Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)
2018 / 2. szám - FÓRUM - Juhász József: Életem a Magyar Hidrológiai Társaságban
64 Hidrológiai Közlöny 2018. 98. évf. 2. sz. Fórum A Hidrológiai Közlöny 96. évfolyam (2016) 2. számában életút interjút közölt Dr. Juhász József professzorral, a Magyar Hidrológiai Társaság korábbi elnökével. Az alábbiakban Juhász professzor visszaemlékezését közöljük a Társaságban végzett munkájáról, gondolatairól. A visszaemlékezést lejegyezte Fejér László, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja, a Hidrológiai Közlöny rovatvezetője. Életem a Magyar Hidrológiai Társaságban Dr. Juhász József ny. egyetemi tanár, a Magyar Hidrológiai Társaság volt elnöke A Budapesti Műszaki Egyetem utolsó éves hallgatójaként 1949-ben léptem be a Magyar Hidrológiai Társaságba. A második világháború minden egyesületet, így a Magyar Hidrológiai Társaságot is alaposan megtépázta. Abban az időben azonban kezdett már magához térni. A MTESZ Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége megalakulásával (1948) minden szakmai társadalmi egyesületet betereltek a MTESZ-be és ezzel biztosították az egyesületek szigorú ellenőrzését. Ettől kedve csak a MTESZ jóváhagyásával lehetett elnököt és főtitkárt „választani". Miután a Társaság akkori elnöke Vitális Sándor professzor 1951-ben lemondott (egy évvel később koholt vádakkal le is tartóztatták, s csak 1953-ban engedték szabadon), az egyesület tagsága Mosonyi Emil professzort választotta meg elnöknek. Ebben az időben csatlakozott a Magyar Hidrológiai Társasághoz a vízellátás, a vízművek megszűnt egyesületének tagsága. Ezzel a klasszikus hidrológiai profil hatalmasat bővült az MHT-ban. A harminc éves hagyomány szerint ebben az időben az elnököt és a vezetőséget három évre választottuk, s az elnököt egymást követően legfeljebb kétszer lehetett megválasztani. A MTESZ később az ötéves tervekhez igazodó ötéves ciklusokat kívánt meg. Mosonyi Emil elnöklete alatt a Társaság titkára, majd az akkor megalakított Tudományos Bizottság elnöke voltam. így figyelemmel követhettem a Társaság fokozatos fejlődését és esetenként segíthettem is azt. A Társaság a vízműves kollégák bejövetelével, majd a limnológusok és a balneológusok csatlakozásával alkalmas lett arra, hogy a központi szakosztályok mellett területi szervezeteket is létesítsen. Elnököm ebbe a munkába alaposan bevont. Rám hárult - esetenként Békési Jancsival együtt - például a szegedi, a soproni, a pécsi, a székesfehérvári, miskolci területi szervezet létrehozása. Ilyenkor el kellett menni az érintett vízügyi igazgatósághoz, és ott meggyőzni a vezetőséget és a kulcsembereket, hogy lépjenek be a Társaságba, vállaljanak benne társadalmi munkát. Nem volt könnyű. Ekkor ismertem meg több vízügyi igazgatót, például Papp Ferencet, Karászi Kálmánt, Takács Lajost. Idős, nagy tiszteletnek örvendő mérnököket kellett meggyőzni, hogy az ingyen munka a közösség érdekében történik, egy olyan társaságban, aminek többen a nevét sem hallották azelőtt. Persze az a tény, hogy Mosonyi professzor az elnök - sokat segített a meggyőzésben. De, ha egyszer elfogadták a felkérést, biztos lehettem benne, hogy tisztességgel el is végzik, amit vállaltak. Emlékszem, Szegeden az igazgató Dévény Pista bácsihoz irányított. Pista bácsi már a nyugdíjazás határán volt, és addigi munkája nyomán olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy remegő lábakkal mentem el hozzá. Nagyon meglepett, hogy az öreg partnerként kezelt, meghallgatta érveimet, és végül elvállalta a Területi Szervezet megbízott elnökségét. Persze ezt követően a tagok még sokáig újraválasztották elnöküknek. Érdekes helyzet alakult ki Miskolcon is. Itt a területi szervezetbe beépültek a miskolci „zsombolyosok", azaz egy barlangkutató csoport. Ok a munkájukhoz a Társaságtól várták az anyagiak biztosítását is. Annyira kedves, lelkes, csupa szív emberek voltak, hogy eszembe sem jutott az anyagi segítséget a karbidra, kötélre stb. megtagadni. Ez ment is körülbelül egy évig, amikor a MTESZ pénztámoka a revízió során felfedezte, és még aznap le kívánta állítani, egy kemény dörgedelem kíséretében. Napi munkámba menetelemkor nem számítottam arra, hogy sürgősen utaznom kell, de volt annyi pénzem, hogy azonnal felültem a miskolci gyorsra, miközben a zsombolyosok vezetőjét, Borbély Sanyit a titkárság értesítette jövetelemről. Iszonyúan szégyelltem magam, de közölnöm kellett velük a támogatás megvonását. Estig tárgyaltunk, míg meg tudtunk egyezni egy másik megoldásban. Amikor a vonathoz mentem döbbentem rá, hogy a visz- szautazásra már nincs elég pénzem. Végül is jegy nélkül háromszor szállítottak le a vonatról, mire az utolsó miskolci vonattal hazaértem. De megérte, mert sikerült a zsombolyosokkal olyan megállapodásra jutnunk, hogy csapatuk feloszlásáig (megszűnésüket a kiöregedés és egyes tagok halála okozta) a Társaságban maradtak. A Társaságban felmerült az éves vándorgyűlések rendezése. Ezeknek a szakosztályi munka mellett jelentős szakmai hatásuk volt, és igen nagy érdeklődés mellett zajlottak.
