Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)
2018 / Különszám - SZAKOSZTÁLYI BESZÁMOLÓ - Bíró Péter és Tóth Viktor: Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálya 2014-2017. közötti tevékenységéről
Bíró Péter és Tóth Viktor: Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálya 2014-2017. közötti tevékenységéről 111 széleskörű, Ph.D. képzésben való szerepük meghatározó. Hidrobiológia (limnológia) oktatása több egyetemen és főiskolán folyik. Az egyetemeken alapított Ph.D. iskolákban a hidrobiológia-ökológia kellő súlyú szerepet kapott. Pályázatok A Szakosztály tagjai több egyéni, illetve ifjúsági és kutatási-tematikai pályázatot nyertek A tihanyi székhelyű „Balatonkutatási Alapítvány ” Ponyi Jenő, majd Vörös Lajos, ill. Présing Mátyás (haláláig a Kuratórium elnöke és az Alapítvány jogi képviselője) vezetésével, a Balatonnal, illetve annak vízgyűjtőjével foglalkozó, a Balaton működésének jobb megértését szolgáló, a tó megóvását elősegítő kutatásokat támogatott. A Szakosztály tagjai több egyéni (MTA Bolyai János Pályázata, Széchenyi Professzori Pályázat), illetve ifjúsági és kutatási-tematikai pályázatot nyertek el (NKFIH, NKFP, OMFB, főhatósági stb.) Kitüntetések Az MHT Limnológiai Szakosztály vezetősége továbbra is szorgalmazta a Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíj és Lászlóffy Woldemár szakdolgozati pályázatokat', az egyéni pályázatokat és a Limnológiai Szakosztály javaslatát (egy-egy jelöltre). Képviseletünket a Bíráló Bizottságban továbbra is Dr. Acs Éva látja el. Pro Aqua kitüntetésben részesültek: dr. Zsuga Katalin (2015), Teszárné Nagy Mariann (2016) Schafarzik Emlékéremben részesültek: dr. Lakatos Gyula (2014), Dr. Kiss Keve Tihamér, az MHT alelnö- ke (2015) 2015- ben a Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíjat Dr. Borics Gábor, Görgényi Judit, dr. Grigorszky István, dr. Török-Krasznai Enikő, Nagy-László Zsolt, Dr. Tóthmérész Béla, dr. Várbíró Gábor szerzők publikációja nyerte „The role of phytoplankton diversity metrics in shallow lake and river quality assessment (A fitoplankton diverzitás mérőszámainak szerepe tavak és vízfolyások ökológiai állapotértékelésében). Ecological Indicators 45 (2014) 28-36 (Elsevier) 2016- ban a Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíjat Antal László, László Brigitta, Petr Kotlik, Mozsár Attila, Czeglédi István, Oldal Miklós, Kemenesi Gábor, Jakab Ferenc, Nagy Sándor Alex szerzők közleménye nyerte el: „Phylogenic evidence for a new species of Barbus in the Danube River basin” (Filogenetikai bizonyíték egy új márnafaj létezésére a Duna vízgyűjtőjén). Molecular Phylogenetics and Evolution 96: 187-194 (2016 március) A Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta (2014) Dr. Bérezik Árpád, akadémikus, az MTA Ökológiai Kutatóközpontja Duna-kutató Intézetének nyugalmazott igazgatója, professor emeritus és Dr Bíró Péter akadémikus, professor emeritus (Tihany), a Limnológiai Szakosztály elnöke, az MHT tiszteleti tagja. Veszprém megyei Primissima díjban részesült Herodek Sándor (2018). VEZETŐSÉG AKTIVITÁSA ÉS TERVEI A Szakosztály jelenlegi vezetősége tizenkettő tagból áll, országos területi és intézményi megoszlásban. Aktív szakmai előkészítés, határozott tudománypolitikai szerep, területi szervezetekkel való kapcsolattartás a vezetőség állandó feladata, de a Társaság életében való mélyebb részvételt, sokszínűbb részesedést a tagtársak helyett nem pótolhatjuk. Vitális Sándor Szakirodalmi Nívódíjra, társasági kitüntetésre minden évben felterjesztettünk egy vagy két jelöltünket. Helyezéseink általában jók. A módszerek oktatása céljából a vezetőség szorgalmazta a Tihanyi Hidrobiológus Napok során tartott félnapos módszertani blokkot (terepvizsgálatok, biológiai vízminősítés, biomonitorozás), amely a szakmai kérdéseken túl praktikus kérdésekkel foglalkozott, mintegy előkészítve a napjainkban igencsak aktuális EU-normatívákhoz történő igazodást. A Szakosztály vezetőségének “public relations” tevékenységét tükrözik a helyi- és MTV ill. rádióriportok. A Hidrobiológus Napok megnyitóira a Balatonfüredi TV, a Siófoki TV és a helyi sajtó rendszeresen meghívást kap, s az eseményekről folyamatosan tudósít. A Szakosztály részéről a hidrobiológia (limnológia) krónika-szerű folyamatos bemutatásához az MHT nyújt lehetőséget. Régi igény, hogy a Magyar Hidrológiai Társaságon belül intenzívebbé kell tenni a társ-szakoszályokkal és fóleg a szakmai bizottságokkal való együttműködést; Anyagi alapokat kell(ene) teremteni a rendezvények szervezéséhez és a szakmai publikációs lehetőségekhez (pl. alapítványi támogatással, mely részben megvalósult). Növelni kell a hazai rendezvényeinken a nemzetközi részvételt (ha erre mód nyílik), illetve aktuális témákban nemzetközi rendezvények szervezése kívánatos lenne. Növelni kell a Szakosztály szakmai súlyát és meghatározó szerepét a hazai vízgazdálkodás stratégiailag fontos környezet- és természetvédelmi kérdéseinek kidolgozásában, illetve megvalósításában; nagy szükség volna a Szakosztály életét, szervezeti felépítését és tevékenységét bemutató honlapra. Számos esetben kívánatos lenne, hogy - mint független testület - szakmai kérdésekben állást foglaljunk, véleményünket közérthetően, nyilvánosságra hozzuk. Persze, ennek feltétele, hogy meg is kérdezzenek minket. Végül ismételten szeretném megköszönni a Limnológiai Szakosztály tagjainak és vezetőségének az elmúlt négy év során biztosított támogatását és együttműködését, az MHT Titkárságának az ügyvitelben tapasztalt gondosságát. Külön szeretném kifejezni hálámat a Szakosztály tagjainak, hogy 1991-től folyamatosan megtiszteltek azzal, hogy az elnöki teendőket elláthattam. Megbízatásunkat kitöltöttnek tekintem, s eddigi bizalmukat tisztelettel megköszönöm, s kérem a tisztújító közgyűlést, hogy a Vezetőséget testületileg felmenteni szíveskedjék.