Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 1. szám - FÓRUM - Vermes László: A vízgazdálkodás mostoha gyermeke
Vermes László: Vízgazdálkodásunk mostoha gyermeke - a szennyvízöntözés 69 A szennyvízöntözési kutatások nagyobb része alkalmazótt és fejlesztési kutatás volt, amit indokolt az, hogy a téma és a megoldandó feladatok egyaránt nagymértékben gyakorlati, a működtetéssel kapcsolatos kérdésekre kerestek válaszokat. A kutatási témák finanszírozása túlnyomórészt az egymást követő országos ágazati kutatási programok keretéből történt: 1959-85 között alapvetően a vízügyi ágazat, azt követően a mezőgazdasági kutatás- fejlesztési alapok terhére. A szerteágazó kutatások összefogását a korábban már említett, 1969-ben létrehozott és országos hatáskörrel működő szakmai szervezet, a Szennyvizek és Szennyvíziszapok Mezőgazdasági Hasznosításával Foglalkozó Kutatók Munkacsoportja végezte, amelyben érdemi team-munka folyt 1990-ig, amikor azonban a pénzügyi források elapadása következtében gyakorlatilag abba maradtak a hazai, szervezett szennyvíz- és szennyvíziszap hasznosítási kutatások (Vermes 1992,2015). A tervek (VKFF 1980) - ha szerény mértékben is - számoltak ennek a kötelezettségnek helyenként történő megvalósulásával, bár számolni kellett azzal is, hogy egyszerre és rövid idő alatt nem lehet az erre váró összes településen kiépíteni a hiányzó szennyvízkezelési műveket, berendezéseket. Ugyanakkor a VITUKI-ban az 1980- ban végzett országos felmérés eredményei azt igazolták, hogy az akkor csatornahálózattal rendelkező 367 település 46 %-án az összes szennyvíz, 26 %-án csupán a bővítések során keletkező szennyvízmennyiség mezőgazdasági elhelyezésére ill. hasznosítására megvan a lehetőség az alapvető adottságok szerint ( Vermes 1981). Ez azt jelentette, hogy a települések számát tekintve - és a halastavi hasznosítást, meg a rekultivációs elhelyezést is ide számítva - összesen a 74 %-ot kitevő lehetőségek valóra váltásának módját érdemes további részletesebb vizsgálatok tárgyává tenni. Ez annál inkább fontos, mert az ide tartozó településeken keletkezik a felmérésben figyelembe vett éves szennyvízmennyiségnek több mint a fele (325 millió m3). A felmérés eredményeként elkészített országos kataszter azt is kimutatta, hogy ennek a szennyvízmennyiségnek az elhelyezéséhez összesen 63.661 ha szántóterület, 18.658 ha faültetvény és 3.447 ha erdő terület szükséges (Vermes 1981). Konkrétan azonban csak 6 helyen, összesen mintegy 2.000 ha területen vették tervbe a mezőgazdasági szennyvízelhelyezés, ill. hasznosítás megvalósítását. Az itt említettek határozottan és pozitívan járultak hozzá ahhoz, hogy az alapkérdések tisztázódjanak, és olyan szabályozás megalkotásához nyújtottak segítséget, amely elfogadható volt mind a döntéshozóknak, mind a tervezőknek, mind pedig az üzemeltetőknek (Irányelvek 1985, MI-08-1735 1990). HK: Ezt követően létesültek-e és müködnek-e az országban üzemi szennyvízöntözések? VL: Igen, annak ellenére is, hogy az előbbiekben említett elmaradottság uralta és jellemezte a szennyvizekkel kapcsolatos tevékenységeket. A hazai statisztika nem tartja nyilván a mezőgazdasági szennyvízhasznosításokat, ezért az országban megvalósult, üzemelő telepekről csak nemhivatalos értesülések és saját felmérések adatai állnak rendelkezésre. Ezek szerint az 1980-as évek végén 12 helyen, különböző méretű települési szennyvízhasznosító és elhelyező telep működött az országban (beleértve a mintatelepekként üzemelő gyulai és kecskeméti szennyvízhasznosító telepeket is), összesen 2.080 ha területen, ezen belül 1.617 ha szántóterületen és 463 ha faültetvényen, naponta mintegy 35-36 ezer m3 szennyvízfelhasználási kapacitással. Ezen kívül több helyen készültek további - elsősorban élelmiszeripari - szennyvízhasznosító telepek létesítésére, mint amilyen pl. a konzervgyári nyárfás szennyvízelhelyező telep Szigetváron, a baromfiipari elhelyező telep Hernádon, a cukoripari nyárfás elhelyezés Sarkadon és a tejipari szennyvízhasznosítás Répcelakon (Vermes 1976, 1992). Sajnos ezen telepek - ha részben vagy egészben megépültek is - különböző okokból nem üzemeltek sokáig, be kellett fejezniük működésüket. Erre a sorsra - mostoha sorsra - jutott a két mintatelep is, így azok különben kiváló addigi teljesítményéről is csak múlt időben beszélhetünk. A jövőre nézve némi reményt nyújtanak a módszer alkalmazását illetően azok a törekvések, amelyek a bioenergia nyerés térhódítása kapcsán a létesülő energia-ültetvények minél teljesebb víz- és táplálékanyag ellátása érdekében kötnék össze működésüket a szennyvizek felhasználásával. De ehhez is még jó néhány követelménynek teljesülni kellene az egyébként reálisnak nevezhető cél elérése érdekben. HK: A többször is említett „ mintatelepek ” mivel érdemelték ki ezt a többitől megkülönböztető elnevezést? VL: Elsősorban azzal, hogy mindkettő elsőként vállalkozott a kategóriájukban kiépítendő nagyüzemi szennyvízöntöző telep megalkotására és működtetésére, és tették ezt úgy, hogy közvetlen környezetükben nem volt követhető, lemásolható példa, amely segítségükre lett volna a kivitelezésben. De mintaszerű volt az így létrehozott telepek üzemeltetése, sajátos és újszerű feladatok megoldását kívánó, a szó szoros értelmében kísérleti jellegű működésük is. Lehetőséget nyújtottak arra, hogy sok fölvetődő részletkérdést valóságos helyzetben megvizsgáljunk, kipróbáljunk és - ha kell - még kedvezőbbé alakítsuk ezen telepek rentabilitását, minél eredményesebbé tegyük szerepüket a környezet- és természetvédelmi értékek megóvása terén, megtisztítsák a településről oda került szennyvizeket, miközben időről-időre új termékekkel gazdagítják a környezetükben meghonosodott élővilágot. 2. kép. A Nemzetközi Vízgazdálkodási ICID Konferencia résztvevői. Budapest-Felsőgöd, 2000. ápr. 12-15. (Fotó: Vermes L.) A lelkesedéssel végzett kutatómunka - amelynek végzésében érdemi segítséget nyújtottak a nemzetközi együttműködések keretében létrejött kapcsolatok és konzultáci
