Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról
24 lakúit ki. Bizonyos mértékben hasonló viszonyok lehetnek a Tisza-Szamos-Kraszna deltavidékén is. A Körösök medencéjét a szénhidrogén kutatás és a vízkutatás forrásai kitűnően feltárták, és tudjuk, hogy tektonikusán kialakított mély medencékben a holocén rétegek alatt nagy vastagságú plio- cén finomhomokos, iszapos képződmények találhatók, és tulajdonképpen az ártéri üledékekkel feltöltött, vagyis az é- rintett folyók hegység-menti törmelék medencéje jórészt az országhatáron kívül, a hegységek előterében helyezkedik el. A Kraszna-Szamos-Tisza háromszöge alatt nagy vastagságban tipikusan hegység-előtéri plasztikus üledékek találhatók, mintegy a Tisza törmelék medencéjét alkotva. A tárgyalt három fluviogenetikai térség közös jellemzője, hogy a mélymedencét betakaró pliocén, pleisztocén és holocén üledéksor elhatárolása rendkívül bizonytalan, olyannyira, hogy a pleisztocén és a pliocén karakteresen elkülönülő időszakait is nehéz egymástól, és alkalmasint a holocén időszaktól elválasztani. Természetesen ott, ahol löszképződmények borítják a felszínt a pleisztocén és pliocén események szétválaszthatok, a holocén természetszerűleg hiányzik. Ettől függetlenül nehézségeket okoz az infúziós lösz, a löszös homok, a lö- szös-agyag, stb. keletkezési módjának és abból következően az idő besorolásának a megítélése. A kérdéskör a teljes Tisza térséget érinti, és kapcsolódik a mély ártér és a magas ártér elkülönítésének megítéléséhez (Schweitzer F. 2000). A földtudomány hosszú ideig mellőzte a pleisztocén holocén tektonikus vizsgálatát, mert elegendő információ hiányában jelentéktelennek ítélték meg. Kár lenne azon vitatkozni, hogy tektonikus mozgásnak tekinthetjük-e ha valahol a felszín az elmúlt másfél évszázad alatt évi 1 mm-el süllyedt vagy emelkedett. Az ilyen mozgás kicsinek tűnik ugyan, de a Tisza szabályozás 150 é- ve alatt már másfél méter szintváltozást hozhatott létre, ami rögvest jelentősebbnek tűnik, ha arra gondolunk, hogy Szolnoktól lefelé a Tisza főmedrének esése 2-3 cm/km, vagy ha arra gondolunk, hogy a hullámtéren belüli évi átlagának számítható 1 cm-es lerakódás mekkora feltöltődést okozna, természetesen egyidejű süllyedéssel együtt. Azt most is tudjuk, hogy a Tisza meder egyes szakaszokon bevágódási, más szakaszokon feltöltésre utaló jeleket mutat. Úgy tűnik, a felület vertikális elmozdulásai sokkal fontosabbak lehetnek, mint ahogy ezt eddig gondoltuk. A vertikális felszín-mozgásokkal a szakirodalom elvétve foglalkozott, és rendszerint a felszín alatti koncentrált víztermelés következményeit vizsgálta. A múlt század utolsó évtizedében a magyarországi geoid felületet is egyre nagyobb pontossággal sikerült meghatározni, ami lehetőségeket kínál a finomabb tudományos módszerek alkalmazására, a hazai felszínmozgások követésére. 1995-ben Joó I. szerkesztésében elkészült „a nemzeti vertikális kéregmozgás térkép” 1:500 000 léptékben, amely szerint már nem elhanyagolható, deciméter nagyságrendű vertikális felszínmozgások valószínűsíthetők. A méretarányból eleve következik az adatok bizonytalansága, ettől függetlenül azonban a térkép további geomorfológiai, üledékfoldtani, sztatigráfiai, hidrogeológiai kérdések generálására minden bizonnyal alkalmas. II. Visszatekintés a Tisza-szabályozás előzményeire Amitől tudunk, de nemigen beszélünk Igazság szerint a Tisza-szabályozásról keveset tudunk. Néha eszünkbe jut Kossuth forradalmi lendülete és gróf Széchenyi gazdaságfejlesztési igyekezete, leginkább