Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 1. szám - SZAKMAI CIKKEK - Rákosi Judit - Ungvári Gábor - Kis András: Fenntartható vízgazdálkodást és a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv végrehajtását elősegítő gazdaságszabályozási koncepció
26 Hidrológiai Közlöny 2017. 97. évf. 1. sz. az évi 150 000 m3-t meg nem haladó vízmennyiség után. Új eleme a szabályozásnak, hogy az öntözés céljából történő vízkivételek során a kivett víz mennyiségét meg kell határozni vízbeszerzési létesítményenként. Bevezették a túlterheltségi szorzót, amely a vízgyűjtőgazdálkodási tervben a víztestek állapotminősítése függvényében alkalmazott szorzószám, e szorzószám 1,2, ami azt jelenti, hogy a mennyiségi szempontból nem jó víztestből kivett vízért csak 20%-al kell többet fizetni, mint a jó állapotúak esetében. INFRASTRUKTÚRA FENNTARTÁS, KAPACITÁSGAZDÁLKODÁS Ebbe a témakörbe tartoznak azok a területek, amelyek esetében noha vízszolgáltatásról beszélünk, a problémák az infrastruktúra működtetéséhez, (elsősorban hosszú távú) fenntarthatóságához kapcsolódnak (víziközmű, egyedi szennyvízkezelés, települési csapadékvíz gazdálkodás, mezőgazdasági vízszolgáltatás, belvízgazdálkodás). Jellemzőjük még, hogy az akut problémákat elsősorban nem a vízkészletek hiánya, hanem az infrastruktúra rendszerek kapacitása, a rendszerkapacitásokkal (áteresztőképességgel) való gazdálkodás hiánya jelenti. Természetesen mindegyik részterület önálló sajátosságokkal bír, a VGT2 közgazdasági megközelítésének bemutatásához a területi vízgazdálkodás/mezőgazdasági vízszolgáltatás rendszerét választottuk ki. Egy adott természeti környezetben a vízrendszer fenntartásának költsége visszahat arra, hogy milyen gazdálkodást érdemes a területen folytatni. Ha a költségek információs szerepe torzul (ha az érintettek felé megjelenő árak nem tükrözik a működtetés tényleges költségeit), az tévútra vezetheti az összes szereplőt abbeli hosszú távú döntésében, hogy melyek azok a területek, amelyek kellően jó minőségűek ahhoz, hogy érdemes legyen többletszolgáltatás (belvízelvezetés és öntözés) árán, az intenzív agrártermelés feltételeinek kialakítására áldozni. Másrészről, melyek azok a területek, amelyeken más termelési megoldásokat lenne célszerű alkalmaznia pl. a művelési ágak bővítését, területi elrendezésük jobb hozzáigazítását a terep adottságaihoz. Az állami szervek vízgazdálkodásban betöltött szerepvállalásának újraértelmezése során 2014-ben állami kezelésbe kerültek az állami tulajdonú, de korábban társulati kezelésű csatornák és vízfolyások. Ezzel állami kötelezettséggé lett a kisebb gazdálkodói közösségek közvetlen érdekeit szolgáló feladatok ellátása is. Az állami szerepvállalás kiterjesztése lehetőséget ad régóta szükséges szerkezeti átalakítások elindítására, ugyanakkor a területi vízgazdálkodási-rendszerek megújítását eddig sem a műszaki, vízgazdálkodási ismeretek hiánya, hanem a gazdasági érdekeltségek tisztázatlansága akadályozta. Mivel az infrastruktúra kapacitása korlátos és a fenntartás költsége magasabb a közérdek körén túl nyújtott többlet funkciók kiszolgálása miatt, ebből adódik, hogy a közcélok biztosításán túl szükséges többlet kapacitások fenntartását nem a köz erőforrásaiból indokolt fedezni. A teher megosztás mellett azonban a kapacitások korlátossága miatt a zsúfoltság (túlhasználat) feloldása is feladat. A vízrendszer magán célú használatát szabályozó árpolitikának nem a teljes rendszer költség fedezésére kell irányulnia, mivel a vízrendszer közcélokat is szolgál. A tehermegosztás és a működés alapvető pénzügyi feltételein túl az árpolitikának a vízelvezetés iránti igényeknek és az infrastruktúra lehetőségeinek összehangolása a fő célja, hiszen az érintettek a vízrendszer nyújtotta szolgáltatásról az árinformáció alapján tudnak döntéseket hozni. A VKI költségmegtérülésre vonatkozó előírásának a legfontosabb szerepe az, hogy az árpolitika kialakítása során tisztázhatóak a rendszerfenntartás alapkérdései, és ezzel hosszú távon stabil gazdálkodási környezetet lehet teremteni. A vízgazdálkodási rendszerek árazásának kialakításához mindenekelőtt egyértelműen meg kell határozni az állami szerepvállalás mértékét, tehát szét kell választani az államra háruló közösségi feladatokat és az egyéb szereplők igényeit kiszolgáló tevékenységeket. Az infrastruktúrák működtetésének, fenntartásának és megújításának költségeit pedig a feladatokból következő igénybevétellel arányosan kell megosztani. Noha jelentős kiterjedtségű vízgazdálkodási infrastruktúra összetett funkciókat lát el, ugyanakkor a közösségi szolgáltatások értéke nem számszerűsített (az ökológiai célú vízpótlástól a településekről az időszakos víztöbbletek elvezetéséig), ezért az érdekükben szükséges közösségi ráfordítások mértéke sem egyértelmű. Ez a helyzet gátolja az érintettek (egyéni és közérdekeltségű szereplők) közötti stabil költségmegosztás kialakítását. Önmagában a forráshiány megszűntetése nem lenne megoldás a területi vízgazdálkodás problémáira, mivel a mezőgazdasági termelők hosszú távú fizetőképessége a működés helyreállításától nem javulna. Az alapprobléma ugyanis a választott termelési gyakorlat és a természeti adottságok között feszülő konfliktus. Ezért megoldás az agrár tevékenységek természeti adottságokhoz való differenciált alkalmazkodásától várható, ami azonban már befolyásolja a szolgáltatás iránti keresletet. A szolgáltatás színvonala és az ezt biztosító finanszírozási források kapcsolata nem egyirányú. Nem csak a finanszírozás nagysága határozza meg a szolgáltatás színvonalát, hanem a szolgáltatás igényre szabottsága is befolyásolja azt, hogy megteremthetőek-e a finanszírozás forrásai. Mivel az elvezető kapacitásokkal való ésszerű gazdálkodás közvetetten hozzájárul más vízgazdálkodási problémák megoldásához is (egyszerre szolgálja ugyanis a társadalmi és ökológiai vízigények kielégítését, a vízkészletek megőrzését, a vízminőség biztosítását) így csökkenti a költségvetési források iránti igényeket is. A belvíz elvezetés annak ellenére, hogy jól megfogha- tóan egy szolgáltató által több igénybevevő számára szerződéses viszonyban vízgazdálkodási szolgáltatás nyújtását jelenti, mégsem esik bele azokba a kategóriákba, amelyet a Viz Keretirányelv a vízszolgáltatásokra vonatkozóan meghatároz. Ugyanakkor a belvíz mezőgazdasági területekről történő elvezetése vízhasználatnak minősül mivel általa valósul meg a felszíni vizek tápanyag túlterhelése, így jelentős hatással van a felszíni víztestek állapotára. A VGT2-ben ezért a fókusz elsősorban a mezőgazdasági vízszolgáltatásra irányul, de ennek ellenére célszerű a területi vízgazdálkodási rendszereket
