Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 1. szám - Faludi Gábor - Szádeczky Attila: Baja 1956, jeges árvíz, Vörös-híd
FALUDI G. - SZADECZKY A.: Baja, 1956., jeges árvíz 65 zoltunk át, nagyanyám a lefagyott úton elesett, alig tudtunk tovább menni, és emlékszem, nagyon féltem és borzasztóan fáztam”. (Dr. Szilárd Illés) „Annyira bizonyos, hogy nehéz leírni azt az érzést, a- mikor az emeletről látnunk kellett a környező utcák házait egymás után összeomlani”. (Veress Károly) „A Dunához vezető Bajcsy-Zsilinszky út az 50-es é- vekben töltésként szolgált, és a környező mély fekvésű területektől 3-4 méterrel magasabb volt az útpálya. Az út alatt a később épült vízi színpad mellett téglaboltozatos híd állt. Vörös színe miatt a bajaiak Vörös-hídnak nevezték. Jellegzetes, a városképhez tartozó múlt század eleji építmény volt, amely lehetővé tette, hogy a jelenlegi piactér mögötti fatelepre a Sugovicán keresztül, vízi úton érkező tutajos szálfát beúsztassák. 1955-ben a Vörös-híd Sugovica felöli oldalára beton fal és zsiliptábla épült, hogy az árvizek a híd mögötti, egészen a Deszkás utcáig húzódó mélyterületeket ne veszélyeztessék. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a Vörös-híd mögött volt a halak ívó területe, és a bajaiak egyik kedvenc horgászhelye”. (Szabó Lajos) „Március 13: ... a vízszint elérte a maximumot... a végrehajtott ellenőrző mérések szerint a tényleges vízállás 1037 cm volt, ami 125 cm-el magasabb az 1954. évi jégmentes maximumnál”. (Bullái István) „A bajai vasútnak a Duna-híd felé vezető hatalmas töltése, mint keskeny nyelv kígyózott a józsefvárosi, szentjánosi és baja-szentistváni „tenger”-részek között, s róla gyönyörűségében is borzalmas kilátás nyílott északra, délre. Mindenfelé csak a vadul hullámzó hatalmas jégtáblákat sodró víz, víz, víz. (...). Olyan volt az egész vidék, mint a megbolygatott méhkas. Szinte az egész országból ide összpontosult az erő, a segíteni, menteni akarás.” (Dr. Balanyi László) „Bajáról a megmentett özállományt Kékhegyre, a szarvasokat Gödöllőre szállították, védett területre. Csak futólag említem meg, hogy miként a magyar Duna területén mindenütt - ahol robbantottak, bombáztak, úgy Baján is — igen nagy veszteség van a hal-állományban is. Mikor a víz visszahúzódott a józsefvárosi és a Kisbuda városrészekről, az apadó terület tele volt döglött halakkal (...). A kisvadak után a legsúlyosabb veszteség a vaddisznó-állományt érte. Nem csak számos koca és kismalac pusztult el, de még a legerősebb egyedek is, pedig a kanok végkimerülésig küzdöttek (...) A rettenetes ár nem csak gyárakat, üzemeket, raktárakat, laktanyákat, lakóházat, templomot, paplakot rongált meg. Eddig fel nem értékelt, de igen jelentős kárt okozott a lakosságnak ingóságokban: bútorokban, ruhaneműben, felszerelési tárgyakban, munkaeszközökben, tüzelőanyagban, télire elraktározott élelemben, gabonában és gabonaféleségekben is”. (Koszta István) „ ... Nyomasztó emlékem az a 17 km-es éjjeli helyzetfeltáró bejárás, amelyet a Margitta-szigeti elöntés második éjjelén tettem a lokalizációs vonalon. A süket csendben kb. negyedóránként távoli robajt hozott az elöntött víz jeges tükre, ami egy-egy lakóépület vagy gazdasági melléképület összeomlásának