mégis az maradt az emlékezetünkben, amikor Széchenyi látványos színpadias kapavágásával meghirdette a Tisza-szabályozás kezdeteit. Arról már nem beszélünk, hogy a látványos aktust a dob-szederkényi ikerkanyar átvágása már megelőzte (Fejér L. 1997). Valószínű, nem véletlen, hogy a szakma a Tiszavölgyi Társulat megalakítását tekinti a szabályozás kezdetének, függetlenül attól, hogy már korábban is voltak olyan beavatkozások, szerveződések, állapotfelmérő térképezések (mappációk) melyek felhasználása nélkül a szabályozás megtervezése, szakszerűsége aligha lett volna biztosítható. A szabályozás kezdetei, illetve első nyomai a karlócai békéig is visszavezethetők (1699). A történések feldolgozása, hiteles publikálása csak a huszadik század első felében kezdődött. A közfigyelmet azonban először a „Verejtékes Honfoglalás” címmel megjelent ismeretterjesztő szándékú, de minden tekintetben szakszerű kiadvány keltette fel (Dun- ka S. Fejér L. Vágás I. 1987). Ezt követte a „ Források a Vízügy múltjából” című sorozat 10. számaként megjelentetett „A háromszögeléstől a Tisza szabályozásáig” c. jegyzőkönyvi részletességű kiadvány. (Sorozatszerkesztő: Fejér L. 1996), Deák Antal András elemző tanulmányairól. Az azt követő publikációs dömping, az egyetemek, tudományos intézmények, alapítványok kiadásában megjelent publikációk nemcsak a Tiszavölgyi Társulat történetét, hanem a megelőző évszázad eseménytörténeti áttekintését is segítik, melyeket még jelen tanulmányom elemzéseiben is felhasználtam, (lásd: Irodalom). A vízügyi múltat tallózó publikációk létrehozásában kiemelkedő szerepet játszottak a Vízügyi Múzeum és Levéltár tudományos kutatói közreműködései. Előzmények A mohácsi csatát (1526) követő késlekedő, de felgyorsuló török támadás során közel fél évszázad alatt jutott el a török okkupáció ahhoz, hogy az elfoglalt területet (gyakorlatilag a teljes Alföldet) tartósan birtokolja, amit az 1571. évi speyeri szerződésben az érintett birodalmak szentesítettek. A speyeri szerződés, ha részletekben nem is, de lényegében mégis a trianoni békediktátumhoz hasonló körülményeket hozott létre azzal, hogy a vízhálózat síkvidéki részét u- ralma alá hajtotta, a hegyvidéki területeken pedig kiváltotta az államiság feldarabolását. Végeredményben a Kárpát-medence vízgyűjtő területe másfél évszázadon keresztül 4/6 részben vagy egészben független államiságú alakulatként működött. A speyeri szerződés leállította ugyan a nagy területeket érintő offenzívák lehetőségét, de a medence-peremeken lévő határvidéken a végvári harcok súlyos nyomokat hagytak, és megszaporodtak a vízrendszerekbe való beavatkozások. A török uralom visszaszorítását rögzítő karlócai békét követően a magyar államiságot a Habsburg érdekeknek megfelelően korlátozottan állították vissza, ami már a Birodalmi keretek között lehetőséget nyújtott arra, hogy a Kárpát-medencét, a Duna és a Tisza vízrendszerét egységes szempontok szerint kezeljük. A török kiűzése után a Habsburg Birodalom gyorsan hozzálátott a Kárpát-medence elvadult vízrajzi állapotának rendezéséhez, és az 1767, 1784. évben készített igen korszerű katonai térképezés megkezdése előtt, III. Károly uralkodása alatt 1720-ban egy, a maga idejében igen korszerű tervezetet hagytak jóvá, és 1723-ban külföldi mérnökök felkéréséről is határoztak. Az ezzel kapcsolatos iratok valahol elfeküdtek, és az 1723-as országgyűlésben hozott törvény 122. §-ában meghagyatott a helytartóságoknak, hogy az orHIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013, 93. ÉVF. 4. SZ.
