Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Tamás János: Kihívások az aszálykutatás területén
Tamás János: Kihívások az aszálykutatás területén 17 kéltségé nem teszi érdekeltté a földhasználót a hosszú idő alatt megtérülő vízgazdálkodási létesítmények kiépítésében és fenntartásában. A most indított zöldítési támogatások pl. nem tesznek különbséget abban, hogy egy fasor telepítését a vízfolyással párhuzamosan a közvetlen befolyást gátolva vagy merőlegesen a ráfolyást gyorsítva kellene elvégezni. Az egyik tulajdonos a felesleges víztől gyorsan megszabadulna (esetenként a szomszédjára vezetve azt), míg a másik a területe kiszárítása miatt panaszkodik. A vízgazdálkodási érdekeknek felül kellene írni esetenként a tulajdonhoz kapcsolódó érdekeket. így érthető, hogy a referencia kísérleti vízgyűjtőknek ma is nagy jelentősége lenne, ahol ezeket a hidrológiai hatásokat előzetesen fel lehetne mérni. Ez azonban a VITUK1 megszűnésével továbbra is hiányzik. Ezen vízgyűjtők a vízmérleg egyéb elemeinek, így a lefolyási viszonyoknak az értékelésében is nélkülözhetetlen adatokat szolgáltathatnának. A vízgyűjtő modellezés nagyot fejlődött az elmúlt időszakban, azonban pont az eredmények validálásában a terepi mérésektől nem lehet eltekinteni. Kutatási szempontból ezért fontos lenne egy, a lehető legtöbb irányból vizsgált és értékelt koordinált hidrológiai referencia vízgyűjtő kutatás beindítása, amely választ adhatna a várható kockázatok irányára és nagyságára.------Békés ------Borsod-Abaúj-Zemplén ------Csongrád —Hajdú-Bihar ------Heves ------Jász-Nagykun-Szolnok —Szabolcs-Szatmár-Bereg —Bíbor 2. ábra. Tiszántúl termésingadozása (Pirossal jelölve az aszályos éveket) Figure 2. Yieldfluctuation in the Trans-Tisza region. (Red signs indicate drought years) A mezőgazdasági aszály elleni védekezés növénytermesztési sikerét jelzi, hogy bár az éves csapadék mennyisége drasztikusan nem csökkent az elmúlt időszakban, az elért magas mezőgazdasági hozamok növekedése jelentős, és ez a növekedés az összetett alap és alkalmazott K+F eredményének tekinthető. Nem szabad ezek közül egy területet sem misztifikálni vagy alábecsülni, mivel a növénytermesztés vízgazdálkodási kiszolgáltatottsága jelentősen megnőtt. Az 50-es években 91 mm/év csapadék jutott átlagosan 1 t kukoricára, addig a megnövekedett hozamok miatt napjainkban csak 34 mm/év. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a tenyészidőben egyre hektikusabban érkezik, a kockázat jelentősége még nagyobb. Fontos az aszály hatás súlyossága szempontjából, hogy az milyen fejlettségi és egészségi állapotban éri az adott növényt. Meghatározóak azok a termesztési, technológiai beavatkozások, amelyek felerősítik vagy gyengítik a folyamatokat. Ugyanazon bőséges tápanyagellátottság, amely optimális volt egy jó vízellátottsági évben, súlyos károkat okozhat a megnövelt és aktív párolgófelület révén egy aszályos évben. Doorenbos és Kassam (1979) tette közé azt a ma már általánosnak tekintett megállapítását, hogy a termés nagyságát alapvetően az elpárologtatható víz mennyisége határozza meg. Az öntözési modellekben a világon legelterjedtebben a Penman-Monteith féle összefüggést használják a potenciális referencia párolgási értékek kiszámítására. A módszert energetikai konzisztenciája tette népszerűvé, és a felszín energiaegyenlegének ismeretén alapszik (Acs és társai 2007). A referencia párolgási értékektől, ahol a víz nem limitáló tényező, a növény tényleges párolgása mindig kisebb. Ezeket a változó növényi tulajdonságokat és állapotokat egy növényi együttható változása írja le a fenológia során (Ke). Magyarországon a tényleges értékeket többek között Antal (1968) próbálta közelíteni. Ez a paraméter az öntözéstervezési munkák egyik legtöbb bizonytalansággal tervezhető részét képezi, talán emiatt a gyakorlatban még mindig a robusztus megközelítéseket alkalmazzák (Doorenbos és Pruitt 1977), ahol 3-4 becsült referencia értékkel közelítik a fenológiai idősor növényi vízigényének dinamikus változását. Jelentős áttörés várható ezen a területen a műholdas spektrális adatok alkalmazásával, ahol 10-15 mérési pontra lehet kalibrálást végezni egy termesztési ciklus alatt. A kiváló aszálytűrő fajták csak abban az esetben képesek a víz stresszt kompenzálni, ha a tápanyag gazdálkodás, növényvédelem, talajművelés, gépüzemeltetés, betakarítás utáni technológiák egységes, adott agroökológiai helyszínre együttesen optimalizáltak. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy öntözés az összes szántó terület mindössze 2%-án lehetséges. A magyar vetésszerkezet számos ok miatt nagyon leegyszerűsített. A kukorica és a búza, a két legfontosabb növényünk a szántóföldi területen. Közelitőleg 5 millió hektárból ezek közel 1-1 millió hektárt folyamatosan elfoglalnak. A Tiszántúli területen végzett vizsgálatom alapján az aszály következtében 2-3 évenként olyan drasztikus termésingadozás fordul elő, amely 3-4 - szerese a jó termő éveknek (2. ábra). Az ilyen termésingadozással az árualapok mennyisége és minősége hiányában gyakorlatilag a nemzetközi mezőgazdasági piacokról kiszorul a magyar mezőgazdaság, és az ebből élő vidék eltartó képessége is romlik. A vízgazdálkodásnak, ezen belül az öntözésnek az egyik fő célja nem a termés növelése, hanem a termés stabilizálása, és ennek a hektikus változásnak a kisimítása. A klímaváltozási adaptációs feladat számtalan kihívást fog a mezőgazdaságnak okozni, mindezt úgy, hogy az aszály kárelhárítása irányából a megelőzés irányába kell gyorsabban elmozdulni. Ezért nehezen fogadható el, hogy a talajjavítás szerepe, amely nem öntözött területeken a talaj vízmegtartó-képességét és drén viszonyait képes javítani, miért nem kap súlyának megfelelő szerepet. Ráadásul az új hiperspektrális és lézeres 3D felmérési módszerek, valamint anyagtechnológiák már hazánkban is feltárták a lehetséges K+F irányokat (Riczu és társai 2016, Tamás és társai 2015).
