Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 3. szám
71 Fórum Az alábbi cikket utánközlésként jelentetjük meg a Magyar UNESCO Bizottság Titkárságának engedélyével. Az eredeti cikk megjelent Az UNESCO fennállása 70. évfordulójának emlékére - 2016 című kötetben. Szerkesztette Hudecz Bálint. Kiadó a Magyar UNESCO Bizottság Titkársága, Budapest, 2016, ISBN 978-963-7364-03-7. Életem legizgalmasabb huszonöt éve - Gondolatok az UNESCO-ról Szöllősi-Nagy András az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának volt igazgatója (1989 - 2009), majd az UNESCO-IHE Institute for Water Education1 leköszönt rektora, 2009-2014. „Dum spiro spero” (Cicero)2 Barátaimon és családomon kívül valószínűleg a kutyát sem érdekli, hogy mi volt életem legizgalmasabb huszonöt éve - és ebben tökéletesen igazuk is lenne. Ám ez a huszonöt év egybefonódott az UNESCO-val, ott hihetetlen sok érdekes dolgot láttam és tanultam s ezeket talán érdemes megosztani másokkal is, különös tekintettel a „hogyan tovább”-ra. A kérdés tehát az, vajon mit tudnánk még közösen tenni, hogy ez az intézmény újra régi fényében tündökölhessen és úgy szolgálja a világ intellektuális progresszióját, ahogy fénykorában, a hatvanas években tette. Elöljáróban annyit, hogy az UNESCO-t az ENSZ talán legfontosabb intézményének tekintem, ideértve a tűzoltó Biztonsági Tanácsot is. Hogy miért? Mert kulturális, tudományos és oktatási nemzetközi együttműködéssel az UNESCO hosszú távra határozhatja meg a világ szellemi alakulását - márpedig minden ettől függ s nem a pénztől és fegyverektől, ahogy sokan gondolni vélik. Nagy kár, hogy ezt, a zömében négy évig regnáló politikusok - már ha szerencséjük van, és kihúzzák négy évig - nem nagyon értik, vagy nem érdekli őket s politikájukban nem adják meg az UNESCO-nak azt a prioritást, amelyet egyébként a köz és egyben saját jól felfogott érdekük - igaz, hosszú távon - megkövetelne. Nekem úgy tűnt Párizsból, hogy ez hazánk politikusaira nézve az elmúlt negyedszázadban különösen igaz volt. Sajnos. De hadd kezdjem az elején! HOGY KERÜLTEM ÉN ODA? Véletlenek sorozatának eredményeképpen 1989 nyarának végén. Ám a történet és a vonzalom sokkal korábban kezdődött. Valamikor a hatvanas évek elején. Talán tizenegy éves lehettem, és kezdtek szemeim nyiladozni a világ dolgaira. A tetszőleges nyelven akkor Magyarországon elérhető újságok - számomra undok politikától átitatott - tartalmától felettébb irtóztam. A skála a Pravdától a Morning Starig terjedt. Más külföldi lapot a kioszkokban nem lehetett kapni. Kivéve az UNESCO Courier-t, mert az feltétele és része volt Magyarország és az UNESCO közötti megállapodásnak attól a pillanattól kezdve, mikor hazánkat felvették az UNESCO tagállamai közé. Számomra tehát az UNESCO Courier jelentette egyrészt az értelmes nyelvtanulás lehetőségét, másrészt a világra nyíló ablakot Le Corbusiertől Abu Szimbelig, a kibernetikától Pierre Boulezig, Teilhard de Chardintól Bourbakin át Wittgensteinig. Ma is ebből élek. A következő, most már szakmaibb morzsa szintén a hatvanas évek közepére datálható. Bakonynána, 1965, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kísérleti Hidrológiai Állomása. Ez az év volt az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Decenniumának (International Hydrological Decade - IHD) kezdete, és mint fontos nyitó rendezvény ebben az évben zajlott a Hidrológiai Tudományok Nemzetközi Szervezetének (International Association of Scientific Hydrology - IAHS3) budapesti Nemzetközi Kísérleti és Reprezentatív Vízgyűjtők Konferenciája is. A szakmai kirándulást sógorom, Zsuffa István4 vezette, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság új bakonynánai Kísérleti Hidrológiai Állomását bemutatandó. Ez volt az első igazán nagy nemzetközi szakmai konferencia Magyarországon az amnesztia után, ami megtörte a kényszerített vagy vállalt tudományos elszigeteltséget, ugyanakkor fontos lépés volt az UNESCO szellemi irányítása alatt kifejlődő hidrológia tudományos megalapozásához. A szakma nagyjai közül sokan vettek részt a korszakos konferencián keletről és nyugatról egyaránt, többek között a hidrológia pápájának tekintett amerikai Ven Te Chow is, aki egy évvel korábban jelentette meg a szakmai fordulópontnak számitó szeminális Applied Hydrology-]áX (1964). Én akkor a bakonynánai telepen, a Prém-malomban sertepertéltem, mint észlelő és középiskolás diák. István sógorom irányításával a Kazó-féle mesterséges esőztető-aparátussal mértem a felszíni mikrolefolyást a Prém-malom különböző helyein. Frankofón lévén, Zsuffa éppen egy francia csoportot kalauzolt a kísérleti telepen, azt hiszem a nagy tiszteletben álló Rodier professzor vezette francia hidrológusok eminens körét, és vázolta a hosszú csapadékidősorok fontosságát, valamint a magyar hidrológia ugyancsak nagymúltú és élenjáró voltát; példaként a telepen már régóta üzemelő 1 Víztudományi Oktató Intézet. 2 “Amíg élek, remélek” 3 Később: International Association of Hydrological Sciences (IAHS) 4 Dr. Zsuffa István (1933-2004), CSc, DSc, a kilencvenes években a Budapest Műszaki Egyetem hidrológia professzora, tanszékvezető.
