Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)

2019 / 1. szám

Fejér L. és Kiss J. M.: 100 éve történt - A Tanácsköztársaság árvize

67

nünk. Az ő nevéhez is fűződik a Tisza kisvízi szabályozásának végrehajtása, amely a 19. századi árvízi szabályozással ellentétben éppen a vízhiányos időszakokban biztosította a folyó hajózhatóságát. Iványi Bertalan még abban az esztendőben „átigazolt" a sátoraljaújhelyi folyammérnöki hivatalhoz, ahol a hivatal főnöke lett, majd további szakmai karrierjének csúcsát a vizügyi szolgálat vezetői posztja jelentette 1937-38-ban.

ÖSSZEGZÉS

Összességében a tiszai és körösi árvíz több mint 40 000 kh-t öntött el, és közel 1000 ház dőlt össze a szennyes árban. Az ármentesítö társulatok felszerelése, védelmi készlete is súlyosan károsodott. A telefonhálózatot lerombolták, a készülékeket leszerelték, a hullámvédő rözseművek vagy szétmállottak a gátakon vagy a környékbeli lakosság széthordta őket tüzelőanyagnak. A megszálló hatóság a gátőröket többnyire kilakoltatta az őrházakból, s a széteső közbiztonság miatt azok jó darabig nem is vállalkoztak arra, hogy a községek belterületén kívül eső őrházakba visszatérjenek.

Hubert augusztus végén a köröszugi őrházakat összeomlott állapotban találta, s megállapította, hogy a védtöltés 1100 fkm-től lefelé mintegy 150 m hosszon ment tönkre, igaz a talajban nem tapasztalt lényeges kimosódást. Adatai szerint a román parancsnokság csak augusztusban adott engedélyt a kiömlött víznek a Körösökbe történő visszavezetésére. Ennek megfelelően a bökényi teleppel szemben lévő szivattyúteleptől lefelé mintegy 200 m távolságra 20- 25 m szélességben vágták át a töltést.

Hogy a román katonaság milyen károkat okozott a tiszai-körösi gátakban, ezzel sem Hubert Lajos, sem pedig Vályi Béla nem foglalkozott. Azt is figyelembe kell venni, hogy a fent idézett összegzések még a román megszállás idején készültek és elsősorban a Tanácsköztársaság alatt, a vörös diktatúra által elkövetett atrocitásokra koncentráltak. Jellemző, hogy az ezekről soványka hírt adó napilapok - így pl. Az Est12, a Budapesti Hírlap, a Pesti Napló - miután a májusi árvízi elöntések idején már nem jelenhettek meg, csak októberi számaikban, utólag tudósítottak az eseményekről. Egyedül a mindvégig megjelenő Népszavában jelent meg egy rövid, teljesen semleges hír arról, hogy gátszakadás történt.13

A forradalmak és az ellenforradalom, megtetézve a megszállással, a trianoni békeszerződés traumájával és az általános gazdasági leromlással nem sok kedvet ébresztettek a birtokosokban, gazdákban és a földmunkások-12 A román katonai cenzor kezenyomát címlapján viselő újság a következőket írta: ,, Húszezer holdföldet árasztottak el vízzel a vörösök. A vörös hadsereg május 13-ra virradó éjszaka a szolnok-csongrádi ármentesítö társulat védtöltését a tiszasasi határban felrobbantotta. A robbanás helyén az árvíz oly erővel tört be a mentesített területre, hogy három nap alatt Tiszasas, Csépa és Szelevény községek határában húszezer hold termőjöldet árasztott el, romba döntötte Szelevényt és Csépa egy részét és elpusztította az ártéren volt összes tanyai épületeket. A terményekben és épületekben okozott kár megközelíti a harminc millió koronát. A betört árvíz levezetésére a társulat a védtöltést több helyen kivágatta és a víz legnagyobb része már le is húzódik. ” (Az Est, 1919. október 9.)

ban, hogy a legszükségesebb helyreállító munkákon kívül a központilag elrendelt töltésmagasításokhoz (a helyi legmagasabb vízszín feletti másfél méter) hozzáfogjanak. A társulatok elegendő pénzzel nem rendelkezvén, a loldmívelésügyi minisztertől kértek állami előlegeket, s csak az 1920-as évek első felében történtek töltéserősítések. Ezek mértékéről Tellyesniczky János, valamint Becker Adám számolt be a Vízügyi Közlemények hasábjain (Tellyesniczky> 1923, Becker 1923).

A Vörös Hadsereg töltésrongáló tevékenységének hadászati értelmét - nem lévén hadtörténészek - nem tudjuk megítélni. Mindez hősies önfeláldozás is lehet, elég csak a hollandiai gátrendszer II. világháború alatti önvédelmi elrongálására gondolni. S ha meggondoljuk, a Vörös Hadsereg az ország területi integritását is védte, akkor az idézett események elbírálása több szempontból is történhet. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mindenféle hadmozdulat legfőbb kárvallottja leginkább az érintett területen élő lakosság szokott lenni.

IRODALOM

Barabás Béla, Kovács Sándor és Reimann József (2004). Növekednek-e az árvizek? Hidrológiai Közlöny 84. évf., 3. szám. p. 1-6.

Becker Adám (1923). A Körös- és Berettyó-völgyi ármentesítö és belvízszabályozó társulatok legutóbbi három évi működéséről és tervezett beruházási munkálatairól. Vízügyi Közlemények. 9. évf. 1. sz. pp. 53-56.

Becker Adám (1939). A keleti trianoni határ vízügyi viszonyai. Vízügyi Közlemények. 21. évf. 2. sz. p. 145-174.

Fejér László (szerk.) (2001). Vizeink Krónikája. Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, ISBN 963 00 8967 X.

Károlyi Zsigmond (1969). A Tanácsköztársaság vízgazdálkodása. Az Országos Vízügyi Hivatal kiadványa, Budapest, p. 30.

Károlyi Zsigmond és Nemes Gerzson (1975). A Közép- Tiszavidék vízügyi múltja. II. A rendszeres szabályozások kora (1846-1944). Vízügyi Történeti Füzetek 9., Budapest, ISBN: 963 602 029

Lászlóffy Woldemár (1982). A Tisza. Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 609. ISBN 963-05-2681-6.

Tellyesniczky János (1923). A Tiszavölgy árvizei és ármentesítése. Vízügyi Közlemények. 9. évf. 1. sz. januárjúnius. p. 10-20.

13 „A Tisza áradása. A Tisza áradásáról a legtúlzottabb hírek vannak forgalomban. E hírekből mindössze annyi igaz, hogy a nagy tavaszi esőzések a Tiszát tényleg szokatlanul nagy mértékben megdagasztották, az árvíz veszedelem megfékezésére azonban már hetekkel ezelőtt megtörtént minden intézkedés. A jobbparti, tehát a felénk eső oldalon levő töltéseket a víz nem bontotta meg és sem emberéletben, sem az állatállományban nem esett kár. A Tisza balpartján, a románok által megszállott területen, Tiszasasnál töltésszakadás állott be és ennek következtében a víz rohamosan apadni kezdett. Az árvíz veszedelme most már szűnőfélben van. A Maros is apadt, miért is Szegednél is szűnőfélben van az árvíz veszedelem. Úgyszintén Szolnoknál is javult a helyzet. ” (Népszava, 1919. május 21.)