Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)

2016 / 2. szám - NEKROLÓG - Major Veronika: Dr. Benedek Pál (1924-2016)

76 Hidrológiai Közlöny 2016. 96. évf. 2. sz. Nekrológ Dr. Benedek Pál az MTA doktora, a VITUKI Vízmi­nőség-védelmi Intézetének nyugalmazott igazga-tója, a VTK Innosys-tem Kft. ala­pító tagja, szép és tartalmas életének 92. évében, 2016. július 23-án elhunyt. Benedek Pál 1924. no­vember 17-én született Me­zőtúron. 1947-ben a József Nádor Műszaki és Gazda­ságtudományi Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Kar Mérnöki osztályán szerzett mérnöki oklevelet. 1947-64. között a Mélyépterv vezető tervezőjeként dolgozott, majd 1964-től 1984-es nyugdíjba vonulásáig a VITUKI Víz­minőség-védelmi Főosztályát, illetve Vízminőség­védelmi Intézetét vezette. 1989-ben alapította meg a VITUKI (VTK) lnnosystem Kft-t, ahol haláláig a cég elnökeként dolgozott. A Mélyéptervben az 50-es években tervezett első szennyvíztisztító telepek még a német hagyományokat követve csepegető testekből álltak. Dr. Benedek Pál azonban, a korszerű eleveniszapos elven működő bioló­giai szennyvíztisztítók alkalmazását javasolta, amelyek tervezéséhez, amerikai szakmai eredményekre támasz­kodva tervezési irányelveket dolgozott ki, melyeket hiva­talosan is elfogadtak. 1964 elején a VITUKl-ba azzal a feladattal érkezett, hogy teremtse meg a víz- és szennyvíztisztítási, tehát a víztechnológiai kutatás-fejlesztés alapjait. E feladatot támogatva létesült a pécsi szennyvíztisztító telep területén egy fél üzemi kísérleti berendezés, majd a 80-as években Balatonfüreden a kísérleti szennyvíztisztító telep. A 60-as évek közepén a Balaton ugrásszerű eutrofizációja óriási kutatási kihívást jelentett a Főosztály számára. Dr. Benedek Pál vezetésével olyan kiváló szak­emberek kapcsolódtak be ebbe a munkába, mint dr. Felföldy Lajos a szakma elismert biológusa, a fiatal ve­gyészmérnök, Literáthy Péter és később mások. A 70-es évek kezdetén a VITUKI-ból kutató központ, a Főosztályból Vízminőség-védelmi Intézet lett. Dr. Be­nedek Pál vezetésével az évtizedet a magyarországi víz­minőség szabályozás megalapozása és nemzetközi hírű kutatóhely kialakítása fémjelezte. A hazai munkásságát kiterjed nemzetközi szakmai kapcsolatrendszer segítette. A vezetése alatt működő Vízminőség-védelmi Intézet az ágazat nemzetközi kap­csolatainak bölcsője lett. Konferenciák sokaságán tartott előadásokat az eleveniszapos szennyvíztisztítás különbö­ző vonatkozásairól. 1961-ben az új hamburgi szennyvíz- tisztítót ismertető ATV (Abwassertechnische Vereini­gung) konferencián az amerikai Eckenfelder professzorral és Downing angol professzorral együtt kérték fel előadás megtartására. 1965-ben az angliai Harrogate-ben közre­működésével alakult meg az IAWPR (International Association of Water Pollution Research), a nemzetközi szennyvízkutatási társaság, melynek Magyarországot képviselő vezetőségi tagjává, majd később tiszteletbeli tagjává választották. 1970-ben Alaszkában, a Fairbanks-i egyetemen, majd San-Franciscóban és Honoluluban az IAWPR konferen­ciákon tartott előadást. 1987-ig számos nemzetközi konfe-rencián öregbítette a VITUKI és a magyar vízügyi ágazat hírnevét. 1987-ben elnöke az IAWPRC Budapes­ten megrendezett a „Nagy Szennyvíztisztító Telepek Ter­vezése és Üzemeltetése” című konferenciájának Dr. Benedek Pál osztrák és német kapcsolatai is kivá­lóak voltak. Szoros, sok évtizedes barátság fűzte a bécsi egyetem két professzorához, W. von der Emde profesz- szorhoz és utódához Helmut Kroiss-hoz. Sok személyes szállal kötődött a németországi egyetemekhez, azok pro­fesszoraihoz, melyhez a keretet a Német Szennyvíztech­nikai Szövetség (ATV) jelentette. 2008-ig minden évben látogatta az ATV „Essener Tagung” konferenciáit. Ezek kiadványai jelentős mértékben segítették a magyar szak­emberek munkáját, nem csak a szennyvíztisztítás, hanem a hulladékgazdálkodás területén is. 1983-ban a Magyar Tudományos Akadémián sikerrel védte meg akadémiai doktori disszertációját a vízminő­ség-védelem témakörben. Szakmai munkásságát négy könyv fémjelzi. 2001-ben kitüntették az akkor frissen alapított Reitter Ferenc díjjal. Köszönő szavaiban ezt hangsúlyozta: „... csak arra vagyok büszke, hogy kiváló tudósok, nemzetközi hírű mérnökök és a „zászlót” továbbvivő szakemberek kerültek ki a „csapatomból”.... ” Benedek Pál iskolateremtő mérnök és tudós volt. Je­lentős szakmai eredmények mellett Dr. Benedek Pál em­beri nagyságát a munkatársaihoz való viszonya koronázta meg. Minden „kutató” beosztású munkatársától megköve­telte az angol nyelv tudását, annak elsajátítását és a tu­dományos fokozat megszerzését. Keze alól került ki szá­mos egyetemi doktor, kandidátus, valamint MTA doktor és akadémikus is. Szigorúsága, és magas elvárása ellenére közvetlen munkatársai, az intézeti kollegák rajongásig szerették, az ágazatban dolgozó munkatársak pedig őszintén tisztelték. Pali tudása bennünk, azokban él tovább, akiknek a kezébe szakmát adott, akikkel megszerettette ezt az ága­zatot, és akiket megtanított a becsületes munka tiszteleté­re. Hiteles és kedves embersége örök példa számunkra. Köszönjük Pali! Nyugodj békében! Dr. Major Veronika a VTK lnnosystem ügyvezető Igazgatója, a Hidrológiai Közlöny Szerkesztőbizottságának tagja

Next

/
Thumbnails
Contents