zaja volt. Akkor éjjel több száz épület omlott össze, amelynek lakóit később a fákról szedték össze a mentést végző utászkatonák. (...). Megrázó élmény volt a hercegszántói lokalizációs töltés építése előtt három vályog tanyaépület lakóival közölni hajnalban, hogy költözzenek ki a házakból, mert elöntés közeleg, és 10-12 óra között össze fog dőlni a házuk. Nem hitték el a közlést. Majd gördülő vízhullámmal megérkezett a víz, és a szemük láttára omlott össze a házsor. A baromfik a kerti fákra menekültek, a lakók pedig máról holnapra kereshettek új otthont. Ez az árvízkatasztrófa szörnyűsége, ami több ezer családot sújtott 1956 tavaszán.” (Dr. Wisnovszky Iván) „A Karapancsai szivattyútelepről a nagy lendülettel érkező víz a beölezett fát magával vitte a mai Jugoszlávia területére. Szüleim egy hétig éltek a padláson kialakított szükséglakásban, miután kitelepítésben tevékenykedő katonák parancsnoka intézkedett a család Herceg- szántóra történő betelepítéséről. A katonák éjjel nappal járőröztek motorcsónakkal és a bajba kerülteket mentették. Az árvíz megérkezését követő 2-3 órán belül a bud- zsaki tanyavilág vert falú épületei összedőltek. Csak a téglaépületek maradtak meg (a karapancsai kastély és a hercegi épületek, Hódunán a magtár és a szivattyútelep). Hercegszántóra menekítették ki Homorúd települést is. Igen komoly gondot okozott az akkori vezetésnek a menekültek ellátása. Húsvétkor még csónakkal kötöttünk ki a lakás bejáratánál”. (Bognár József) „Május 1-jén mehettünk vissza szétnézni a tanyán. Semmink sem maradt. A legszörnyűbb a sok elpusztult állat felfúvódott teteme volt. Azt nem lehet elfelejteni. Volt egy nagyon vad, afféle tanyasi kutyánk. Láncra volt kötve a szilvafához. Szerencsére a lánc elég hosszú volt, a fa tetejéről szedték fel a csónakba. Nem volt az többet se vad, se mérges (...). Az udvarban öt méter magas víz állt, de bent a szobában is elérte a három métert”. (Bari Józsefné Nagy Mária). „Megvédjiik a gátat” címmel naponta megjelenő alkalmi újságot szerkesztett Bánáti Tibor a művelődési ház igazgatója. A Járási Árvízvédelmi Bizottság megbízásából készített stenciles kiadványt a honvédség sokszorosította. Az anyagot a helyszínen gyűjtötték és a kiadványt terjesztették. A megyei tanács hangosítóval és aggregátorral felszerelt gépkocsival segítette munkájukat. *** A jeges ár elvonulása után, azonnal megkezdődött az újjáépítés, és a vízügyi szakemberek irányításával a töltés-helyreállítás, majd a dunai védvonalak fejlesztésének - erősítés-magasítás - több évtizedes időszaka. A bajai székhelyű Vízügyi Igazgatóság működési területén lévő, a jeges árvíz által érintett valamennyi település önkormányzata, iskolája és kollégiuma az 50. évfordulón az 1956. márciusi állapotot rögzítő, kifüggesztésre alkalmas térképet, helyszínrajzot kapott az igazgatóságtól. Az 50. évfordulóra Baján, a Deák Ferenc-zsilipnél - a jeges ár egyik legkritikusabb helyszínén a múzeumban állandó kiállítást rendeztünk be, ahol demonstráljuk az 1956. február-márciusban történteket (térképek, eszközök, dokumentumok, fotók, cikkek). *** „A jeges árvizek ugyan elég ritkán fordulnak elő, mégsem lehetetlenek. A Duna mentén ma (2002-ben) lényegesen nagyobb a biztonság, mint 1956-ban. A tölté
