Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 5-6. különszám - LIV. Hidrobiológus Napok előadásai
13 sabbra (2,7 m - 3,50 m) emelte. Az esésviszony oknak köszönhetően a tározó felső (sekélyebb) medencéiben nagyobb, az alsó (mélyebb) medencékben pedig kisebb vízállás növekedés alakult ki, így a vízmélységek szinte kiegyenlítődtek. Főként ennek hatására az áradást követően a korábbi évek vízi növényzettel fedett vízterei nagyrészt növénymentessé váltak (Kelemenné és Végvári, 2011). A gyékény érzékenyen reagált a gyökérzónában - a magas víz miatt - kialakult tartós oxigénmentes viszonyokra, így a gyékényesek még a nyár végéig sem zöldültek ki. A mélyebben gyökerező, földalatti rizómával rendelkező két növényfaj, a nád és a fehér tündérrózsa jobban tolerálta a tartós vízborítást és az oxigén hiányt. A nagy víztömeg levonulása után a nagyobb tápanyagkészlet még elegendőnek bizonyult a megújuláshoz, és bár kisebb egyedekkel, de kihajtottak. A nyár végére egyes területeken találtunk virágzó fehér tündérrózsákat és alacsony növésű, zöldellő nádat. A növényzet megjelenésének elmaradására két lehetséges magyarázatot tudtunk adni. Az első elmélet szerint a magas vízállás miatti hidrosztatikai nyomás-változás kedvezőtlenül hatott a termés csírázására. A víztömegben létrejött rossz fényviszonyok (magas lebegőanyag tartalmú, kis átlátszóságú víz), valamint a mederanyag felkeveredése miatti esetleges fizikai sérülések a növénykezdemények megfelelő fejlődését gátolták. A fiatal hajtások csak egy ideig voltak képesek a növekvő vízoszlop magasságát követni, ezért ezután elhaltak. A második elmélet szerint egy bizonyos vízmélység (vízoszlop magasság) esetén a növény termése egyszerűen nem hajt ki. Nincsenek meg a szükséges feltételek (fény, átlátszóság, hordalék, hőmérséklet, stb.), ezért nem indul meg a csírázás, tehát „várakozik” a kedvező körülmények kialakulásáig. Ha a megfelelő vízmélység még időben létrejön (pl. a 2006. évi árvíz idején, amikor az árhullám május elejére levonult) a csírázás megkezdődik, és a növény fejlődésnek indul. Amennyiben a vízmélység a növény kifejlődéshez szükséges idő alatt nem csökken a szükséges mértékre, a termés áttelel, és a csíraképességét megőrző magvak következő év/évek kedvező időszakában kihajtanak. Az alábbi kérdésekre kívántuk a válaszokat megadni: 1) Milyen hatással van a vízoszlop hidrosztatikai nyomása a súlyom csírázására? (A csíraképes termés kicsírázik-e mély ízben?) 2) Milyen hatással van a vízoszlop hidrosztatikai nyomása a súlyom fejlődésére? (A kicsírázott termésből kifejlődik- e a növény mélyvízben?) 3) Milyen hatással van a vízoszlop hidrosztatikai nyomásának csökkenése a sulyomcsírázására? (A mélyvízből kivett csíraképes termés kicsírázik-e sekély vízben?) 4) Milyen hatással van a vízoszlop hidrosztatikai nyomásának csökkenése a súlyom fejlődésére? (A mélyvízből kivett, és sekély vízben kicsírázott termésből kifejlődik-e a növény sekély vízben?) 5) Milyen hatással van a vízoszlop hidrosztatikai nyomása a súlyom csíraképességére? (A mélyvízből kivett, ki nem csírázott, csíraképes termés kicsírázik-e sekély vízben, a következő évben?) A kutatási program fő célkitűzése annak megállapítása volt, hogy mi okozhatta 2010. évben a súlyom szinte teljes eltűnését a tározóból, illetve hogyan alakul a szaporítóképlet-állomány és a növényzet az árvíz hatására. Meddig és milyen körülmények között csíraképes a sulyom-termés? Várhatóan milyen lesz a növényzet betelepülésének („újra népesedés ”) üteme? Anyag és módszer A kérdések megválaszolásához, valamint az elméletek bizonyításához, illetve elvetéséhez célirányos több évre szóló kutatási programot dolgoztunk ki. 1. Mintaterület kijelölése: 0,6-3 m-es vízmélység, nem tuskós. A Kis-Tisza kijelölt térsége a vízmélysége, megközelíthetősége, s viszonylagos háborítatlansága miatt alkalmasnak tűnik a zsákok lehelyezésére és monitorozására. 