Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 3. szám
77 Fórum Dr. Gayer József a Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodástudományi Bizottságának, valamint az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízügyi Tudományos Tanácsának tagja fejti ki gondolatait a települési csapadékvízről. Gondolatok a települési csapadékvízről Gayer József (E-mail: gayer.jozsef@gmail.com) HÁTTÉR Magyarország a fejlett országok ún. háromlépcsős mintáját követte (követi) a víziközművek kiépítése terén: vízellátás; majd bizonyos késéssel csatornázás-szennyvíztisztítás; és további elmaradással a települési csapadékvíz elhelyezésének megoldása. A közműolló kifejezés, melyet az első két szolgáltatás ellátási színvonalának különbségére használtunk, a „záródó ollóval” folyamatosan okafogyottá válik, ám a harmadik terület elmaradása mintegy újabb ollót nyit. Az elmaradás azonban ez esetben nem egyszerűen az ellátott lakosság arányában mutatkozik meg, hanem jóval inkább az ellátás színvonalában. A vízellátásban és a szanitációban alkalmazott megoldások, különösen az EU csatlakozásnak köszönhetően, magas technikai színvonalat képviselnek, miközben a csapadékvíz kérdésköre mostohagyerek státuszban maradt, még a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CC1X. törvény (Vksz tv.) hatálybalépését követően is. Horribile dictu: a törvény nem minősíti közműnek a csapadékcsatornát, de ez már szinte csak utolsó csepp a pohárban a szakterület több évtizedes elhanyagolását követően. Utóbbi következménye, hogy elavult módszereket használunk a gyakorlatban (pl. a Racionális Módszert még érvényességi területén túl is, nem használjuk ki a számítástechnika adta lehetőségeket, elavult csapadéktörvényre méretezünk, ritkán alkalmazzuk a lefolyáscsökkentő lehetőségeket stb.), miközben az urbanizációval - esetünkben egyszerűsítve a vízzáró felület (IMP) kiterjedésének és arányának növekedésével - megnövekedett mennyiségű, ráadásul a lefolyás során elszenynyezett vízmennyiséget kellene, az összegyülekezési idő rövidülése miatt, egyre rövidebb idő alatt „menedzselni”. A menedzselni szót itt a legtágabb értelemben vett kezelésre (mennyiségi, minőségi, készletgazdálkodási) használom. Az elmúlt években azonban - talán a klímaváltozáshoz köthető gyakoribb elöntések, villámárvizek miatt - növekvő figyelem irányul a települési csapadékvizekre, a döntéshozók részéről is. Ez tükröződik a Nemzeti Vízstratégiában (OVF 2017), melynek megállapítása szerint a települési csapadékvíz-gazdálkodás megoldása, szakmai, intézményi és finanszírozási tekintetben egyaránt egyre súlyosabb kihivás. A Kvassay Jenő Tervként (KJT) ismert vízstratégia előírja a belterületi csapadékvíz-gazdálkodási koncepció kidolgozását is. A vízstratégia és a végrehajtását biztosító intézkedési terv elfogadásáról szóló 1110/2017. (111. 7.) számú kormányhatározat 2017. december 31-iki határidőt szab erre. Teljesítéséről 2019 júniusában még nem tudunk. A KJT elfogadását követő események, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapadékvíz-gazdálkodási konferenciája (Baja, 2017. november), az MTA pódiumbeszélgetése a tervezési alapok megújításáról (2018 április), a témába vágó MaSzeSz konferencia (2019. január) és MHT előadóülés (2019. április), fokozódó érdeklődést jeleznek. A rendezvények fő célja, hogy a települési csapadékvizek elhelyezésére (befogadóban vagy másutt) biztonságos, fenntartható, költségtakarékos, konzekvens rendszerbe illő megoldásokat találjunk, a jelenlegi gyenge színvonalú félmegoldásokkal, az elterjedt elavult gyakorlattal szemben. A bajai konferencia ajánlásai (URL1) jól összefoglalják a lényeges szakmai és szakpolitikai szempontokat. A fenti eseményeken lefolytatott viták azonban nem hoztak konszenzust a szakmában legfontosabb szereplők között, a követendő irányt illetően. Az „akadémiai” oldal (kutatók, oktatók közössége) nem érzékeli pontosan a gyakorlati problémákat, illetve az üzemeltetők kevésbé ismerik a korszerű (és nyugaton széles körben terjedő) megoldások hatékonyságát. Szükség van a további, sokszereplős párbeszédre a vízstratégia által előírt belterületi csapadékvízgazdálkodási koncepció kidolgozásához. Jelen írás ennek érdekében született. GONDOLATOK Abban mindenki egyetért, hogy a problémát alapvetően a vízzáró felület növekedése okozza, a megoldásra javasolt eszközök tekintetében azonban nem. Az „elméleti szereplők” (akadémia) által korszerűnek tartott fenntartható csapadékcsatornázási rendszert (lefolyáscsökkentő és sok esetben minőségi kezelést, valamint további előnyöket is nyújtó megoldások rendszere, pl. Búzás 2018) melyet az angol nyelvű szakirodalom a világ különböző pontjain más-más néven jelöl (pl. Sustainable Urban Drainage Systems - SUDS, Low Impact Development - LID, Best Management Practice - BMP stb.), a „gyakorlati szakemberek” (üzemeltetők, tervezők) többnyire szkepszissel fogadnak. Érvelésük alapja, hogy a nagy intenzitású csapadékok következtében, rövid idő alatt előálló nagy mennyiségű (Budapest esetén akár 10 millió m3-es nagyságrendű) csapadékvizet csak a szürke infrastruktúra eszközeivel (értsd nagyobb méretű csatornával) lehet biztonságosan eltávolítani. Az elmúlt évek jelentős károkat okozó eseményei során veszteséget elszenvedő állampolgárok többsége is ebben az irányban látja a megoldást (nem lévén különösebben tájékozott egyéb módszerekről).
