Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 4. szám
38 Hidrológiai Közlöny 2020. 100. évf. 4. sz. A szakmai gyakorlat számára az MI-10-451-1988 műszaki irányelv összefoglalja a síkvidéki vízgyűjtők fajlagos hozamának meghatározására szolgáló eljárások közül a becslés módszer, az összegyülekezési elmélet, illetve a tapasztalati módszer számítási részleteit. Az Irányelv megjelenése (1988) óta számos változás következett be a vízgyűjtők lefolyási viszonyaiban (pl: földhasználati változások, nyomvonalas létesítmények építése, stb —) azonban ennek felülvizsgálata és szükség szerinti korszerűsítése nem történt meg az utóbbi 32 évben. Tekintettel arra, hogy nincs jogszabályi előírás az alkalmazandó méretezési eljárásokra, így a szakmai gyakorlat a fent említett műszaki irányelvet alkalmazza. A gyakorlati számítási eljárások áttekintése alapján megállapítható, hogy habár az elméleti eljárások részletesen foglalkoznak a belvíz képződése szempontjából meghatározó elemekkel, a gyakorlati számítási eljárások nem vagy csak igen korlátozottan fedik le a belvizek kialakulása szempontjából vízháztartási elemeket (pl: párolgás, talajvíztükör elhelyezkedése). Az eljárások kidolgozása során az alkalmazhatóság érdekében kerültek egyszerűsítésre a belvizek hatótényezői. Összefoglalóan azonban megállapítható, hogy a belvízképződési elméletekben beazonosított hatótényezők, csak korlátozottan jelennek meg az egyes számítási eljárásokban. Jellemzően a talajvíz, vagy akár a párolgás hatása csak leegyszerűsítve (jellemzően a hatás dinamikus jellegének figyelembevétele nélkül), vagy egyáltalán nem kerül figyelembevételre. Habár ezen eljárások jellemzően a biztonság javára tartalmazzák ezen egyszerűsítéseket, de akár a párolgás mértékében, vagy a talajvíz elhelyezkedésében tapasztalható dinamika jelentősen megnövelheti/csökkentheti a keletkező belvízi tömeget. Fel kell ismerni, hogy jellemzően statikus vízszállítási állapotok kerülnek leképezésre a számítási eljárásokban, azonban a belvíz jelenségének dinamikája következtében az egyes hatótényezők kölcsönhatása folyamatosan megváltozhat (pl.: talajvízszintek változásával, párolgás napi mennyiségének változásával stb.). így sokszor a mértékadó üzemállapotok nem kerülnek beazonosításra, azok vizsgálatának elmaradásával az így méretezett rendszerek hatékonysága jelentősen lecsökken. A méretezési eljárásokkal kapcsolatban átfogóan kijelenthető, hogy csak a természeti tényezőkkel kapcsolatos elemeket tartalmaznak annak ellenére, hogy a jelenség kialakulása szempontjából a gyakorlati tapasztalatok alapján az antropogén hatások szerepe is jelentős lehet. Habár az antropogén tényezők szerepe nehezen számszerűsíthető — főleg a dinamikus méretezési eljárások során — de amenynyiben a számítási eljárásokba nem kerülnek figyelembevételre, úgy a belvízképződés/elvezetés leképezése nem fog illeszkedni a jelenség valós lefolyásához. ÖSSZEFOGLALÁS A belvíz képződésével kapcsolatban kidolgozott elméletek megalkotói törekedtek a folyamatot befolyásoló tényezők teljes körű figyelembevételére. Azonban a rendelkezésükre álló számítási eljárások szűkítették ezen tényezők figyelembevételét és a rendelkezésre álló számítástechnikai háttér, illetve a hozzáférhető adatháttér függvényében határozták meg a méretezési elveket. Ezen elméleti és méretezési megközelítésnek rendkívül fontos jellemzője volt a folyamat statikus megközelítése, azonban a belvíz valós területi megjelenésének meghatározó sajátossága a dinamizmus. amely kiterjed a meteorológiai tényezőkre (mint rövid távú változékonyság), illetve a vízgyűjtőn tapasztalt változásokra pl: területhasználat, talaj szerkezet (mint hosszú távú változékonyság), illetve a vízelvezető hálózat működésére is. Fentiek alapján belátható, hogy az elméleti háttér és a méretezési gyakorlat sem követte a belvíz képződést befolyásoló dinamikus folyamatokat. Számos területi példa támasztja alá (Kozák 2016), hogy a vízgyűjtő területhasználatában, vagy a talajok szerkezetében olyan változások következtek be (pl.: területhasználati változások, beépítettség változása, talajvíz rezsimek megváltozása stb.) amelyek jelentősen megváltoztatták a vízgyűjtőkön a belvízképződés folyamatát. Ezen változások miatt a korábbi statikus elvek/eljárások alapján meghatározott belvízi terhelések megváltoztak, illetve dinamikusan változnak. Ez jelentősen lecsökkenti az elvezető rendszer működésének hatékonyságát és megnöveli vízgyűjtő belvízi kitettségét. Nem elégséges, hogy a vízrendszer torkolati kapacitásai megfelelően legyenek meghatározva, hanem a vízelvezetési útvonal egészének kell megfelelő pillanatnyi elvezetési potenciállal rendelkeznie (Kozák 2016). Mivel a vízrendszerek jellemzően egymással sorba kötött elemek összességeként kerültek megtervezésre és kerülnek üzemeltetésre, így amennyiben az elvezetési útvonal bármely elemében kapacitás hiány áll fenn, úgy a vízrendszer azon ponttól hibásan fog működni: vagyis azon pontig összegyűjti a vizeket, de azok továbbításra nem kerülnek, hanem elöntés felszíni formájában tározásra kényszerülnek. A belvízi terhelések kezelésével kapcsolatban megfogalmazható feladat a vízépítő szakma irányába, hogy ezen víztömegek a lehető legrövidebb idő alatt kerüljenek a felszínről elvezetésre, illetve a talaj telítettséget csökkentsék a kívánt mértékben. Ehhez egyrészt megfelelő kiépítési kapacitással rendelkező csatornahálózat nélkülözhetetlen, másrészt pedig az elvezetési kapacitás adott időpillanatban történő rendelkezésre állása szükséges. Ez gyakorlatilag gazdaságtalan méretű művek megvalósítását és azok folyamatos karbantartási feladatainak elvégzéséhez szükségesjelentős pénzügyi forrásokat igényelnek. Napjaink korszerű numerikus modellezési eszközei biztosítják a lehetőséget, hogy a meglévő/tervezett rendszerek részletes hidrológiai-hidraulikai vizsgálat alá kerülhessenek. Az ilyen jellegű vizsgálatok biztosíthatnak kellő hátteret ahhoz, hogy a belvízi elöntések által reprezentált terhelés kezelésére a területhasználati igényekhez illeszkedő, de a hidraulikai sajátosságoknak megfelelően működő elvezető rendszer valósuljon meg.
