Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 2. szám
12 Hidrológiai Közlöny 2020. 100. évf. 2. sz. adott mátrixban jellemző becsült hatásmentes koncentráció”, s ugyanakkor az ilyen vizsgálati módszer ne legyen „aránytalanul költséges” sem. Ezen elvárások teljesítését a jelenlegi vízminőség vizsgálati rendszertől nem várhatjuk el. Indokolatlanul kevés figyelem fordul a lebegő, kiülepedő anyagokra. A vízben lévő lebegőanyagok különösen fontos szerepet játszanak a szennyezőanyagok felvételében, kibocsátásában és transzportjában; a vízi környezetben meghatározó folyamatok játszódnak le az üledékhez kötött tápanyagoknak és szennyezőanyagoknak a fölötte lévő vízzel és a biotával történő kölcsönhatásakor. Az üledék felső, aktív rétege a tavak és mellékágak esetén különösen jelentős belső szennyező forrás, az alatta lévő, történelmi rétege pedig „memóriaként” emlékezik a vízben korábban történt eseményekre. A szerves mikroszennyezők, s egyes fémek a lebegőanyagokban feldúsulnak s könynyebben kimutathatók, mint a vízben. A monitoring rendszerben alkalmazott mérendő paraméterek jellege vagy azok hiánya, a mérések jellemzősége, az alkalmazott mérési módszerek megbízhatósága, a rendelkezésre álló műszaki, pénzügyi és szellemi források meghatározzák a rendszer bizonytalanságát. További bizonytalanságot okoz, hogy „nem ismerjük eléggé a vízi ökoszisztéma állapota és a vizeket érő terhelések közötti kapcsolatot, s így a terhelés-hatás-válasz- összefüggés rendszerben (DPSIR) problémát jelent az állapotokért felelős okok, s így a vízminőség javítása érdekében teendő intézkedések meghatározása. Alapvető követelmény a rendszer válaszának folyamatos nyomon követése, s a beavatkozások korrekciója a visszacsatolások alapján (Somlyódy 2018). ÖSSZEFOGLALÁS A környezetvédelmi szemléletet mellőző iparunkból elvezetett ipari szennyvizek, az alig tisztított kommunális vizek és a folyóinkon a felvízi országokból érkező terhelések hatására felszíni vizeink minősége az 1950-s évektől folyamatosan romlott. A gyakori rendkívüli szennyezések „kényszerítették” a vízminőség szabályozási és intézményrendszer folyamatos fejlesztését. Bár a vízminőségszabályozás és a vízminőségvédelem intézményrendszere az 1970-s évektől folyamatosan fejlődött, a minőség javulása csak a hazai és a felvízi országokban bekövetkezett társadalmi változások miatti terhelés csökkenése után következett be. A víz minőségét mérő monitoring rendszer is jelentősen megváltozott, a hangsúly kezdeti főleg kémiai jellegről - a VKI bevezetésével - az ökológiai értékelésre tevődött át. A vizek biológiai értékelésével az is világossá vált, hogy a kedvező kép inkább csak a kémiai állapotra jellemző, vizeink ökoszisztémái messze nem egészségesek. A monitoring rendszert is fejleszteni kell, az újonnan megjelenő szennyezőanyagok bővítésével, a mintavételek jellemzőségének javításával, az adatáramlás korszerűsítésével. A továbbra is eutróf vizeinkben a kedvezőtlen s egyre gyakoribb hidrometeorológia körülmények kritikus vízminőségi állapotot okoznak. A kritikus állapotok kezelése, az okok értékelése, s a javító - megelőző vízvédelmi intézkedések megalapozása elkerülhetetlenné teszi a fokozottabb szakirányítást, a jelenlegi széttagolt intézményrendszer fejlesztését. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A szerzők köszönetét mondanak a Szakosztályban aktívan dolgozó kollégáknak, s mindazon a vizeink jobb állapotáért dolgozó intézményeknek és főleg azokban dolgozó munkatársaknak, szakértőinek, akik szakmai ismereteik önzetlen közreadásával hozzájárultak a Környezetvédelmi Szakosztály eredményes működéséhez. IRODALOMJEGYZÉK Balló M. (1873). A Duna folyam vegyi viszonyairól. MTA Matematikai és Természettudományi Közlemények XI. pp. 1-29 Bozzayné Nagy E. (1983). Csúcslaboratórium szükségessége és felszereltsége. Hidrológiai Tájékoztató, pp.37. Fekete E. (2009). Maros hordalékkúp állapotának és potenciális szennyezőforrásainak értékelése. MHT XXVII. Vándorgyűlés, Baja. Hidrológiai Közlöny (1978). Megkezdte működését a Magyar Hidrológiai Társaság Környezetvédelmi Bizottsága. Hidrológiai Közlöny, 58. évf. 6. szám. p. 269. Kerekesné Steindl Zs. (2017). Vízminőségvédelmi politika és a vizek állapota. Hidrológiai Közlöny 97. évf. 2. szám. pp.68-83. Lakatos Gy., Veres Z., KundrátJ., Mészáros I. (2014). The management and development of constructed wetland for treatment of petrochemical waste waters in Hungary: 35 years of experience. Ecohyrology & Hydrobiology 14. pp. 83-88 Lesenyei. J. (1954). A Soroksári Dunaág vízminőségének vizsgálata- Vízügyi Közlemények, 36. évf. pp. 219-229 Somlyódy L. (2018). Vízminőségi modellek és csapdák. Hidrológiai Közlöny 98. évf. 3. szám. pp. 4-14. Somlyódy L. (2018). Felszíni vizek minősége. Modellezés és szabályozás. Typotex Elektronikus Kiadó. Budapest. ISBN 978 963 279 983 4. Tóth A., Haáz E., Nagy T, André A., Tarjáni A., Fózer D., KoczkaK., Valentinyi N., Manczinger J., Rátz L., Tölgyesi L„ Réti L., Mizsey P. (2016). Körforgásos gazdaság vegyiparba építésének példája: Újszerű, gazdaságos eljárás és berendezés technológiai hulladékvizek újrahasznosítására. Ipari Ökológia, 14. pp. 23-30. Varga P., Kisgyörgy S. (1994). Development of a surface water quality assessment system in Hungary. Wat er Science & Technology, Vo).30. No.5, pp. 97-110. Varga P. (2019). Vízminőségi csapdahelyzetek a Ráckevei- Soroksári Dunán. MHT XXXVII. Vándorgyűlés, Pécs. Zsuga K., Tóth F., Kerepeczki E., Berzi -Nagy’ L. (2018). Ceriodaphnia rigaudi (Richard 1894) - Új Cladocera faj megjelenése a hazai faunában. Hidrológiai Közlöny, 98. évf. Különszám. pp. 102-105.
