Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 3. szám
Kozák Péter: Az Alsó-Tisza vízgyűjtőjének vízgazdálkodási mérföldkövei az elmúlt 100 évben és kihívásai az elkövetkezendő 100 évre Habár a vízelvezető művek fejlesztése töretlenül folytatódott az 1980-as évek második feléig, a 2. ábra alapján megállapítható, hogy belvízi elöntések kialakulásában nem mutatható ki csökkenés a fejlesztések eredményeként. Amennyiben összevetjük a vízszabályozások előtti elöntött területeket (5. ábra) a belvízi gyakoriság térképével megállapítható, hogy az elöntések súlypontja jellemzően nem változott. 5. ábra. A vízszabályozási munkák megkezdése előtt időszakos vízborítás alatt lévő területek és a belvízgyakoriság térképe 1956-2015 között (Készítette: Benyhe 2019) Figure 5. Map of temporarily flooded areas before the river regulations, and inland excess water frequency between 1956- 2015 (Edited by Benyhe 2019) A belvízi kitettség alapvetően a természeti földrajzi adottságokkal van kapcsolatban, hiszen a vízelvezető rendszerek teljesítő képessége jelentősen korlátozva van a térség meglévő terepfelszín esései miatt. A vízelvezető rendszerek terhelései a megváltozott területhasználati módok következtében növekednek. A rendszerek működési hatékonyságát jelentős mértékben lerontják azon dinamikusan jelentkező üzemelési szituációk (pl. csekély vízszínesés miatti visszaduzzasztások), melyek rendszer szintű elemzésére, a rendszerek tervezése során nem volt lehetőség, nagytérségi vízrendszerekben alkalmazható számítási eljárások hiányában. A jelenlegi rendszerek működési hatékonyságának növelése -a vízjogi engedélyekben rögzitett kapacitásokig- csak a vízelvezető rendszerek folyamatos fenntartásával lehetséges, amelynek költség igénye jelentősen meghaladja a jelenlegi forrásokat. Amennyiben a belvízi veszélyeztetettség csökkentését kell megvalósítani, úgy nem nélkülözhető a vizgyűjtő szintű megközelítés. A jelenlegi vízrendszer kiépítésének alapja a vízgyűjtőre meghatározott területhasználati módok voltak. Ezek jellemzően a szocialista nagyüzemi termelés érdekei szerint kialakított földtulajdon szerkezetre, illetve a nagyüzemi mezőgazdasági termelési eljárásokra alapozva kerültek meghatározásra. Mivel a vízgyűjtő földtulajdon szerkezete és területhasználati módjai megváltoztak, így a vízelvezető rendszer megváltozott igényekhez igazodó felülvizsgálata, és szükség szerinti átalakítására van szüksége, amely vizsgálatban a térségre kidolgozott klímaváltozási forgatókönyvekben rögzített meteorológiai változásokat is be kell építeni. 23 FOLYÓSZABÁLYOZÁS A Tisza szabályozásának megindulása az 1833-ban Lányi Sámuel által megindított Tisza felméréshez (6. ábra), és Vásárhelyi Pál által 1845-ben kidolgozott Tisza szabályozási tervhez köthető. 6. ábra. A Tisza és a Maros folyó Szeged környéki szakaszának ábrázolása az I. katonai felmérésen 1763-1787 (https.V/mapire.eu/hu/map/firstsurvey-hungary) Figure 6. Representation of the section of the Tisza and Maros rivers near Szeged on the 1st military survey 1763-1787 (https://mapire.eu/hu/map/firstsurvey-hungary) A tiszai szabályozási munkák megvalósítása 1846-ban kezdődött meg országosan. Az Igazgatóság működési területén 1856-ban indultak meg a munkálatok, melyek 1889-re fejeződtek be. A munkálatok ezen szakaszában a túlfej lett kanyarulatok átvágása történt meg 10 db átmetszés megvalósításával, amelynek következtében a folyó hossza 56,4 km-rel rövidült. A folyószabályozási munkákkal párhuzamosan a töltésépítési munkálatok is ütemesen folytatódtak. A századfordulótól 1945-ig a középvízi szabályozást gyakorlatilag csak a medervándorlások megakadályozása jelentette, főleg azokon a szakaszokon, ahol a folyó a töltés állékonyságát veszélyeztette. A Maroson a szabályozás az 1850-es években indult meg a túlfejlett kanyarulatok átmetszésével. A munkálatok keretében a Lippa - Maros torok közötti szakaszon 33 átmetszést hajtottak végre, melynek következében a folyószakasz hossza 88 km-rel rövidült. A hajózás elősegítésére az Apátfalva-Maros torkolat között szakasz kisvízi szabályozását hajtották végre. A második világháborút követően 22 helyszínen építettek ki partbiztosításokat 19,41 km összhosszban. A hajózási igények kielégítésére a XX: század első felében szükségessé vált a kisvízi szabályozás. Az első kisvízi szabályozásnak minősíthető munka a Tisza Maros torkolat alatti szakaszának rendezése volt, mely Maiina Gyula irányításával valósult meg. A második világháborúig a Körös torkolat és Szeged közötti folyószakaszon 10 km hosszban végeztek gázló rendezést. A világháborút követően kezdték meg az áttérést a rőzseművek helyett a kevésbé kézi munkaigényes terméskő alkalmazására. Az Igazgatóság működési területén jelenleg a Tiszán 40 db hosszirányú szabályozási mű 57, 829 km hosszban és 11 db keresztirányú mű, a Maroson 40 db hosszirányú szabályozási mű 24,4 km hosszban található. A művek 54 kmes szakasz teljes és 14 km-s szakasz részleges szabályozását biztosítják. A teljesség igénye nélkül az utóbbi 40 év jelentősebb folyószabályozási munkák az alábbiak voltak:
