Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 2. szám
Könyvismertetés 81 aztán bizonyos szócikkeknél előfordul, hogy egyes életpályák összefoglalása sokkal szegényebbnek tűnik a valóságosnál. A terjedelmi korlátok nagyon megkötötték a szerkesztő kezét! Ezért a szerkesztő az érintettek elnézését kéri! Persze nem minden kiküldött kérdőívre érkezett a megadott határidőn belüli vagy egyáltalán valamilyen válasz. Szerencsére a több mint nyolcszázas létszámból ezek a kollégák a töredéket képviselték. Tekintettel arra, hogy a szócikkek a beküldött adatokra épültek, előfordulhat, hogy az évszámok, helyszínek, munkák tekintetében hibák csúsztak be a szövegbe. Ezért a következő lexikon majdani szerkesztőjének munkáját sokban megkönnyíti, ha az érintettek az MHT Titkárságára beküldik a javításokat, kiegészítéseket. Annál is inkább, mert Társaságunk tervezi az adatállomány megjelenítését az MHT honlapján, s ott a korrekciókra lehetőség nyílik! Aztán - elenyésző számban - olyanok is akadtak, akik nem kívántak bekerülni életrajzukkal a lexikonba, őket szintén csak a felsorolásszerü részben tüntettük fel. A kötetet szerkesztő lényegében a centenárium évében, 2017-ben zárta le az adatgyűjtést, de esetenként frissebb történéseket is rögzített, hogy ezzel is naprakészebb legyen adatállománya. De ez csak esetlegesen és nem mindenre kiterjedően történt! Mindent egybevetve, jelen lexikon tartalmazza az előző két kötet (1992, 2000) valamennyi érdemi adatát, akár korrigált formában is, ezért jelenleg ez a kiadvány a legteljesebb, amely élő és már elhunyt hazai tagtársaink életrajzi tényeit tartalmazza. A korábbiaktól eltérően mostani kötetünk már fényképekkel jelenik meg, ahol a képek egyfelől az érintettektől származnak, egy részüket a Magyar Vízügyi és Környezetvédelmi Múzeum (Duna Múzeum) szívességéből adjuk közre, néhányat a szerkesztő készített az évek során, sokakat - elsősorban a külföldieket - pedig az internetről sikerült begyűjteni. De nem mindenkiről rendelkeztünk arcképpel, ennek teljessé tételére továbbiakban is kérjük az érintettek, ill. hozzátartozóik, barátaik, ismerőseik segítségét! Itt, e helyen kell új fent megemlékezni az előző kötet szerkesztőjéről és sok esetben írójáról, Marczell Ferencről, az MHT Vízügyi Történeti Bizottságának egykori elnökéről, aki már szintén a túlvilágról szemléli lexikoníró utódainak gyönyörűséges kínlódásait! A mostani kötet szerkezetében és tartalmában az általa kitaposott úton készült, s vált többnyire teljessé. Köszönet illeti az adatok összegyűjtésében Társaságunk Titkárságának Hamar Barbara által vezetett munkatársait; továbbá Búzás Zsuzsát és dr. Domokos Miklóst, akik a külföldi tiszteleti tagok adatainak begyűjtésében segítettek, valamint a következő kollégákat, akik az egyszeri feladatukon túl további adatszolgáltatással segítségére voltak a szerkesztőnek: dr. Borsányi Mátyás, Forstner Simon, Horváth István, Jaksa Bianka, Kiss József Mihály, dr. Koch Ildikó, Nádor István, Radács Attila, Szálkái Tímea, Szamos Ferenc, Tóth Emese, Vizy Zsigmond. Végezetül, de nem utolsósorban megköszönöm Társaságunk elnökének, dr. Szlávik Lajosnak, a kötet lektorálását, adatokkal való kiegészítését! Dr. Szlávik Lajos Fejér László az MHT elnöke szerkesztő Vízrajzi Évkönyv 2015 Szalai József ismerteti a közelmúltban megjelent Vízrajzi Évkönyv CXX. kötetét, amely a 2015-ben üzemelt vízrajzi mérési és észlelési hálózat, valamint Magyarország hidrológiai és hidrometeorológiai viszonyait jellemző legfontosabb adatokat tartalmazza. Magyarország egyik leghosszabb múlttal rendelkező, évente rendszeresen megjelenő szakmai kiadványa az ország legfontosabb tárgyévi hidrometeorológiai és hidrológiai adatait közreadó Vízrajzi Évkönyv. Rendkívüli időjárási és vízrajzi eseményekről, szélsőségekről, hidegekről, hőségekről, aszályokról és árvizekről évszázadokra visszamenőleg ismertek adatok és feljegyzések, azonban ezek feldolgozása és értelmezése esetenként hosszabb levéltári kutatómunkát igényelhet. Számos esetben csak e feljegyzések egykori létezésének ténye ismert, maguk a dokumentumok nem elérhetőek, mert hozzáférhetetlenek, elkallódtak vagy elpusztultak. Egyes térségekből hosszabb-rövidebb időszakot lefedő, szigetszerű mérési adatok (pl. hőmérséklet) is ismertek, azonban rendszerezett formában csak a XIX. század első felétől állnak rendelkezésre adatállományok. A század második felétől pedig már központi szakmai irányítás mellett, szervezetten történt a vízrajzi adatok gyűjtése és közreadása. Az ármentesítő és lecsapoló munkálatok következtében megváltozott vízrajzi környezetben, a XIX. század második felében levonuló, pusztító árvizek után felerősödő szakmai és társadalmi elvárások hosszas parlamenti csatározásokhoz vezettek, majd végül a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium szervezeti keretében felállított Vízrajzi Osztály megszervezését (1886. május 1.) eredményezték, ami megteremtette a vízrajzi évkönyvek elődjének tekinthető adatgyűjtemények - Vízállások - szerkesztésének és közzétételének lehetőségét is. A vízrajzi adatokat, illetve azok egy részét az 1888 óta évente rendszeresen megjelenő kötetek - előbb a „Vízállások” kiadvány-sorozat, majd 1930-tól a „Vízrajzi Évkönyv” - tartalmazták, tartalmazzák. Az elmúlt 130 esztendő alatt a Vízrajzi Évkönyvek szerkezete, tartalmi felépítése a vízrajzi adatok köre bővülésének megfelelően módosult.