Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)

2014 / 5-6. különszám - LV. Hidrobiológus Napok előadásai

Közlési útmutató a Hidrológiai Közlönyben megjelenésre szánt cikkekhez A tanulmány beküldése A közlésre szánt tanulmányt szerzője (szerzői) nevé­vel, a szerzők lakása (munkahelye) postacímének (e-mail adatainak) megjelölésével, 8-10 sornál nem hosszabb tartalmi kivonattal, s legfeljebb 6 kulcsszóval ellátva akár a főszerkesztő, akár a Magyar Hidrológiai Társa­ság budapesti titkársága (Hidrobiológus Napok előadási anyaga esetén a Limnológiai Szakosztály elnöke) címé­re lehet beküldeni, szövegszerkesztéses - papírról olvas­ható - formában is, ugyanakkor mágneslemezes (flop­py) rögzítés formájában is. A főszerkesztő a cikk áttanulmányozása után a lektor­ok), illetve a szerkesztő bizottság véleményének ismere­tében közli a szerzőkkel, hogy a cikket a Hidrológiai Közlöny elfogadja-e, javítását, vagy kiegészítését kéri. A szerzők számítsanak arra, hogy a beküldött szöveget a szerkesztő bizottság, és a főszerkesztő véglegesnek te­kintheti, így azon utólagos betoldásokra nem lesz mód­juk, s a fel nem fedezett, vagy a fel nem fedezhető hibák­ért a szerzőket terheli a felelősség. A jó közölhetőség érdekében a mágneslemez (floppy) szövege csak a magyar betűket alkalmazó Word for Win­dows program verziói szerint lehet szerkesztve. Tördelt szöveg esetén célszerű a megjelent cikkeken is látható formák követése. Tördeletlenül adott szövegben se legye­nek a folyóiratban szokott formákkal ellentétes, utólag sem rendezhető jelek, vagy leütések. A választott fájl-név a szerzőre, vagy a cikk tárgyára utaljon. Kerüljük pl. a "cikk", "közlöny", "hidr", "ábrák", gyakran használt szavakat, nehogy minden szerző szinte ugyanazokkal a szavakkal jelölje fájljait. A nagy memória-igényű ábrákat, grafikonokat, képe­ket adják a szövegtől elválasztva külön fájlban a szer­zők, de azokat elegendő mágneslemez mellőzésével, ki­nyomtatva küldeni úgy, hogy szélességük vagy a 8,1 cm-es hasábszélesség, vagy a 16,7 cm-es oldalszélesség legyen. Az ábrák legnagyobb közölhető mérete: 16,7 cm x 25 cm lehet. Számítsanak a szerzők arra is, hogy ábrá­ik méretét radikálisan csökkenteni kell, így azok feliratai olvashatatlanná válhatnak, ha túl aprók. Az ábrák szövegét (aláírását) célszerű a szövegnek azon a helyén elhelyezni, ahová a szerző az ábrát szánja. Ha vala­melyik táblázat nem férne be a 8,1 vagy 16,7 cm széles ha­sábba, azt is külön fájlban kell adni, kb.-i helyére a szöveg­ben a táblázat számával, illetve feliratával utalva. Tábláza­tot képként szerkesztve ne adjunk. Minden további közlési kérdésben célszerű a főszerkesz­tővel előzetesen közvetlenül konzultálni. A folyóirat azok­nak a közleményeit sem fogja feltétlenül elutasítani, akik technikailag nincsenek felkészülve a szövegszerkesztésre. I- lyen esetekben különösen fontos a főszerkesztővel történő konzultáció levélben, távbeszélőn. A főszerkesztő címe: Dr. V'ágás István 6726. Szeged, Székely sor 13/A Telefon: (62)-436-558, (62)-599-599, (62)-740-684 (l)-385-6022 e-mail: info@ativizig.hu A szöveg leírása Kérjük az alábbiakat is különös figyelembe venni, mert sok felesleges munkától kímélhetik meg a szer­kesztőket, és a szövegben is kevesebb hiba marad.