Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)

2014 / 3. szám - Németh Attila - Szakál Pál: Gondolatok Magyaróvár történelmi szerepéről a hazai vízgazdálkodás tudományában

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2014 94. ÉVF. 3. SZ.

Műegyetemen tanársegédként kezdte (1934), az Öntözési Hivatalban, majd a Vízerőügyi Hivatalban folytatta (1942), amelynek a vezetője lett. Ezt követően a Vízügyi Tervező Vállalat igazgatója, majd a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet jogelődje (VITUKI) tudományos igazgatóhelyettese. 1949-től a Műegyetem magántanára, 1953 és 1957 között pedig a Vízépítési Tanszék vezetője. Irányításával a magyar vízimérnöki oktatás világszínvonalúvá vált. 1956-os tevékenysége miatt e- gyetemi katedráját és állását elveszítette - 1957-ben nem volt hajlandó magát „félrevezetettnek” nyilvánítani, ezért 1964-ben emigrált, a Baden-Württembergi kultuszminiszter tanszékvezetőnek hívta meg a Karlsruhe-i Egyetemre. A tanszékvezetés mellett elfogadja a legnagyobb hírű és tradíciójú német hidraulikai intézet, a Theodor Rehbock Laboratórium igazgatói posztját is. Rövid idő alatt az egyetem egyik legnépszerűbb és leghallgatottabb professzorává, a német vízgazdálkodás kiemelkedő alakjává válik. Mindeközben itthon elítélik és csak 1990-ben tér először haza, amikor itthon is több kitüntetésben részesül. 1984-től a Karlsuhe-i Egyetem professor emeritu- sa. ”

Vízépítő mérnökként Mosonyi a világ legelismertebb vízerő-hasznosítási szaktekintélyei közé tartozott. A Magyar Tudományos Akadémia 1951. december 15-én választotta levelező tagjai közé. Távollétében idehaza elítélték, vagyonától és akadémiai tagságától megfosztották. Csak 1991. május 10-én - akkor már rendes tagként — vették vissza az Akadémiára. Mosonyi Emil nevéhez kiemelkedő eredmények sokasága tartozik: munkásságához kötődik egyebek mellett a széles körben alkalmazott szivárgási kisminta törvény a duzzasztás hatásának elemzése a hajózásra, öntözőrendszerek és víztározók méretezése, a nagyesésű erőművek hordalékmozgásának és a mezőgazdasági vízgazdálkodás kutatása, az árvíz valószínűségek és a mértékadó árvizek elmélete, valamint a vízépítési műtárgyak környezetbarát megoldása. Egyik fő műve a vízerő-hasznosítás három kötetes szakkönyve, a Water Power Development, amely angolul, magyarul és németül többször, továbbá kínai nyelven is megjelent. Munkásságából kiemelkedik a XX. század egyik legnagyobb vízügyi alkotásának, a Duna-Rajna-Majna csatorna különleges hajózsilipjeinek korszerű és gazdaságos kialakítása. Negatív kontextusban, a bös-nagymarosi vízlépcsőrendszer atyjaként szokták emlegetni, a tények a- zonban másról vallanak: amikor megkötötték a magyarcsehszlovák szerződést, 1977-ben, a világhírű vízépítő már 13 éve Németországban dolgozott. Mosonyi Emil 1942-ben kidolgozott ugyan egy elgondolást a nagymarosi vízerőműre, de Kállay Miklós miniszterelnök kívánságára nem ezzel, hanem a kárpátaljai és észak-erdélyi völgyzárógátas vízerő-hasznosítási lehetőségekkel foglalkozott. Életművét a külföld már életében elismerte, illetve halála után is nagyra értékelte. Számos világhírű mérnöki iroda szakértőjeként munkássága öt kontinensre és mintegy harminc országra terjedt ki. Több meghatározó folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, valamint alapítója, illetve alapító elnöke volt két széles körben elismert szervezetnek, az International Water Resources Associa- tion-nak és az International Hydropower Association- nak. Az öntözési világszövetségnek, az International Commission of Irrigation and Drainage-nek alelnökeként működött, valamint számos további társaság tisztségét is viselte. 1993-ban a University of Auckland a fenntartható vízerő témában - még életében(l) — Mosonyi-díjat alapított. Számos rangos kitüntetés és cím tulajdonosa volt: Medaille du Vermeil kitüntetés (Párizs, Francia- ország), Johann Joseph Ritter von Prechtl-emlékérem (Bécs, Ausztria), Österreichischer Wasserwirtschaftsverband aranyérme (Bécs, Ausztria), International Biographical Centre TOP 100 Medal (Cambridge, Anglia), International Order of Merit (Cambridge, Anglia), Great International Cannes Prize (UNESCO, Cannes, Francia- ország). A Wisconsin, a Northwestern University, a Müncheni Műszaki- és a Belga Királyi Egyetem, továbbá a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora, az Argentin Tudományos Társaság és a Toulouse-i Tudományos és Szépirodalmi Akadémia tagja volt. A Magyar Hidrológiai Társaság 1950 és 1954 között elnökének, 1990-től tiszteletbeli tagjának választotta. Itthon Kossuth- és Szé- chenyi-díjjal, valamint Széchenyi István-, Pattantyús Á. Géza- és Vízügyért-emlékéremmel ismerték el a vízerő- hasznosítás és öntözés szaktekintélyének munkásságát.

A tetszőlegesen kiemelt vízügyi szakemberek sorát prof. dr. dr. h. c. Bogárdi János (Torda, 1909 - Budapest, 1998) nevével zárhatjuk. Ő 1931-ben vette át mérnöki, majd 1939-ben szakképesített gazdász oklevelét. Akadémikussá választásának időpontjai: 1962. április 6; (levelező tag), illetve 1973. május 11. (rendes tag). Életpályája átfogta majdnem az egész évszázadot. Tevékenysége kiterjedt a tervezésre, kivitelezésre, kutatásra és oktatásra, tudományos eredményei világviszonylatban is elismertek. 1932-től, mint vállalati mérnök a Hanság-csator- na kotrási munkálatainál dolgozott. 1933-tól 30 éven át az állami vízügyi szolgálatnál volt alkalmazásban, ahol a Tisza és a Duna szabályozási munkálataival és árvízvédekezéssel foglalkozott. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal 1948. évi megalakulásakor a Vízrajzi Osztálynál csoportvezető főmérnöki, majd a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1952. évi megalakulásától kezdődően tudományos osztályvezető beosztásban dolgozott, 1955-től az új hidraulikai laboratórium vezetője. 1946- tól meghívott előadóként oktatott a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1962-ben egyetemi tanárrá nevezték ki az Építőmérnöki Kar Vízépítési Tanszékre, ahol 1979. december 31-éig, nyugdíjazásáig oktatott.

Az elméleti hidraulika, hidrológia és hordalékmozgásmérések szaktekintélyeként széles körű nemzetközi tevékenységet fejtett ki. 1937-38-ban amerikai ösztöndíjjal tanulmányúton vett részt az USA-ban, majd az 1950-es