Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 2. szám - Alföldi László: Kis elmélkedés a Vízgazdálkodásról
2 Kis elmélkedés a Vízgazdálkodásról Alföldi László 1122. Budapest, Városmajor u. 8. Prológus Hatvan évvel ezelőtt friss geológus diplomával a zsebemben (1952 őszén) álltam munkába az Országos Tervhivatal Bányászati Osztályán, mint kutatási referens. Most, nyolcvanötödik életévembe érve sokrétű vízügyi tapasztalataim birtokában egyre értetlenebbül állok a Magyar Vízgazdálkodás szervezeti egységeinek fellazításával, a feladatok és hatáskörök alig követhető átszervezésével szemben, legutóbb pedig az európai hírű, világszerte ismert és elismert VITUKI jól szervezett kutató egységeinek szétszórásáról, az Intézet megszüntetéséről érkeztek hírek. Ezért vállalkoztam szerény gondolataim megfogalmazására és közreadására. Fogalom-elemzés A „gazdálkodás" eleve antropogén fogalom, az emberi szükséglet kielégítésének módját jelöli. Gazdálkodni csak korlátosán rendelkezésre álló szükséglettel (erőforrással) lehet. A víz korlátozott hozzáférhetősége tulajdonképpen csak gazdaságpolitikai fikció, a vizet nem használjuk el, csak felhasználódik, a felhasználás során nem semmisül meg, csak átalakul, kémiai összetétele változik, szennyeződik, halmazállapotot vált, helyzetet és befogadót vált. (Alföldi L. 1998) A „Vízgazdálkodás" a társadalom igényeit szolgáló (kielégítő) szándékos, tudatos „beavatkozás a természetes vízháztartásba. A beavatkozás tárgya a természetes víz, a globális vízforgalom része, egyfelől kiemelt hatáshordozó, másfelől legáltalánosabb veszélyeztető" (Keretterv 1984). Az emberség számára a vízháztartás legfontosabb eleme egyben a vízgazdálkodás tárgya a vízfolyás, a folyó és a felszín alatti víz. A természetes víz az Élet nélkülözhetetlen feltétele, olyan dipól (H 20) molekula halmaz, amely kis belső kohéziója következtében mindaddig kitölti a rendelkezésére álló teret, és a gravitáció hatásához igazodva mozog (mindaddig), amíg az elmozduló víztömeg helyébe újabb érkezik. Az így elmozduló víztömeg mindaddig (de csak addig) kinetikus energiahordozónak tekinthető, ameddig az utánpótlás rendelkezésre áll. A vízháztartás legfontosabb eleme, évezredek óta a beavatkozások tárgya: a vízfolyás, a folyó. Bármely természetes vízfolyás (folyó) olyan dinamikus, instabil, részleteiben és egészében folyamatosan változó, csak környezetével együtt értelmezhető jelenség, melyet szüntelenül formálódó mederalakulat, medertartalom (víz, hordalék) hozzá tartozó partszakasz, többlépcsős ártere, környezet által kialakított vízi- és parti élettér, ökológiai rendszer, sajátos mikroklíma jellemez, melyek együttesen, hajózási vízi sport, üdülési lehetőséget, tájképi szépséget, stb. képeznek. A vízfolyást a környezetéhez, a társadalomhoz való kapcsolata is meghatározóan jellemzi. Minden vízgazdálkodási beavatkozás hatása a környezetre új állapotokat indukál, melynek fenntartása folyamatos beavatkozást, üzemelést, fenntartást igényel, rendszeres tervkorrekciót követel. Visszatekintés A legősibb civilizációk története azt is mutatja, hogy a vízgazdálkodási beavatkozások egyidősek az emberiség kultúrtörténetével. Az egykori birodalmak kifejlődésének és fennmaradásának megalapozása az öntözéses gazdálkodás volt. Az öntözéses gazdálkodás eredete az alacsony árterek rendszeres elöntésére vezethető vissza, amikor az ismételten visszatérő nagyvizek (árvizek) iszapos hordalékkal árasztották el az árteret, folyamatosan fenntartva az árasztásos földművelés hatékonyságát, ami ugyan szegényes, de csatornákat sem nélkülöző beavatkozásokhoz vezetett. A társadalmi igények fokozódásával lépést tartó vízgazdálkodási beavatkozások egyre nagyobb térségeket érintettek, tekintélyes földmunkákat igényeltek, és a földfelszín átalakítása regionális méreteket öltött. Az öntözéses gazdálkodás, a folyószabályozás, az árvízvédelmi beavatkozások érdemben változtatták meg a felszíni vizek vízháztartását. Hatalmas területeken pusztult el a mocsári élővilág, gyökeresen átalakult a földfelszín/talaj. A korábban meghatározó redukciós talajviszonyok helyébe a telítetlen zóna oxidációs körülményei kerültek. Jelentősen megváltozott a lefolyás, különösen a beszivárgás körülményei, a mocsári üledékképződést deflációs hatások váltották. Morotvák, csatornahálózatok, hosszan elnyúló földművek, duzzasztások tagolják a morfológiát, az adott térség vízháztartását, egyben pedig az emberi életteret, az életkörülményeket. Végeredményben műszakilag szabályozott antropogén környezet alakult ki. Az antropogén térséget, a kialakított vízgazdálkodási rendszert folyamatosan üzemeltetni, fenntartani, fejleszteni és a környezeti körülményekhez igazítani, természet közeli körülmények fenntartásáról gondoskodni kell. Bármely létrehozott vízgazdálkodási rendszer működését, üzemeltetését tartósan szüneteltetni vagy megszüntetni súlyos hátrányos következmények nélkül nem lehet. Az eredeti természetes állapot visszaállításának a követelése csak illuzórikus elképzelés lehet. Földrajzi kitekintés A Kárpát-medence a Föld egyik legzártabb medencéje, sajátos földtani alakulat, az Alp-Kárpáti hegységrendszer fejlődéstörténetével együtt haladó fiatal medence-rendszer. A bonyolult felépítésű medence aljzat az eurázsiai valamint az afrikai kéreglemezek találkozása mentén nagy-tektonikailag két részre tagolja a térséget. A kéreglemezek érintkezési vonulatát a felszínen a Dunántúli-középhegység keleti szegélye jelöli ki. (Lenkey L. 1999) Az alpi-régióból érkező fő folyó a Duna medervonulatának észak-déli irányultsága a felszínen karakteresen ketté osztja a Medencét, a változatos térszerkezetű Dunántúlra valamint a síkvidéki térszerkezetű Alföldre. A Dunántúl változatos térszerkezete szegényes vízhálózata eleve nem ígér jelentős előnyöket a vízgazdálkodási beavatkozásokhoz, ezért az integrált vízgazdálkodási beavatkozások helyett differenciált beavatkozásokra került sor. Ezzel szemben a Tisza-térség, az Alföld síkvidéki térszerkezete, változatos vízhálózata rendkívüli előnyöket ígért az integrált vízgazdálkodási rendszer kialakításában. Válogatott eseménytörténet Az 1700-as évek rendkívüli, pusztító árvizei hívták fel a figyelmet a Tisza térség elvadult állapotára, ezért a Helytartó Tanács általános katonai-térképezést, mappációt rendelt el. Az 1769-1784évi katonai felvételekre támaszkodva sajátos, szakszerű, részletes tiszai mappációra került sor. 1846ra elkészült a Tisza folyóról és annak árteréről szóló 33 lapból álló térképsorozat. Az általános katonai térképlapok és a