2. Sulyom-termés (200 db) gyűjtése kaparóhálóval kora tavasszal, és csíraképességének ellenőrzése. 3. A csíraképesnek ítélt termések mintaegységekre osztása és „krumpliszsákok”-ban történő kihelyezése. A 200 literes hordóba helyezett tározó-vízzel és üledékkel biztosítjuk a vizsgálatokhoz szükséges kontroll körülményeket is. a/ Egy egységet (1. sz. minta) laboratóriumi kontroll- körülmények között vizsgálunk, hogy a csíraképesnek ítélt termésből ténylegesen mennyi csírázik, majd fejlődik ki. E- zeket az időket neveztük a csírázás időszakának, illetve a fejlődés időszakának. b/ Egy egységet (2. sz. minta) elhelyezünk a mintaterület mélyvizébe, és terv szerint bolygatás nélkül egy évig a víz alatt tartunk. A következő évben - a csírázás időszakában - behozzuk a laboratóriumba, ahol laboratóriumi kontroli-körülmények között vizsgáljuk, hogy a csíraképesnek ítélt termésekből ténylegesen mennyi csírázik, majd fejlődik ki. Ha a csírázás és a kifejlődés részben, vagy teljesen végbemegy, akkor bizonyítottá válik, hogy a hidrosztatikai nyomás miatt ki nem csírázott termések túlélik a kedvezőtlen állapotokat, és a kedvező körülmények kialakulásakor a növény képes a kifejlődésre. c/ Egy egységet (3. sz. minta) elhelyezünk a mintaterület mélyvizébe. A csírázás időszakában kiemeljük a mélyvízből, és megvizsgáljuk az állapotát. Amennyiben egy is csírázásnak indult, akkor nem bizonyítható egyértelműen a hidrosztatikai nyomás csírázást gátló hatása. Amennyiben nem csírázott ki egy sem, az azt jelenti, hogy a hidrosztatikai nyomás akadályozta a növény csírázását. Ezután az egységet áthelyezzük a sekély vízbe. Amennyiben ott egy is csírázásnak indult, akkor bizonyítottá válik, hogy a hidrosztatikai nyomás miatt ki nem csírázott termések túlélik a kedvezőtlen állapotokat, és a kedvező körülmények kialakulásakor a növény képes a kifejlődésre. d/ Egy egységet (4. sz. minta) elhelyezzük a mintaterület sekély vizébe. A csírázás időszakában kiemeljük a sekély vízből, és a kicsírázott egyedeket áthelyezzük a mélyvízbe. Amennyiben a mélyvízben a hajtások tovább fejlődnek, az azt bizonyítja, hogy a már kicsírázott termés túléli a magas vízoszlopot, és a növény képes a továbbfejlődésre. Ha azonban a kicsírázott termés nem fejlődik tovább, és a hajtás elhal, akkor bizonyítottá válik, hogy a már csírázásnak indult növény egy hirtelen jött vízszintnövekedést nem képes túlélni. e/ Egy egységet (5. sz. minta) elhelyezünk a mintaterület sekély vizébe. A csírázás időszakában kiemeljük a sekély vízből, és a kicsírázott egyedeket visszahelyezzük a sekély vízbe. A fejlődés időszakában újra kiemeljük a mintát és a fejlődésnek indult egyedeket áthelyezzük a mélyvízbe. A- mennyiben a mélyvízben a hajtások tovább fejlődnek, az azt bizonyítja, hogy a már fejlődésnek indult növény túléli a magas vízoszlopot, és a növény kifejlődik. Ha azonban a fejlődésnek indult hajtás nem fejlődik tovább, és a növény elhal, akkor bizonyítottá válik, hogy a már fejlődésnek indult növény egy hirtelen jött vízszintnövekedést nem képes túlélni.
