Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 2. szám - Pálfai Imre: Vízháztartási szélsőségek a Kárpát-medencében

10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 2. SZ. dését és a kisvizek mérsékelt süllyedését mutatja. A nagyvizek 800 cm-es szint fölött tekinthetők különösen szélsőségesnek. Ilyenek fordulhatnak elő 1954-ben, 1965-ben, majd hosszú szünet után 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben. Feltűnő a 800 cm fölötti nagyvizek megnövekvő gyakorisága a jelen évszázadban. Budapestnél a Duna eddigi legmagasabb vízállása (856 cm) 2006-ban volt. A kisvizeket nézve a szélsőségesen alacsony (70 cm alatti) szintek a következő években álltak elő: 1953-ban (állójég miatt), 1983-ban, 1985ben, 2003-ban, 2004-ben és 2011-ben. Ezek közül a legalacsonyabb (55 cm) a 2003. évi volt, amikor, de pl. 2011 őszén is, a Szabadság-híd feletti szakaszon előbukkant az „ínség szikla". Ugyancsak emelkedő trendet mutat a Tisza szolnoki nagyvizeinek idősora (3. ábra). Az igen szélsőségesnek tekinthető 900 cm-es vízállást is meghaladó nagyvíz volt 1970-ben, 1979-ben, majd 1999-ben, 2000-ben, 2006-ban és 2010-ben. Ezek közül a 2000. évi vízállás volt a legmagasabb (1041 cm), de 1000 cm fölött volt a 2006. évi nagyvíz is. A kisvizek viszont mérsékelten süllyedő tendenciájúak. Szélsőségesen alacsony (-270 cm alatti) vízállások fordultak elő 1968-ban, 1992-ben, 2003-ban, 2009-ben és 2011 -ben. Az eddigi legalacsonyabb vízállást Szolnokon 2003ban mérték, ez a vízmérce 0 pontja alatt 279 cm volt. 2012 szeptemberében ez a rendkívüli helyzet lényegében megismétlődött: - 278 cm-es kisvíz alakult ki. A Kárpát-medencében különösen szélsőséges árvízi helyzet van akkor, ha egyszerre árad a Duna és a Tisza, valamint ezek mellékfolyói is. Ez történt 2006 márciusában, amikor a Dráva kivételével szinte minden folyó igen magas vízállású és áradó jellegű volt (Szlávik 2006). Szintén általános árvízi helyzet alakult ki 2010-ben, de a 2006. évinél alacsonyabb vízállásokkal. A dunai és a tiszai szélsőséges kisvizek a vizsgált időszakban csak egyszer, 2003-ban estek egybe. A nagyvizek és a kisvizek szintjét alapvetően a hidrometeorológiai körülmények szabják meg, de azt ezeken kívül számos egyéb tényező is befolyásolja. A hegyvidéki vízgyűjtőkről lefolyó vízhozamra például a földhasználat változásai és a víztározás-vízerőhasznosítás lehet lényeges hatással. A síkvidéki folyószakaszoknál - többek közt - a mederváltozások (a meder beszűkítése, mélyülése, ill. feltöltődése, a hullámtéri növényzet elburjánzása stb.), az esetleges töltésszakadás, a folyami vízlépcsők duzzasztó hatása, a nagyarányú vízkivétel és még más emberi beavatkozás vízszint-módosító hatására kell gondolnunk (Konecsny 2004, 2010, Bezdán 2011, Vágás 2011, Nagy 2012). Nagy tavainkon a szélsőségesen magas vízállásokat ritkán nevezik árvíznek, mint egykoron ez szokás volt. Manapság nagyobb figyelmet keltenek a szélsőségesen alacsony vízállások, amelyeken mesterséges vízpótlás hiányában nemigen lehet változtatni. A Balatonnál az egyik legkritikusabb kisvizes időszak 2000 és 2003 között alakult ki. A siófoki vízmércén a legalacsonyabb napi átlagos vízállás 2003 nyarán alig haladta meg a 20 cm-t (Varga 2003). A 20. századi legalacsonyabb balatoni vízállása 1921-ben, a 19. századi 1866-ban volt -40 cm körül, míg a legmagasabb 1879-ben a 200 cm-es szint közelében (Virág 1997). 