíz vagy esővíz is. Azonban minden esetben rendelkezésre kell állnia a megfelelő minőségű víznek. Például az ausztráliai Salisbury városában egy MAR projekt keretében csapadékvízből állítanak elő ivóvizet, oly módon, hogy először egy szűrőmező (wetland) közbeiktatásával tisztítják a csapadékvizet, mielőtt az a felszín alatti víztartó rétegbe kerülne. Innét kb. 12 hónap tartózkodási időt követően kerül kitermelésre a víz, amit aktívszén szűrőn és ultraszűrőn történő kezelést követően egy palackozó üzembe juttatnak {Dillon és társai 2009).

SZAKÁGI LEHETŐSÉGEK

Árvízvédelem (árvízmentesítés, védekezés)

A vízügyi igazgatóságok kezelésében 110 árvízvédelmi szakasz van, melyet 4157 km árvízvédelmi töltés véd. Ennek legnagyobb részét a Tisza-völgy árvízvédelmi rendszere képezi, mintegy 2750 km-es hosszúsággal. Tekintélyes kiterjedése miatt a Tisza-völgy árvízvédelmi rendszere alkalmas példaként a TRVG és a körkörös szemlélet kapcsolatának bemutatásához. A hazai árvízvédelemben nagyobb szerepet játszik a katasztrófahelyzetek kezelése, mint a megelőzést szolgáló fejlesztések támogatása (OVF 2017). A megelőzés felé egy lépés volt a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT), melyben, válaszul a 2000- es évek elején levonuló, sorra új legnagyobb vízszintet beállító árhullámokra, 12 tározó megépítését tervezték. Ebben az időben vált nyilvánvalóvá, hogy az árvízvédelem hagyományos eszközrendszere kimerült. A tározással az extrém árhullámok tetőző vízszintjeit hozzávetőleg 1 méterrel csökkentenék. A tározóterekben előirányozott volt a tájhasználat váltás is, mely nem történt meg. Az elképzelések szerint a vizkivezetés rendkívül ritkán, 25-30 évente egyszer lesz csak szükséges {Koncsos 2011). Az első ütemben tervezett 6 db tározó már megépült, ezek a Szamos-Krasznaközi tározó, a Beregi tározó, a Cigánd-Tiszakarádi tározó, a Nagykunsági tározó, a Hanyi-Tiszasülyi tározó és a Nagykunsági tározó. A második ütemben várhatóan meg fog valósulni a Tisza-Túr közi tározó (a kivitelezés 2020. februárban elkezdődött, átadás 2022 elején), az Inérháti tározó, a Hanyi-Jászsági tározó és a Szegedi tározó. Mivel a tározókat csak rendkívül nagy árvizek idején, árvízcsúcs csökkentési célzattal nyitják meg, az árvízvédelem gyakorlatilag a hagyományos szemlélet mentén

folytatódik. Ennek célja a víztöbblet mihamarabb történő elvezetése a folyó hullámterén belül. Hogy ezt a szemléletet értékelni lehessen, tekintsük a Tisza-völgy folyószabályozásokat megelőző működését a 3. ábrán.

3. ábra. Árvízi lefolyás a Tiszán a folyószabályozások előtt (Forrás: Koncsos 2011)

Figure 3. Waterlogged area before the regulation of Tisza River (Source: Koncsos 2011)

A korabeli jelentős vízborítások nedvesebb és hűvösebb éghajlat mellett alakultak ki (Koncsos 2011). Azonban ennek kialakulásához történelmi okok is szükségesek voltak, mégpedig a Török Hódoltság. Andrsáfalvy (1973) és Molnár (1991-1994) rámutatnak, hogy korábban a nagyobb folyóink mentén fokgazdálkodás történt, azaz az áradás szabályozott módon, ismert természetes vagy mesterséges nyomvonalak mentét öntötte el a tájat. Ez a rendszer ment tönkre, melynek egyenesági következménye volt az Alföld elmocsarasodása (Andrásfalvy 1973, Molnár 1991 - 1994). Az idők során az a tudás is elveszhetett, ami ennek a rendszernek a helyreállítását lehetővé tehette volna. II. József „a kalapos király” az Istitutum Geometriáim (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elődje) 1782. évi alapitólevelében kihangsúlyozza: „igen nagy szükség van a földmérő, vízépítő és mechanikai tudományokra, de különösen a Magyar Királyságban és csatolt tartományaiban [...] ahol az előző évszázad annyi háborúja és viszontagságai után a birtokviszonyok igen zavarosak, igen nagy vidékek víz alatt, vagy mocsarakká alakulva hevernek, a malomgátak rosszul vannak építve, a közutak elhanyagoltak, [...] nyilvánvaló ezen tudományok oktatásának szükségessége” (Koncsos 2011). Eltekintve attól, hogy már az ártéri gazdálkodás végett emberi beavatkozások történtek a Tisza-völgyében, természetközeli állapotnak tételezzük fel a „pocsolyatérképről” ismert állapotot. Az Alföld jelentős része vízborítás alá került árvizek idején, a kis esés és az Alföldre jellemző mikrodomborzat pedig késleltette a víz lefolyását. Ekkor nagy felületen történhetett meg a párolgás és a felszín alatti vízpótlás. A folyó vízjárását kiegyenlíthette a lassan visszahúzódó víztömeg. Ismerve ezt a fajta táji működést és az árvízmentesítés mai gyakorlatát, látható, hogy