Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Borics Gábor - Ács Éva - Boda Pál - Boros Emil - Erős Tibor - Grigorszky István - Kiss Keve Tihamér - Lengyel Szabolcs - Reskóné Nagy Mária - Somogyi Boglárka - Vörös Lajos: Magyarország fontosabb vizeit érintő problémák, beavatkozások és a jelenlegi állapot áttekintése
Borics Gábor és társai: Magyarország fontosabb vizeit érintő problémák, beavatkozások és a jelenlegi állapot áttekintése 89 tó területén a nádas túlszaporodása, a természetes eutrofizálódás az 1960-as évek elejére már olyan előrehaladottá vált, hogy a növekvő vízhasználat igénye szükségessé tette az emberi beavatkozást, nádirtást, mederkotrást, partszabályozást. A kotrások során 9 millió m3 iszapot távolítottak el, amiből a part egy részét feltöltötték, és létrehoztak két kis mesterséges szigetet (11. ábra), ekkor került sor a tó partszabályozására (1962-1985) is. 10. ábra. A nyílt vízi rész, mely üdülő tóként szolgál Figure 10. The Eastern part of the Lake Velencei with open water area 11. ábra. Mesterséges sziget a Velencei tó területén Figure 11. Artificial island in the Lake Velencei A Velencei-tó, természetes vízelvezetője nem lévén, a korábbi idők csapadékos esztendeiben nemegyszer kiáradt, több száz hektárnyi területet elöntve. Az évezredek folyamán azonban többször ki is száradt. Legutóbb 1866- ban, amikor az egész országot komoly aszály sújtotta. A tó keleti felén található Vereb-Pázmándi vízfolyás hatása a kis vízhozam miatt alig érzékelhető. A legnagyobb mértékű, egész évre kiterjedő, folyamatos vízutánpótlást az 1970-es éveket követően megépült tározók (Zámolyi és Pátkai tározók) közbeiktatásával, egyedül a Császár-víz vízgyűjtője (308 km2) biztosítja. A lápi területre érkező víz útja szabályozott. Magas vízállás esetén, rövid úton, a Dinnyés-Kajtori csatornán keresztül hamar el is távozhat a befolyó víz nagy része. A vízszintszabályozásnak köszönhetően, az 1980-as évek második felétől már sikerült a tó vízszintjét az optimális 140-180 cm között tartani. Elmondható, hogy a beavatkozással szinte „új tó született”. A nádasok területe 24%-kal csökkent, a tó középső részén egymással átjárhatóvá váltak a kis belső tisztások, a tó 2/3- án pedig nagy vízterek alakultak ki, ahol megszűntek az egyes vízterek közti éles határvonalak. Az 1991-1993 közötti rendkívül száraz időszak miatt a tóban bekövetkezett vízhiányt csak mesterséges vízpótlással tudták ellensúlyozni (ekkor mintegy 11,3 millió m3 ivóvíz és karsztvíz került a tóba), jelentős változást okozva ezzel a tó ökoszisztémájában. Nagy tömegben szaporodott el a toxint is termelő Microcystis aeruginosa (Kützing) Kützing cianobaktérium, 1992-ben pedig a Cladophora glomerata (Linnaeus) Kützing fonalas zöldalga, aminek pusztulásakor fehéren habzott a tó vize (12. ábra). Mindezek a tó keleti medencéje nádasainak súlyos károsodásához vezettek. A nyugati területen is jelentősen nőtt a fitoplankton biomasszája (Reskóné és Törökné 2000). 12. ábra. Cladophora glomerata tömeg és elpusztult nád a tó keleti részén Figure 12. Cladophora glomerata mass and dead reed in the eastern part of the lake A Velencei-tó jelenleg két, jól elkülöníthető részre osztható. Megközelítőleg egyharmadát teszi ki a nyugati medence nádas-mocsaras Madárrezervátum Természetvédelmi Területe, a tó másik, ettől keletre eső térsége, a rekonstrukciót követően, nagy, nyíltvizű területté alakult üdülőtó. A tó körüli települések szennyvízét körcsatomába gyűjtik, az agárdi szennyvíztelepen tisztítják, majd a tisztított szennyvizet a Dinnyés-Kajtori csatornába vezetik, így a tóba közvetlen szennyvíz bevezetés nincs, a tápanyag terhelést a lefolyással érkező anyagok jelentik. Fontos feladat volt a vízgyűjtő területekről befolyó vizek szennyezettségének és növényi tápanyagtartalmának csökkentése. Ennek érdekében a Császár-patak torkolatát áthelyezték. Vizét a patakmeder eredeti állapotához hasonlóan a Természetvédelmi Terület nádasain vezetik keresztül, és így mind a növényi tápanyagok, mind az allochton eredetű anyagok nagy részétől megtisztulva, tóvízzé átalakulva jut tovább (Reskóné és társai 2001, Acs 2007). Mára azonban világossá vált, hogy a Velencei-tó unikális, úszólápos, szulfurétum jellegű nádas területét víztisztítási célra felhasználni téves elgondolás. Ezenfelül pedig azáltal, hogy a Velencei-tó tipológiailag is önálló víztestként nyilván tartott nádas-lápi területét rontja, nem a jó ökológiai állapot