3. Belvizek és aszályok Rátérve a belvizek és az aszályok Kárpát-medencén belüli helyzetének elemzésére, a 4. ábrán bemutatom a belvízi elöntés nagyságának és az aszály erősségének időbeli változását az elmúlt hatvan év folyamán. A belvízi elöntés 0 és 420 000 hektár között ingadozik, határozottan sem növekvő, sem csökkenő trendet nem tükröz, szélsőségesen nagy belvizek a vizsgált időszak első és második felében egyaránt előfordultak. Ha a szélsőségesen nagy belvíz alsó határát 250 000 hektáros évi elöntésnél vonjuk meg, akkor az ilyennek minősíthető évek (pontosabban hidrológiai évek) a következők: 1966, 1967, 1970, 1999, 2000, 2006, 2010 és 2011, tehát az adatsor vége felé a szélsőségesen nagy belvizek gyakoribbak. A legnagyobb elöntést (435 000 hektárt) 1990-ben mérték föl. A belvízi időszakok hossza - legalábbis az Alsó-Tiszai vízgyűjtőkön - növekvő jelleget mutat (Kozák 2011). A 19. századi nagy belvizek közül a legszélsőségesebb az 1881. évi, a 20. századiak közül az 1940-42. évi volt. 1942 tavaszán a mai országhatáron belül hozzávetőleg 600 000 hektárt borított belvíz. A Kárpát-medence egészében az elöntés megközelítette az 1 millió hektárt (Fejér 1997, Páljai 2004). 4. ábra. A belvízi elöntés és az Aszályindex országos adatai 1953-2012 között. (Adatforrás: OVF és ATIVÍZIG) Az aszály erősségét jól jellemző Aszályindex országos átlaga a vizsgált időszakban 2,5 - 9,5 C°/100 mm között változott, és határozott növekvő trendet mutat. Ezt a növekedést döntően az időszak második felében, főleg a vége felé előfordult erősen aszályos évek idézték elő. A példátlan aszálysorozat legaszályosabb évei, vagyis amikor az Aszály -index országos területi átlaga meghaladta a 8,0 értéket, a következők: 1990, 1992, 1993, 2000, 2003, 2007 és 2012. Az aszály erősségének bemutatott tendenciózus növekedéséhez a csapadék csökkenésén kívül a nyári középhőmérséklet emelkedése, a hőségnapok és a forrónapok számának erőteljes növekedése (Papp-Lakatos 2008, Szalai S. 2011), valamint bizonyos régiókban a talajvízszint nagyfokú sülylyedése is jelentősen hozzájárult. A talajvízszint süllyedését - pl. a Duna-Tisza közi hátságon - a természeti tényezőkön kívül többféle emberi tevékenység, legfőképp a földhasználat és a vízhasználat számottevően befolyásolták (Simonffy 2003, Pálfai 2004). A talajvízszint-süllyedés egyik legkirívóbb példája a ladánybenei talajvízészlelő kút adatsora, amely az 1944-1975 közötti időszak átlagos vízszintjéhez képest napjainkra 7-8 métert süllyedt (Szalai J. 2011). Az aszály legsúlyosabb formában rendszerint az Alföld középső és déli részeit érintette. így volt ez legutóbb is, amint az Aszály-index 2012. évi értékeinek területi eloszlásán láthatjuk (5. ábra). A régebbi aszályok közül a Kárpát-medencében a legszélsőségesebbek az 1794., az 1863., az 1904. az 1935. és az 1952. évi aszályok voltak. Minden idők legsúlyosabb aszályának az 1863. évit tartják (Pálfai 2004). Összefoglalás Összefoglalóan az I. táblázatban mutatom be, hogy a vizsgált időszak mely évei voltak szélsőségesen árvizes, kisvizes, belvizes és aszályos évek. A legfeltűnőbb, hogy a vizsgálati időszak második felében a szélsőségesen kisvizes és aszályos évek sokkal gyakrabban fordultak elő, mint az időszak első felében, amikor csak két ilyen kisvizes év volt,