Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 4. szám
25 Lehetett volna több is, azonban az egyre bővülő megnyíláson a kiömlő víz lokálisan annyit csökkentheteit a vízszinten, hogy újabb gátszakadás már nem játszódott le. Csak néhány centiméteres apadás a vízszintben is elégséges lehet a terhelés ilyen csökkenéséhez. A meggyengült töltés valószínűleg hidraulikus talajtöréssel átszakadt a nyúlgát alatti talajban (l.B ábra). Tehát egy összetett tönkremeneteli mechanizmus játszódott le. A történelmi tönkremeneteli mechanizmusok (Nagy 2017) között csak egyfajta megnevezés szerepelt, úgymint meghágás, buzgár, műtárgy, erőszakos átvágás stb. Ezek a gyűjtőszavak jelen ismereteink szerint több tönkremeneteli mechanizmust is jelentettek, amelyeket vagy a szakmai ismeret, vagy a helyszíni jelenlét hiánya miatt nem tudtak megnevezni. Nem ismerték az egy időben jelentkező, vagy az egymást erősítő, vagy az egymásra épülő tönkremeneteli mechanizmusokat. Ezekkel csak az utóbbi időkben a szofisztikáltabb ismeretek alapján foglalkozhatunk a hazai árvízvédelmi gátaknál is (Id. pl. Teton gát - Idaho, USA - tönkremenetele). A suvadásoknál keletkezett csúszólapok felületén sok olyan gyökér, fa maradvány látszott, aminek elméletileg nem kellett volna ott lennie. Ugyanez volt tapasztalható a gátszakadások megnyílásában is a víz levonulása után. A gátszakadás pillanata sajnos nincs megörökítve, a legkorábbi felvétel a 7. kép, melyen a megnyílás szélessége 5-6 méterre tehető. A megnyílás szélessége eleinte gyorsan nőtt (7.C ábra), úgy tűnt, hogy a hullámtéri erdőnek nem volt szerepe a kifolyó víz korlátozásában. Nagy László: A tarpai gátszakadások geotechnikai tapasztalatai 7. kép A tarpai gátszakadás emblematikus fényképe Photo 7. An emblematic photograph of the Tarpa dike failure A kifolyó víz átbukott a gerendán (I D ábra), legnagyobb vízhozama elérte a 800 m3/s értéket, ami már jelentős árapasztás a Felső-Tiszán. A megnyílás szélessége gyakorlatilag 24 órával a gátszakadás után már nem változott. A rendkívül rövid felkészülési idő ellenére az árvízvédekezés naturáliában kifejezett adatai imponálóak: 2 580 000 db beépített homokzsák, 35 100 m3 felhasznált homok, 100 000 m2 geotextília, 30 000 m2 geomembrán, 200 000 db fáklya, 6 000 db árvízvédelmi karó, 4 000 db konténer zsák, 85 000 t kő és kavics. Ezek felhasználásával 42 000 m nyúlgát, 2 430 m bordás megtámasztás, 50 km lokalizációs töltés és 4 500 m hullámverés elleni védelem épült. Az árhullám még le sem vonult, amikor megkezdődött a geotechnikai feltárás, az izotópos helyszíni anyagvizsgálat a gátszakadás okainak feltárására (Kisházi 2001a és 2001b). A TÖLTÉS ÉPÍTÉSE ÉS GEOMETRIÁJA A mai Beregi-öblözet töltése 2001-ig két ütemben alakult ki. Összefüggő töltés építése a nagy Tisza-szabályozási munkáknál kezdődött. Korábban is voltak apróbb gátak a mélyebb részeken a Tisza jobb partján, azonban ezek csak bizonyos magasságig védtek, csak annyit jelentettek, hogy a túlpartot gyakrabban öntötte el a víz (Borovszky 1905). A nagy vízszabályozással Bereg vármegyében is megkezdődött a töltésépítés a Vízszabályozó Társulat alakulásának évében 1846-ban, de nemsokára megtorpant a kezdeti építési kedv. 1854-ig a Vári-Halábor-Badaló-Tarpa töltés készült el összesen 5098 méter hosszban (29 800 korabeli forint értékben - vagyis 1 fm töltés építése mintegy 5,8 forintba került (1854-es áron) és ez a korabeli viszonyok mellett magas költségnek bizonyult) (Kész 2011). Az 1855. évi árvíz azonban mindent elvitt Bereg vármegyében, általános tapasztalat a töltésépítés folytatása volt. A Tarpa és Tivadar közötti töltés 1856-1860 között épült meg, 4 688 méter hosszon. Figyelembe véve a beépített földtömeg 21 233 m3-es mennyiségét - a töltés átlagosan 4,5 köbméter volt folyóméterenként - ami arra enged következtetni, hogy a töltés átlagos magassága kevéssel volt csak egy méter felett, de mindenképpen 1,5 méter alatt volt (Ullrich és társai 1896). Az új töltés első próbatétele 1860-ban történt: a Tisza jp. Bereg megyei töltések átszakadtak és a Tisza vize a Latorcába folyt a Bodrogközi Társulat leírása szerint. A Latorca fenékszintje ugyanis méterekkel a Tisza fenékszintje alatt van. Amikor még nem volt a Tisza jobb partja töltésezve, minden nagyvíz átcsapott a 6-7 km-re lévő Latorcába, olyannyira, hogy volt olyan XIX. századi térkép, amelyen a két folyó között mederkapcsolatot ábrázoltak. Kétségtelen, hogy a társulat leírása nem tartalmazta a gátszakadás helyét, de valószínűleg az öblözet alsó részén történhetett, mert a Tivadar-Csap közötti töltés ekkor még csak épülőben volt (1863-ra készült el), és erről az árvízről a folyásirány szerinti alsó társulat, a Bodrogközi számolt be. Az elkészült védvonal első árvizét 1867-ben kapta, amikor is az öblözet északi részén, a csapi és a zsurki határszélen történt gátszakadás. 1869-ben a jelenlegi szelvényezés szerinti 39 és 40 tkm-nél, átömlés volt, majd Jánd és Gulács között is öszszesen 8 km hosszon. Az öblözet 11 települése és 8200 ha lett elöntve Zawadowski (1891) szerint (míg Kvassay szerint 15 230 ha), 4 lakóház dőlt össze. Tönkrement termény értékét 30 200 akkori Frt-ra becsülték a Beregmegyei Társulat területén. A védtöltések még nem voltak szabvány szerint kiépítve. A két gátszakadás hossza 60 m volt (25+35 m) az árvízvédelmi nyilvántartási terv, valamint Zawadowski (1891) és Kvassay (1900) szerint. Valószínűleg ez az árvíz játszott közre, hogy a badalói, a tivadari és a tiszaszalkai határban, ahol a töltés túlságosan közel lett helyezve a szakadó parthoz már 1870-ben „beljebb lett téve”. (Meg kell jegyezni, hogy 1999-ben Tivadar felett a buzgár környékén (Nagy 2003) a víz oldalon még azonosítható volt a felhagyott töltés.)
