Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)

2016 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Heilmann Diána: Nemzetközi integrált vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés a Tisza vízgyűjtőn

Heilmann Diána: Nemzetközi integrált vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés a Tisza vízgyűjtőn 51 és hosszú távon előmozdíthatja a vízgyűjtő szintű nemze­ti munkák összefogását is, platformot biztosítva az érde­kelt felek és résztvevő szektorok egyeztetéseihez. A Tisza vízgyűjtő országai közreműködésével és a Duna Régió Stratégia magyarországi nemzeti koordináto­rának vezetésével, 2015-ben létrejött egy projekt konzor­cium, melynek célja egy, az ITVGT célkitűzéseivel és intézkedési programjával összehangolt pályázati anyag összeállítása volt. A projekt konzorcium, kihasználva a 2015-ben megnyíló pénzügyi alapokat, a Duna Transzna­cionális Program keretében pályázik, központi feladata­ként az ITVGT aktualizálását tűzve ki úgy, hogy az a korábbiakban megfogalmazott célkitűzések szerint a VK1 és Árvíz Direktíva intézkedéseit minél jobban összehan­golja. ÖSSZEGZÉS Az ICPDR keretében létrejött Tisza Csoport elsődleges feladata a Tisza vízgyűjtő szintű állapotelemzés elkészí­tése, illetve az ITVGT összeállítása és aktualizálása. A 2011-ben elkészült ITVGT fontos részét képezi a közös intézkedési program, mely külön fejezetben foglalkozik a vízmennyiségi és vízminőségi célokat integráló intézke­dések megfogalmazásával, a jó vízminőség elérése érde­kében. A víz mennyiségi és minőségi kérdéseinek egysé­ges kezelése tehát kiemelkedő jelentőségű a Tisza víz­gyűjtőn. A Tisza vízgyűjtő országainak szakértői hangsú­lyozták, hogy a területfejlesztés - különösen a földhasz­nálatok - a mezőgazdaság és erdészet intézkedéseit is figyelembe kell venni az integrált vízgyűjtő-gazdálkodás során. A Tisza menti országok körvonalazták azokat az elsődleges feladat csoportokat, ahol a vízmennyiségi kérdések megfelelő kezelése hosszú távon a víz minőség­re is pozitívan hathat. Ezek a feladat csoportok az árvizek és aszályok kezeléséhez és az éghajlatváltozás kedvezőt­len hatásainak mérsékléséhez kapcsolódnak. A 2011-ben az Európai Tanács által elfogadott Duna- Régió Makro Regionális Stratégia keretében a vizek minősége prioritási terület kiemelten foglalkozik a Tisza vízgyűjtő országainak együttműködésével és a vonatkozó vízgyűjtő-gazdálkodási feladatokkal. A Tisza vízgyűjtő országai közreműködésével és a Duna Régió Stratégia magyarországi nemzeti koordinátorának vezetésével, 2015-ben létrejött egy projekt konzorcium, melynek célja egy, az ITVGT célkitűzéseivel és intézkedési programjá­val összehangolt pályázati anyag összeállítása. A projekt konzorcium, kihasználva a 2015-ben megnyíló pénzügyi alapokat, a Duna Transznacionális Program keretében pályázik, központi feladataként az ITVGT aktualizálását tűzve ki úgy, hogy az a korábbiakban megfogalmazott célkitűzések szerint a VKI és az Árvíz Direktíva intézke­déseit minél jobban összehangolja. IRODALOMJEGYZÉK GWP (2000). Global Water Partnership - Integrated Water Resources Management. Global Water Partnership Technical Advisory Committee. TAC Background Papers No. 4. GWP (2015). Integrált vízgazdálkodás Kelet-és Kö- zép-Európában. pp. 47. Heilmann D. (2016). Nemzetközi integrált vízgyűjtő­gazdálkodási tervezés a Tisza vízgyűjtőn. MHT XXXIV. Országos Vándorgyűlés Debrecen 2016. július 6-8. Elő­adás kivonat, tervezet. ICPDR (2007). Tisza Analysis Report. International Commission for the Protection of the Danube River. ICPDR (2009). Danube River Basin District Management Plan. International Commission for the Protection of the Danube River. Vienna, Austria. ICPDR (2011). Integrated Tisza River Basin Management Plan. International Commission for the Protection of the Danube River (UNDP/GEF/ICPDR, 2011) Vienna, Austria. ICPDR (2011). Journey to a Balanced Tisza Basin. An Introduction to the Integrated Tisza River Basin Management Plan. International Commission for the Protection of the Danube River (ICPDR) and United Nations Development Programme/Global Environment Facility (ICPDR/UNDP/GEF, 2011) Vienna, Austria. ICPDR (2004). Memorandum of Understanding (MoU-2004): Towards a River Basin Management Plan for the Tisza river supporting sustainable development of the region. Kerekes S., Marjainé Szerényi Zs. (2015). Helyi Kör­nyezetpolitika. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Buda­pest, pp. 174. *** (1994). Egyezmény a Duna védelmére és fenn­tartható használatára irányuló együttműködésről (Duna Védelmi Egyezmény), Szófia, Bulgária. Hatályba lépés 1998. október 22. Honlapok http://www.danubewaterquality.eu/ http://www.icpdr.org http://www.kormany.hu http://www.danubewaterquality.eu/ A SZERZŐ P UFII. VIA\ N DIANA a Debreceni Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági, Víz és Környezetgazdálkodási Főiskolai Karán szerzett környezetgazdálkodási agrármérnöki BSc diplomát 1999-ben, majd a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetében környezetgazdálkodási agrármérnöki MSc diplomát kapott 2002-ben. Tanulmányai alatt egy évet töltött a Wageningen Agricultural University-n ösztöndíjas hallgatóként, majd 2005-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében környezetvédelmi jogi szakirányú diplomát is szerzett. 2002-ben a VITUKI Consult Zrt munkatársaként kezdett el foglalkozni a Tisza vízgyűjtőt érintő feladatokkal, majd a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság keretében segítette a Tisza Csoport nemzetközi munkáit. Jelenleg a Duna Régió Stratégia, PA4 - Vizek minősége prioritás terület szakértője.

Next

/
Thumbnails
Contents