Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)

2018 / Különszám - SZAKCIKKEK - Takács Péter, Czeglédi István, Ferincz Árpád, Sály Péter, Specziár András, Vitái Zoltán, Weiperth András, Erős Tibor: Halállományok fajgazdagsága és a védett halfajok elterjedés-mintázata magyarországi vízfolyásokban

88

Hidrológiai Közlöny 2018. 98. évf. különszám

1. táblázat. A faunisztikai felméréseink során előkerült 21 védett halfaj listája (Megjegyzés: Rang: elökerülési gyakorisága teljes fajlistában (lásd: Takács és társai 2017, 2. táblázat, 66faj), fajkód: a védett fajok nevének rövidítése; FO%: elökerülési gyakoriság: n: fogott egyedszám; RA%: relatív abundancia a teljes fogásban. A fokozottan védett fajokat csillaggal jelöltük.)

Table 1. List of the 21 protected species recorded during our countrywide surveys (Notes: Rang: prevalence frequency of the certain species in the whole species list (for the whole list containing all the 66 species, see: Takács et al. 2017, Table 2) Fajnév: scientific name of the species, fajkód: abbreviation of the species name. FO% frequency of occurrence, n. number of individuals detected, RA%: relative abundance of a certain species in the whole catch. The stricly protected species indicated by asterisk.)

Rang

Fajnév

fajkód

FO%

n

RA%

2.

Rhodeus sericeus (Pallas, 1776)

rhoser

57.1

24625

12.26%

6.

Cobitis elongatoides (Bäcescu and Maier, 1969)

cobelo

39.6

4616

2.30%

9.

Gobio gobio (Linnaeus, 1758) species complex

gobgob

34.4

8530

4.25%

13.

Barbatula barbatula (Linnaeus, 1758)

ortbar

27.2

6424

3.20%

17.

Misgumus fossilis (Linnaeus, 1758)

misfos

16.8

894

0.45%

18.

Romanogobio vladykovi (Fang, 1943)

romvla

16.7

1273

0.63%

20.

Albumoides bipunctatus (Bloch, 1782)

albbip

15.1

5147

2.56%

26.

Leuciscus leuciscus (Linnaeus, 1758)

leuleu

12.3

853

0.43%

31.

Phoxinusphoxinus (Linnaeus, 1758)

phopho

6.4

3093

1.54%

32.

Barbus carpathicus (Kotlík, Tsigenopoulos, Ráb and Berrebi, 2002)*

barcar

6.4

1028

0.51%

35.

Leucaspius delineatus (Heckel, 1843)

leudel

5.1

330

0.16%

38.

Umbra krameri Walbaum, 1792*

umbkra

4

884

0.44%

40.

Sabanejewia aurata (Filippi, 1865)

sabaur

3.7

131

0.07%

41.

Zingel zingel (Linnaeus, 1758)*

zinzin

3.3

161

0.08%

45.

Zingel Streber (Siebold, 1863)*

zinstr

2.2

119

0.06%

46.

Gymnocephalus schraetser (Linnaeus, 1758)

gymsch

2.1

248

0.12%

47.

Gymnocephalus baloni HoliSik and Hensel, 1974

gymbal

2.1

64

0.03%

49.

Rutilus pigus (Heckel, 1852)

rutpig

1.9

109

0.05%

50.

Romanogobio kesslerii (Dybowski, 1862)*

romkes

1.8

148

0.07%

62.

Eudontomyzon danfordi (Regan, 1911)*

euddan

0.3

2

0.00%

63.

Eudontomyzon mariae (Berg, 1931)*

eudmar

0.1

20

0.01%

A felmérések során összesen 66 halfaj illetve hibrid előfordulását igazoltuk, ugyanakkor a magyar természetes vizekben jelenleg előforduló fajok száma ennél valószínűleg jóval magasabb. Ez több tényezővel magyarázható. Egyrészt az alkalmazott módszer szelektivitásának tudható be, hogy bizonyos speciális élőhely igényű, ritka, bentikus fajok, (kecsege, felpillantó küllő, botos kölönte) nem szerepelnek a fogásainkban. Másrészt csak folyóvizekről szolgáltattunk adatokat, illetve bizonyos speciális faunával jellemezhető vízfolyás szakaszok nem szerepeltek a felmért mintahelyek között (lásd: Takács és társai 2015, Weiperth és társai 2016).

