Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 5-6. különszám - LV. Hidrobiológus Napok előadásai
67 ják, hogy a halak testének elemtartalma olyan jelentős változáson megy keresztül egy vegetációperiódus alatt, mely a fajok között tapasztalt különbségeket is meghaladja. A naphal elemtartalmának jellemzőiről találunk irodalmi adatot (Hendrixson et al. 2007), míg a vörösszámyú keszeg esetében mért értékeinket csak más, pontyfélékhez tartozó, rokon fajok adataival van lehetőségünk összevetni (Sterner és George 2000; Hendrixson et al. 2007; Dantas és Attayde 2007; Boros et al. 2012). Eredményeinket az irodalmi adatokkal összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a nitrogéntartalomban nem tapasztalható lényegi különbség, a széntartalom némiképp elmarad, míg a foszfortartalom fölülmúlja a legtöbb irodalmi értéket. Ugyanakkor az általunk megállapítotthoz hasonló, magas foszfortartalom nem példanélküli a szakirodalomban. Glaholt és Vanni 2005-ös munkájukban a nálunk honos naphal rokon faját, a kékkopoltyús naphalat (Lepomis macrochirus) vizsgálva 4-6 %-os foszfortartalomról számolnak be. Az általánosságban alacsony foszfortartalmú pontyféléknél átlagosan 2,5% körüli értékeket mértek (Penczak és Tátrai 1985; Sterner és George 2000), de találunk példát 5 %-ot meghaladó foszfortartalomra is bizonyos halfajok testében (Sereda et al. 2008). Az amurgébbel és alvógébfélékkel tudomásunk szerint korábban ilyen jellegű vizsgálatot nem végeztek. A faj nitrogén és széntartalma nem különbözik jelentősen a másik két vizsgált fajétól, foszfortartalom tekintetében azonban, a szakirodalmi adatokkal egybevetve a foszforban szegényebb fajok közé tartozik. Az összesített adatok szerint a fajok közötti különbség leginkább a foszfortartalomban érhető tetten. A korábbi vizsgálatok egyetértenek abban, hogy a foszfortartalom arányaiban sokkal nagyobb különbséget mutat, mint a szén vagy a nitrogén. Kifejlett korban a test foszforkészletének jelentős hányada a csontos szövetekben, elsősorban a vázrendszerben és pikkelyekben raktározva van jelen (Rons- hold 1995), így tehát a fajok közti különbségekért alapvetően a test csontossága felelős (Hendrixson et al. 2007; Cza- manski et al. 2011). A vizsgálatunkban megfigyelt faji különbségek megfelelnek a korábban ismertetetteknek, a csontosabb, ctenoid pikkelyekkel rendelkező sügér- és díszsü- gér-félék közül kerülnek ki a legmagasabb foszfortartalmú fajok, míg a pontyfélék legtöbb faja kevésbé csontos és így testük kevesebb foszfort tartalmaz (Hendrixson et al. 2007; Dantas és Attayde 2007). A korábbi tapasztalatok szerint az elemtartalomban mutatkozó, fajon belüli különbségek elhanyagolhatóak a fajok közti eltérésekhez képest. A fajok között megfigyelhető különbségekért olyan stabil, a törzsfejlődés során kialakult tulajdonságok felelősek, mint például a fentebb már említett vázrendszer teljes testhez viszonyított aránya. A populációk közötti különbségek, melyeket az egyes élőhelyeken uralkodó eltérő környezeti tényezők alakítanak ki (Vrede et al. 2011; Boros et al. 2012; El-Sabaawi et al. 2012), olyan mértékű varianciát nem képesek okozni, amely meghaladja a fajok közti különbségeket. A vegetációperiódus alatt fellépő, elemtartalomban bekövetkező változások okait az előzőkkel ellentétben rövidebb távú, de hangsúlyosabban változó populációdinamikai folyamatokban kell keresnünk, melyek - eredményeink alapján - akár a fajok közti különbségeket is átrendezhetik. A széntartalom szezonális változásáért elsősorban a tartalék tápanyagként szolgáló lipidek arányának változása felelős (Fagan et al. 2011). A vegetációperiódus alatt megváltozó környezeti feltételek