- Ügyeljünk a margók oldalbeállítására. (Felső: 1,9 cm, alsó: 2,7 cm, belső: 2,6 cm, külső: 1,7 cm, fejléc táv: 1,5 cm, lábléc: 0 cm. Papírméret: A4, 21x29,7 cm.- Az adott oldalbeállítás és papírméret mellett egy hasáb szélessége 16,7 cm. Két hasábos szövegszerkesz­tés esetén külön be kell állítani a 0,5 cm-es térközt, ami a 8,1 cm hasábszélességet is beállítja.- A fej léc-vonalak meghúzását és a fejlécek elkészíté­sét bízzuk a szerkesztőkre.- Betűtípus: Times New Roman.- Bekezdés: Bal és jobb behúzás: 0, mérték: 0,4 cm, (első sor), térköz előtte-utána 0 p., sorköz: szimpla, iga­zítás: sorkizárt. Ne ritkítsuk-sűrítsük a sorközöket!- A szövegen belül kötőjelet csak oda tegyünk, ahol a szó-összetételek, a számok utáni ragok, stb. miatt való­ban szükséges, és ahol azoknak minden áttördelés után is maradniuk kell. A szavakat vagy ne válasszuk el, vagy használjunk feltételes elválasztójeleket (a legtöbb prog­ramban a Ctrl és az elválasztójel billentyű együttes alkal­mazásával), amelyek az áttördelések során nem marad­nak láthatóan a szövegben. Adjuk meg alapértelmezett­ként a magyar nyelvet. Kerüljük a "szellős" sorszedést!- Az "Enter" billentyűt az új bekezdéseknél feltétlenül használjuk, új sorok esetén ne. Új bekezdésnél ne hagy­junk ki sort, csak az új címeknél (alcímeknél). A bekez­dés elején se szóköz, se tabulálás ne legyen. 4 mm-es első sor behúzást alkalmazzunk, (ne 5 mm-t).- A kiemelés dőlt betűvel, vastagítással, vagy e kettő­vel történjen. Az aláhúzást, r i t k í t á s t, a szavaknak csupa NAGYBETŰS változatát mellőzzük!- Ügyeljünk rá, hogy a beküldött szöveg magyar éke­zeteket tartalmazzon (leginkább az ő és ű betűkkel szo­kott baj lenni), s ne legyenek benne háztető, vagy hullám alakú ékezetek a magyar hosszú ékezetek helyett.- A tabulátort csak a legszükségesebb esetekben alkal­mazzuk, főként ne a táblázatokban, amelyeket a nélkül is elkészíthetünk. Külön bekeretezést se a táblázatoknál, se az ábrahelyek kijelölésére ne alkalmazzunk.- Az 1 és 0 számokat számmal jelöljük, ne az "1", illet­ve az "O" betűvel. Az írásjelek, kötőjelek elé nem kell szóköz, utánuk viszont igen. A zárójeleket íves ( ) alak­jukban használjuk, ne pedig a "/"jelek alkalmazásával.- Az /. ábra, 2. kép, illetve 3. táblázat írása az adott formában a helyes, nem pedig így: 1. Ábra, 2. Kép, 3. Táblázat, vagy így sem: 1. ÁBRA, 2. KÉP, 3. TÁBLÁ­ZAT. Ezekre a szövegben dőlt betűkkel lehet hivatkozni.- Gondolatjelnél szóközre - előtte is, utána is - szükség van. Zárójelek közt nem lehet (ilyen ) szóköz. (így jó).- Az alsó index (pl. 02), vagy a felső index (pl. m3) alkal­mazandó. Emelt, vagy süllyesztett sort ne használjunk! A vírusok kiküszöböléséről se feledkezzünk el!

Next

/
Thumbnails
Contents