Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 2. szám - ÉLETUTAK - Fejér László: Életút beszélgetés Dr. Juhász József professzorral
71 Életutak Életút beszélgetés Dr. Juhász József professzorral Beszélgetőtárs Marczell Ferenc, a felvételek 1998. szeptemberoktóber hónapjaiban készültek. Az alábbi szöveg csak részleteket tartalmaz, a teljes videóanyagot az esztergomi Duna Múzeum archívuma őrzi. Budapesten az I. kerületben, a Budaörsi úton születtem 1927-ben. Egy viszonylag rendezett polgári családban nőttem fel. Vitézi címet viselő édesapám alkalmazott volt, és a Köztisztviselők Szövetkezetének beszerzési osztályvezetőjeként dolgozott, édesanyám pedig háztartásbeliként munkálkodott férjhezmenetele után. Egy húgom van. Edesapámék hatan voltak fiútestvérek. Két nagybátyám Makón élt, ahonnan mi is származunk, ugyancsak kettő Cegléden és két testvér pedig Budapesten. Gyerekként végigéltem az addig csak macskaköves Balatoni műút építését, ami technikailag igen tanulságos volt számomra, mert akkor fedték le az utat azokkal a betonlapokkal, amelyeket később az aszfaltozott út alapját is képezték. Az a bélapátfalvai cementgyárban kidolgozott módszer szerint kialakított, homokalátétbe helyezett betonlapos megoldás sokáig látható is volt a Kanizsára vezető szakaszon. 1937-ben, nagymamám halála után költöztünk Zuglóba, ahol akkor építették ki a vitézi telepet, ma is itt élünk... Középiskolába a Bencésekhez jártam, érettségi után iratkoztam be a Műegyetemre. 1950-ben jeles minősítésű oklevelet szereztem. Egyetemi tanulmányaim utolsó évében jelentkeztem a Magyar Hidrológiai Társaságba. Ettől kezdve rendszeresen látogattam az előadó üléseket. Nemcsak az MHT, hanem a Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) rendezvényeit is. Ezeken az üléseken sok kiváló szakembert ismerhettem meg, hiszen mindkét egyesületben nagy tudású emberek, kiváló egyéniségek tevékenykedtek. Köztük volt például Vadász Elemér professzor. Nagyon érdekes volt az öreg, és hihetetlen szorgalmas is, 78 éves korában még könyvet írt. Nagyon tiszteltem őt, alaposan ismerte és tudta a földtant. Annak idején a MHT előadásai havonta egyszer - csakúgy, mint a Földtani Társulatáé - a Tudományegyetem, ma Szabó Józsefről elnevezett termében voltak. Ezekre eljártak, a neves öregurak is, többek között Vadász Elemér, Pávai-Vajna Ferenc, a fiatalok közül Szádeczky-Kardoss Elemér, Serf Emil, s itt komoly szakmai viták alakultak. Igen érdekes volt, hogy ezek az emberek komoly élettapasztalattal a hátuk mögött hallgatták a fiatalabbak új eredményeit, s az előadás végén felálltak, s elmondták, hogy ez ezért, az meg azért nem igaz. De nem úgy, mint a mai politikusok, hanem komoly érveket felsorakoztatva. Emlékszem például, amikor Szádeczky- Kardoss büszkén bemutatta a Bakony első karsztvíztérképét, ami az előadóteremben ki is volt téve, s akkor Vadász felállt, s rámutatott az egyik pontra mondván, az a forrás ott karsztvíz forrásként van feltüntetve, de az nem igaz, mert az egy löszalapi agyagból kijövő forrás, az igazi karsztforrás sokkal, vagy 160 méterrel mélyebben található. Vadász ezt úgy tudta, az országot úgy ismerte fejből, hogy az egyszerűen fantasztikus. Ma is van egykét ilyen geológus — pl. Vitális György, vagy Kaszap András, akiket tisztelek, mert az ország földtani felépítését valóban fejből ismerik. Ha az ember egy kocsiban utazott velük, bárhol láttunk egy halmot, akkor megmondták ott mi van, milyen feltárás volt húsz évvel ezelőtt, s akkor mit mutattak ki, milyen őslények voltak benne, szóval az ember elképedt mindezek hallatán, hogy milyen memóriával rendelkeznek, ami azelőtt csak a nagy öregekben volt meg. Vagy például a Láng Sanyi, aki geológus volt, hát ő kavicsról-kavicsra ismerte az országot. Ha az ember elvitt hozzá egy darab kavicsot, megnézte, s mondta, hogy ez innen, meg innen való, vagy épp bárhol található. Ezek a tudósok nagyon komoly értéket jelentettek a szakmának és az országnak... Áttérve a „vizesek” nagyjaira, Németh Bandi bácsi a bányászoknál indult, s ő erre nagyon büszke volt, ahányszor beszélgettünk erre mindig kitért... Egyébként nagyon jó hidraulikai meglátásai voltak, amit én csak később értékeltem, mert mint hallgatónak, meg fiatal mérnöknek mindez kevésbé volt érdekes. Amit évtizedekkel később nekem elmondott, az mindig azt mutatta, hogy ő soha nem a kérdés matematikai megoldásán törte a fejét - bár ebben is elsőrendű volt - hanem mindig a megoldás értelmén, s csak aztán kereste hozzá a matematikát... Ez számomra nagyon szimpatikus hozzáállás volt, s én is igyekeztem aztán ezt a megoldást alkalmazni. A másik professzorom Szilágyi Gyula bácsi volt, aki 1946-ban került a tanszék élére. Az akkori kultuszminiszter, akinek
