Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 1. szám - Megemlékezés: Szilvássy Zoltán (1925-2015)
17 Szilvássy Zoltán (Budapest, 1925. október 24. - Budapest, 2015. február 7.) A budapesti Műegyetemen, 1943 őszén kezdte meg mérnöki tanulmányait, de katonai szolgálat és hadifogság képében közbeszólt a világháború, s a félbeszakított stúdiumokat csak 1946-ban tudta folytatni. A diplomához vezető út azonban nem volt ezt követően sem nyílegyenes, hosszabb-rövidebb ideig dolgozott az Arpád-híd építésén (a töltéseket keresztező vasbeton kerethidak alapozásán), később a MÁV hídépítő felügyelőségnél a tak- sonyi 51 m-es Duna-ág áthidalását biztosító rácsos-tartós vegyes-forgalmú híd építésén. Már a Betontechnikai Intézet tudományos segédmunkatársaként szerezte meg mérnöki oklevelét 1951 -ben. Az Intézet feladata a tapadó-betétes előrefeszített vasbeton elemek gyártósorainak tervezését megalapozó vizsgálatok végzése, az elemgyárak (előfeszített födém- gerendák, betonaljak, pörgetett-beton lámpaoszlopok) tervezése volt. Munkája során vezette le a feszítőhuzal és a beton közötti kölcsönhatást leíró differenciál-egyenletet, amelyet Schwertner Antal műegyetemi docens bíztatására leközölt. A Betontechnikai Intézet utóbb beolvadt az Építéstudományi Intézetbe. Itt tudományos munkatársként laboratóriumi kísérleteket, és a kor nagyberuházásainál (a Dunapentelei Vasműnél, az Inotai Alumíniumkohónál, a Tiszai Vegyi Kombinátnál, a Bp.-i METRÓ és a Keleti Főcsatorna szerkezeteinél) helyszíni szerkezetvizsgálatokat, valamint anyag- és minősítő vizsgálatokat végzett. Az Intézet laboratóriumában került sor az 1950 decemberében bevezetett n-mentes méretezési mód kísérleti igazolására, amelyhez tucatnyi precíziósán készített és Huggenberger-bélyeggel ellátott vasbeton gerenda törését kellett elvégezni. 1954-1962 között a VIZITERV irányító tervezője volt. Feladata a K-VI. és K-IX. öntöző rendszerek műtárgyainak, szivattyútelepeknek, balatoni műtárgyaknak, a Tiszalöki, Kiskörei, Kvassay-zsilipi, valamint a Bős- Nagymarosi vízerőművek műtárgyainak és a Prédikálószék szivattyús energiatározó nyomóvezetékének mélyépítési és statikai tervezése. 1962-től a VITUKI tudományos munkatársa, majd főmunkatársa, műszaki-gazdasági tanácsadója lett. Fő kutatási területe az árvédelmi töltések viselkedésének és védképességük fokozásának vizsgálata volt. Ezzel kapcsolatban felfejlesztette a VITUKI talajmechanikai laboratóriumát, bevezette a töltések tömörségének és nedvességtartalmának izotópos mérését, a töltés és az altalaj szilárdságának in-situ mérését (súly-, statikus- és verőszondázással), a rétegződés meghatározását felszínközeli geoelektromos módszerekkel (verőszondázással kombinálva is). Ezekkel a módszerekkel az 1965. évi dunai, majd az 1966. és 1970. évi tiszai árvizek alkalmával megállapította, hogy a töltésekben a szivárgás általában a korábbi erősítések határfelülete mentén következik be, e- zek a kérgek a kötött talajok atmoszférikus és kémiai hatásokra bekövetkező szerkezetváltozásaira vezethetők vissza. Mindezek a vizsgálatok segítettek annak eldöntésében, hogy indokolt-e valamilyen védekezési beavatkozás, és ha igen, azt milyen módon érdemes végrehajtani. 1975 után a VITUKl-ban a külföldi munkák tender- ajánlatainak kidolgozásával és bonyolításával foglalkozott. A VITUKI szakértőjeként több alkalommal dolgozott Líbiában és Irakban. 1984-1986 között az ENSZ D- TCD (Műszaki Együttműködés a Fejlődésért Főosztály) műszaki főtanácsadója lett és projekt menedzsereként két és fél évig Laoszban kis vízerőművek tanulmányterveinek készítését irányította. Szakirodalmi tevékenysége mintegy 40 magyar, angol és német nyelvű publikációval kapcsolatos. Hivatalos angol nyelvű tolmácsként szakmai nyelvtudását a vízügyi szolgálat hosszú időn keresztül vette igénybe. Az A- kadémiai Kiadó megbízásából számos szakkönyv (Mo- sonyi Emil: Vízerőhasznosítás 1-11., Bogárdi János: Hordalékmozgás alluviális medrekben, Starosolszky Ödön: Vízépítési hidraulika, Ivicsics Lajos: Hidromechanikai modellkísérletek, Stelczer Károly: A hordalékmozgás elmélete és gyakorlata, Major Sándor: Turbinák és gépalapok méretezése, Horváth Imre: Modellezés a szennyvíztechnológiában, Biczók Imre: Betonkorrózió és betonvédelem) angol nyelvű fordítását készítette el, és megírta a Kézdi Árpád-Rétháti László-féle A talajmechanika kézikönyve c. munka III. kötetének 3-6. fejezeteit. 1987-ben kérte nyugdíjaztatását, azóta szakértőként, tolmácsként és szakfordítóként dolgozott. Noha a Hidrológiai Közlöny szerkesztésében 1954 óta tevékeny részt vett, a Magyar Hidrológiai Társaság munkájába csak 1999. óta kapcsolódott be közvetlenül. Sok évtizedes munkáját a Társaság 2000-ben Pro Aqua emlékéremmel ismerte el. Két alkalommal volt a Vízügy Kiváló Dolgozója. Az 1954., 1956., 1965. évi dunai árvizek elleni védekezésben kifejtett tevékenységét emlékéremmel, az 1970. évi tiszai nagy árvíz során kifejtett szakértői munkáját a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el. 2001- ben kapta meg az arany-, 2011 -ben a gyémánt-diplomát. Pályatársai, tisztelői mesélik, hogy 1954-ben, - mint a vitorlázás szerelmese - a balatonfüredi hajógyár hangárjában ő fedezte fel a bontásra ítélt, ponyvával letakart legendás balatoni vitorlást, a „Kishamis”-t, s mentette meg a megsemmisítéstől. A vitorlás a Vízügyi Sport Club tulajdonaként ma is szeli a magyar tenger hullámait. Zoli bátyánk mindig feltűnt ott, ahol a jó ügyért kellett kiállni. így volt ez a hírhedt „bős-nagymarosi” mozgalmak i- dején is. Fáradhatatlanul agitált, vitatkozott, cikkezett, hogy a laikus közhangulattal szemben a szakmai érveket érvényre juttathassa. Magas, kissé hajlott alakja, élénk tekintete tiszteletet keltett mindenkiben. Halálával fájdalmas veszteség érte a családot, a barátokat, a vízimérnöki szakmát. Emlékét megőrizzük! Sz. L.