hatására a test lipidtartalma gyors változásra képes (Bandarra et al. 1997; Konecná és Reich- ard 2011), ami széntartalom emelkedésével az elemek arányainak átrendeződését idézi elő. A főként izomszöveteket alkotó nitrogén csökkenése és emelkedése a lipid-tartalom- hoz hasonlóan a hozzáférhető táplálék mennyiségétől is függ. Éhezés hatására jelentős csökkenés figyelhető meg az izom, és így a teljes test nitrogéntartalmában (Love 1970). Az előzőekkel ellentétben a foszfortartalom nem mutat akkora évszakos ingadozást, ami a fajok közti különbségeket meghaladná. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a foszfor- tartalom esetében az egyes fajok közötti eltérés akár kétszeres is lehet, szemben a nitrogén- és széntartalommal, ahol a fajok közti különbségek ennek csak töredékei (Hendrixson et al. 2007; Dantas és Attayde 2007), így arányaiban sokkal nagyobb változás idézhetné elő a fajok közti különbségek átrendeződését. Továbbá a legfőbb foszfor raktár, a test vázrendszere, ilyen rövid idő alatt nem képes olyan mértékű mennyiségi változásra, mint a szénben gazdag zsír vagy a nitrogénben dús izomszövet. A foszfortartalom rövidebb távú változásai a szénben vagy nitrogénben gazdag szövetek „hígító” hatása révén, passzívan valósulnak meg, szemben például a széntartalommal, ahol a lipidtartalom növekedésével új, szénben gazdag molekulák épülnek be a testbe. A nemi érés folyamán a gonád mérete jelentősen megnövekszik, valamint nagy mennyiségű lipid halmozódik fel benne (Kaitaranta 1981), emiatt feltételezhetjük, hogy az e- gész test lipidtartalma is megnövekszik, a széntartalom megváltozásán keresztül erős hatást gyakorolva ezzel az e- lemtartalmi jellemzőkre. A gonádban felhalmozódó lipid a- zonban esetenként a test más lipidraktáraiból (izomszövet, máj) helyeződik át, így sokszor inkább a testen belüli átrendeződésről van szó, mintsem plusz lipidmennyiségről (Henderson et al. 1984). A test elemtartalma és a test mérete között gyakran felfedezhető kapcsolat, ennek természete azonban fajonként igen eltérő lehet (Hendrixson et al. 2007), ugyanakkor találunk példát ezen allometrikus kapcsolat hiányára is (Boros et al. 2012; El-Sabaawi et al. 2012). A méret és az elemtartalom kapcsolata az egyedfejlődés kezdeti szakaszán jut igazán érvényre, amikor a vázrendszer intenzív fejlődésével a test foszfortartalma folyamatosan és intenzíven növekszik (Pila- ti és Vanni 2007). Kifejlett korban ilyen mértékű változások már nem következnek be, de ha elég széles mérettartományt vizsgálunk, találunk kapcsolatot a méret és a sztöchiometri- ai jellemzők között (Hendrixson et al. 2007; Vrede et al. 2011) . Jelen vizsgálatban sikerült ugyan kimutatnunk kapcsolatot a testhossz és egyes tápelemek százalékos aránya között, megbízható eredményeket azonban szélesebb test- hossz-tartomány vizsgálatával kaphatunk későbbi vizsgálatokban. A Fulton-féle kondíciófaktor, ahogyan az korábbi vizsgálatainkból is kiderült, sok esetben nem alkalmas a lipidtartalom (Mozsár et al. 2013) és a széntartalom (Boros et al. 2012) becslésére. A testhossz és testtömeg hányadosából számított kondíciófaktort, másként fogalmazva az egységnyi testhosszra jutó testtömeget, több olyan tényező is meghatározza - testforma (Froese 2006), víztartalom (Love 1970) - ami elemtartalmi vizsgálatokban történő alkalmazhatóságát bizonytalanná teszi. Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy: (1) a halak szén, nitrogén és foszfortartalma fajon belül jelentős évszakos különbségeket mutat, (2) azonban ennek mintázata i- gen eltérő lehet az egyes fajok között. A szén- és nitrogéntartalom évszakos változásának mértéke a fajok közti kü
