Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 1. szám
22 Hidrológiai Közlöny 2019. 99. évf. 1. sz. sével. Kihangsúlyozva annak fontosságát, hogy az állam csak azokban az esetekben kezdeményezze az öntözőrendszerek fejlesztését, amelyekben az érintettek összefogása és a kellő szaktudás már helyileg rendelkezésre áll, mert ellenkező esetben az öntözésfejlesztésekben bekövetkező kudarc hosszútávon bekorlátozhatja a gazdák öntözési kedvét. Öntözési célként a takarmánynövények termesztését, illetve a rizstermesztést határozza meg. A takarmánynövények esetében az öntözés a hazai piac igényeinek kielégítését, míg a rizstermelés vonatkozásában a jelentős import kiváltását prognosztizálta. A fejlesztési célok között szerepel a halászat. Halastavak számára a vizek kártételei alól mentesített, csekély termőhelyi adottságú területeket javasolta, és ösztönözte a működő halgazdaságok termelékenységének fokozását. További feladatként írta le a szikesek termőképességének növelését, az alagcsövezések növelését, és a dombvidéki vízfolyások rendezését. A fejlesztések fontos területeként azonosította a közegészségügyi mérnök szolgálatot, a vízrajzi szolgálat fejlesztését. valamint a folyószabályozási munkálatokhoz szükséges modellkísérleti telep megvalósítását. A vízimunkálatokban megszerzett tapasztalatok rendszerezésére és közzétételére központi kiadványként a Vízügyi Közlemények terjedelmének növelését javasolta. A tervezett kivitelezési feladatok egy részének végrehajtására „saját erőforrásokat”, valamint a folvammérnöki és a kultúrmérnöki hivatalok bevonását javasolta. A kivitelezési munkálatokhoz javasolta a kikötőbiztosságok állományába került építőgépek használatát, illetve az állami irányítás alá tartozó kőbányákat. Szintén a kivitelezési feladatok gyorsítására javasolta, hogy műszaki altiszti, vízmesteri képzés kerüljön újra megindításra (az 1879-ben megindított képzés folytatásaként). Sajó Elemér korszakalkotó munkájának megállapításai a jelenkorban is aktuálisnak tekinthetők. Trümmer Árpád és Lászlóffy Woldemár 1937-ban publikált tanulmányukban (Trümmer és Lászlóffy 1937) a megváltoztatott államhatárok miatt a vízgazdálkodási fejlesztések súlypontjának megváltoztatására hívják fel a figyelmet. A természeti adottságok megváltozásával a gazdaságban az ipar korábbi jelenléte lecsökkent, így a mezőgazdaság szerepe megnövekedett. Ez az öntözés fejlesztését teszi szükségességé. A jogi környezet alapvetően azt a célt szolgálta ki, hogy minden rendelkezésre álló vízkészlet) felett az állam gyakorolja a rendelkezési jogot. A vízhasználatokra vonatkozó engedélyek kiadása és ellenőrzése vármegyei hatáskörben volt, hiszen a leghatékonyabban így lehetett az állami irányítást működtetni. A tanulmány kiemelte a vízmosások megkötésének és az erózió csökkentésének szükségességét. A magas talajvízszintű területek vonatkozásában a korábbi, a terület birtokosára bízott döntés helyett, amennyiben országos érdek állt fenn, állami kezdeményezésre volt megindítható a terület lecsapolása, oly módon, hogy a költségek viselésébe az érdekeltek is bevonhatók voltak. Az ármentesítést, a belvízrendezést és a lecsapolást a területileg érdekeltek feladatába utalták, és ezen feladat végrehajtására területi alapon megalapított társulatokat hoztak létre és működtettek. A szervezet fölött mind szakmai, mind pénzügyi szempontból az állam gyakorolt felügyeletet. Az aktív vízgazdálkodási elemek közül a tanulmány a víziutak fejlesztésének szükségességét és ehhez kapcsolódóan a hajózás és a vízi áruszállítás igénybevételének fokozását hangsúlyozta. A vízhasznosítás tárgykörében kiemelte, hogy az ország határainak megváltoztatása miatt a mezőgazdaságra megnövekedett szerep hárul a gazdaságban, így annak fejlesztése fontos közügy. A vizek hasznosításának másik fontos ágaként azonosította a halastavi halgazdálkodás és a folyami halászat fejlesztését. Szintén a természeti adottságokkal kapcsolatosan emelte ki a kedvezőtlen talaj adottságú, szikes területeken folytatott vízgazdálkodási gyakorlat fontosságát, hiszen csak így vonhatók be a gazdaság élénkítésébe ezek az alapvetően csekély termőhelyi adottságokkal rendelkező területek. A vízhasználatok közül az ipari vízhasználatok visszaszorulását, míg az egészségügyi (közüzemi) vízhasználatok esetében az ivóvízellátás fejlesztés mellett a szennyvizek elvezetésének fontosságát is hangsúlyozta a tanulmány. A vízgyűjtőkre kidolgozott, tervszerűen összefoglalt fejlesztési elképzelések nem tekinthetők hazai különlegességnek, hiszen a kor mérnökei szívesen tekintettek túl az országhatárokon és az ottani kedvező tapasztalatokat adaptálták hazai gyakorlatukba, illetve a kor külföldi mérnökei is sok pozitív példát emeltek át saját munkáikba. A vízgyűjtők tervezésével, gazdálkodásával kapcsolatos külföldi gyakorlatok szorosan kapcsolódtak a politikai környezethez, melyet Csermák Béla A regionális vízgazdálkodási tervezés című tanulmányában összefoglalóan mutat be (Csermák 1954). A Szovjetunióban már 1933-ban rögzítették a vízgazdálkodási mérlegen alapuló komplex tervezés alapjait a balti államok IV., Leningrádban megtartott Hidrológiai Konferenciáján. Németországban az 1930-as évek második felében megkezdődtek azon tervezési feladatok végrehajtása, amely tervszerű vízgazdálkodás gyakorlati alkalmazásának feltétele volt. Ausztria már az első világháború előtt elkészítette vízerőkataszterét, amely a későbbi fejlesztések fontos alapdokumentuma volt. A II. VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐ ÉVEK A második világháborút követően részben a korábbi hazai tapasztalatokra alapozva, részben pedig a politikai elvárásokban megfogalmazott tervgazdálkodási kényszer miatt megkezdődött a Vízgazdálkodási Kerettervek kidolgozása. Ezekkel kapcsolatban a gazdaság fejlesztéséhez szükséges vízgazdálkodási háttér és az igénybe vehető készletek feltárása fogalmazódott meg társadalmi elvárásként. A vízgyűjtő-gazdálkodással kapcsolatban fejtette ki álláspontját Rajczi Kálmán (4. ábra) Az Országos Vízügyi Főigazgatóság feladatai az új kormányprogram keretében című elemzésében. Első feladatként az országos vízgazdálkodási keretterv befejezését nevesítette. A keretterv alapján tervezték vizsgálni, hogy a fejlesztés során a Tisza völgy vízmérleg-egyensúlyának biztosításához milyen sorrendben, milyen műszaki intézkedések szükségesek.
