Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)
2018 / 4. szám - TÖRTÉNELMI PILLANATKÉP - Csima Péter: Vízvezetők, árkok és víztárnák Mikoviny Sámuel selmecbányai tervein
62 Hidrológiai Közlöny 2018. 98. évf. 4. sz. Történelmi pillanatkép Rovatvezető: Fejér László, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja. Csima Péter: Vízvezetők, árkok és víztárnák Mikoviny Sámuel Selmecbányái tervein A 18. században a Selmecbányái ércbányák és ércfeldolgozó üzemek gépeit vízenergiával működtették. Az alsómagyarországi bányavárosokhoz 1735-ben történt kinevezését követően Mikoviny Sámuel (1698-1750) egyik fő feladata volt a vizet szolgáltató tározótavak és vízvezető hálózatok tervezése és megépítése. A vízvezetők egyrészt a forrásoktól, erektől, valamint a hóból és esőből származó vizeket vitték a tározótavakhoz, másrészt a tavaktól juttatták el azt a bányákhoz és a feldolgozó üzemekhez. Az Európában egyedülálló és eredményesen működtetett létesítmény együttes tározótavai és felszín alatti vízvezető tárnái 1993 óta a világörökségi helyszín egyenként is megnevezett tájelemei, a vízvezető árkok pedig Szlovákia kulturális emlékeként védettek (PR 2014). FORRÁSOK A Mikovinyhez köthető tervezés és megvalósítás eddig jórészt feltáratlan adatainak felkutatásához és összegzéséhez elsődleges forrásként Mikoviny Sámuel 1737-46 között Selmecbányán készített tervrajzait és az azokhoz tartozó jelentésekben lévő tervleírásokat elemeztem, utóbbiakat Török (2011) eredeti német nyelvű közlésének felhasználásával. Néhány adatot Péch Antal, a selmeci bányakerület igazgatója által az 1870-es években lefordított és rendszerezett korabeli bányaigazgatósági jegyzőkönyvek is tartalmaznak (Péch 1967). Fentiek kiegészítéseként felhasználtam Réz Gézának - aki előbb a Bányaművelési Tanszék vezetője, majd a Bányászati és Erdészeti Akadémia utolsó rektora volt - a tavak és a vízvezetők 20. század eleji állapotáról személyes ismeretei alapján közölt leírását és vázlatrajzát (Réz 1907), valamint Kovács F. Lajosnak az 1960-as években végzett terepbejárása alapján adott kéziratos közlését és 1964-ben készített vázlatrajzát (Kovács 1984, 2000). Réz Géza és Kovács F. Lajos írásaiból kiderül, hogy ők nem ismerték sem a tervrajzokat, sem az azokhoz adott jelentéseket. A feldolgozott források adatai között előforduló ellentmondások, eltérések esetén Mikoviny terveit és tervleírásait tekintettem mérvadónak. A helyszínfotókat 2017-ben készítettem. Fogalomhasználat Mikoviny a tervein és a tervleírásokban kizárólag a vízvezető „Wasserführung” és az árok „Graben” megnevezéseket használta, többségében megnevezte a helyet is, ahonnan az indul vagy azt, ahová eljut. A vízvezetőknek a vízválasztó gerincek alatt átmenő, felszín alatti szakaszait egyszerűen „Stollen” névvel jelölte, ahhoz szintén hozzátéve a helyet, ahonnan az indul, sőt, több esetben az indulás és az érkezés helyét is. Réz Géza a források vizét és a csapadékvizet gyűjtő „vízfogó árkokat”, a tavaktól az üzemekhez és zúzókhoz menő „vízvezető árkokat” továbbá „vízvezető tárókat” különböztetett meg. Kovács F. Lajos a vízgyűjtő árok, vízvezető árok és víztáró kifejezéseket használta. Péch Antal 1879-ben kiadott magyar-német szótárában sem a vízvezető, sem a vízgyűjtő árok szó nem szerepel, vízfogó árok („Fanggraben”) és víztáma („Wassersstolln”) kifejezés viszont van. Tekintettel arra, hogy Mikoviny terveit tekintettem a kutatás elsődleges forrásának, az ő fogalomhasználatát követem, a tárna helyett azonban - Péchtől átvéve - a víztáma szót használom. Tervek Mikoviny Szélakna-Selmecbánya vidékére két térségi léptékű koncepcióterven, egy szélaknai, három reichaui- völgyi és három kolpachi terven ábrázolta és megnevezte az akkor már meglévő, a 18. század elejétől kezdve kiépített vízvezetőket, árkokat, ugyanúgy, mint az általa tervezett vízvezetőket és víztárnákat. (Szélakna /Windschacht /Hegybánya ma Stiavnické Banske; Kolpach /Gollbach /Tópatak ma Bansky Studenec). A tervezett létesítmények főbb adatait levél formájában megírt jelentésekben ismertette és indokolta. A vízvezető hálózat kialakításához - tervezéséhez, majd kitűzéséhez és megépítéséhez - Mikoviny együtt hasznosította a táji, azok között főként a domborzati és a vízrajzi adottságokat felismerő képességét és a földmérő tapasztalatait. VÍZVEZETŐKA SZÉLAKNAI TÓTÉRKÉPEN (SBA1 - Selmecbányái Bányászati Levéltár) A négy meglévő és a hét tervezett tározótavat ábrázoló Tótérképre - ami csak nevében térkép, valójában egy táj fejlesztési koncepcióterv - felkerült az akkor már meglévő, a szélaknai tavakhoz menő Szitnyai-felső-árok és a Szitnyai-alsó-árok. Azokat nem Mikoviny tervezte, és nem is ő építette. Jelentésében viszont leírta, hogy mivel „megbízást kapott a Szitnya körüli árkok felülvizsgálatára”, nyolc napot töltött el azok bejárásával (Török 2011). Ugyancsak szerepel a Tótérképen a Fő-árok, amely a Felső-nagy-tó (ma Nagy-tó) és a Középső-tó (ma Evicska) között indult és Sigelsbergen keresztül vezetett a szélaknai bányákhoz. FIárom, szintén meglévő árokra írta, hogy „üzemekhez vezető árok”, az egyik az egy évvel korábban elkészült St. Pachomi-tótól (ma Bakomi-tó) a Sigelsbergi- aknához, a másik a Felső-Nagy-tótól a Lipót-aknához, a harmadik a Középső-tótól a Magdaléna-bányához vezetett, majd ezektől az üzemektől tovább vitte a vizet a szélaknai zúzókhoz. A St. Pachomi tóhoz vezet északi irányból a Krexengrunder-árok. A Tótérképen két tervezett árok van „künstige Graben” névvel a Szélaknai-völgyben, mindkettő tervezett új tótól indul. Az egyik a magas bakok („hohe Böcke”) melletti tótól vezet a Kórház (Spitaler) akna felé és onnan megy