Az ország keleti, észak-keleti területei, a tiszai vízgyűjtőn található nagyobb vízfolyások, általában fajgazdagab- bak, mint a dunántúli területek folyóvizei. Az ország nyugati felén a Duna mellett a Szigetköz területe, a Rába alsó szakasza, illetve a Dráva vízrendszere mutat nagyobb faj- gazdagságot (l.A. ábra). Ugyanakkor a hegyvidéki patakoktól a Dunáig az előkerült átlagos faj szám több mint négyszeresére nő (7.C. ábra). A védett fajok elterjedés mintázata és dominancia viszonyai vízfolyástípusonként és regionálisan is jelentős eltéréseket mutatnak. A legnagyobb arányban az ország északkeleti és nyugati-délnyugati részében vannak jelen. Ugyanakkor a dombvidéki vizekben fajszámuk átlagosan magasabb, mint a többi víztértípusban (l.B. és D. ábrák).

A relatív abundancia adatok fökomponens analízise alapján (2. ábra) a hegyvidéki és dombvidéki patakokban „fenékjáró küllő fajkomplex” (gobgob), kövicsík (ortbar), fürge cselle (phopho), a kárpáti máma (barcar) és a dunai és tiszai ingola (eudmar, euddan) az abundáns fajok. A dombvidéki folyókban a német bucó (zinstr), homoki küllő (romkes), suj- tásos küsz (albbip), nyúldomolykó (leuleu) a domináns védett fajok. A síkvidéki kisvizekben a kurta baing (leudel), lápi póc (umbkra), a réti csík (misfos), szivárványos ökle (rhoser) és vágócsík (cobelo) előfordulása jellemző.

A síkvidéki folyókban, illetve a Dunában a halvány- foltú küllő (romvla), a magyar bucó (zinzin), a selymes és széles durbincs (gymsch, gymbal) és leánykoncér (rutpig) alkotta védett faj állományok jellemzőek (2.A. ábra). A síkvidéki folyókban és kisvizekben a domináns védett fajnak egyértelműen a szivárványos ökle tekinthető, a dombvidéki- és hegyvidéki patakok védett fajai közül a „fenékjáró küllő fajkomplex”, kövicsík, fürge cselle vannak jelen nagyobb arányban. A dunai védett fajok közül a selymes durbincs, valamint a halványfoltú küllő a domináns védett faj (2.B. ábra).

A hat leggyakoribb védett faj közül (3. ábra) csak a szivárványos ökle, illetve a vágócsík mondható országosan elterjedtnek. Ez valószínűleg a halastavak hatásával, illetve bizonyos élőhely degradációs hatásokkal is magyarázható, ugyanis a szivárványos ökle szaporodását tekintve a tavakban nagyobb számban előforduló Unionidae kagylófajokhoz kötődik. A vágó csík tavak által befolyásolt vízjárás és mederviszonyok miatt megjelenő feliszapoló- dott habitatokban jelenhet meg nagyobb abundanciával, akár hegyvidéki vízfolyásszakaszon is. A másik négy bemutatott faj főleg természetközeli állapotú dombvidéki élőhelyekhez kötődik.

A „fenékjáró küllő fajkomplex” országosan elterjedt a dombvidéki kisvizekben, a kövi csík inkább az Északi-középhegység vizeiben, illetve az Északi-Dunántúl régióiban fordul elő jelentősebb arányban. A sujtásos küszt 5-6, a fürge csellét 8-9 egymástól távoli területről tudtuk országos szinten kimutatni. Ezek közül több állomány, igen erősen izolált, korlátozott kiterjedésű habitatokban van jelen. A fürge cselle a Hejő vízrendszeréhez tartozó Kulcsárvölgyi-patakban, és a Kis-Balatonba torkolló Kiskomá- romi-csatornában meglévő erősen elszigetelt állományai, illetve a sujtásos küsz Kácsi-patakban még meglévő populációja természetvédelmi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek.